Judy Garland, Bananarama és egy tevékeny szombat

Zajlik az élet.
Tekintve, hogy mazochista vagyok, jól betábláztam magam mindennel, így a napjaim nagyrészt tanulással telnek (töri az érettségi ismétlőre, német, hogy egyszer lenyelvvizsgázhassak, beadandók az egyetemre), meg munkával, mivel felvettek gyakornoknak az egyetem egyik intézetéhez. Persze ez mind nem elég, ezért beadtam a felvételit is bölcsészkarra, hogy a régi, eredeti terveimet is valóra válthassam.

Így hát a napok nagy része rohangálással, intézkedéssel és tanulással telik. Szeretek tanulni, igen, és most élvezem is, mert közeledik a cél (már csak két hónap és vége a vizsgaidőszaknak is, jön az eseménydús nyár), ami meglepő módon nem pánikot hozott, hanem még több energiát és kedvet a haladáshoz. Persze ez néha csak egy hatalmas bögre kávéval vagy teával bírható, sok zenével, na meg a heti jógaórával. Igen, jógázok, és imádom! Nem csak fizikailag tesz jót, de sokkal nyugisabb vagyok azóta, mióta rendszeresen járok. Mindenkinek ajánlom!

A nyarat is szervezzük már, igen, többesszám, mert anyu segít. A kapcsolatai révén a nyár egy részét Németországban töltöm, ahol reményeim szerint a Csehországban megismert német barátnőmet is meglátogatom. Addig viszont még sokat kell tanulni, hiszen a némettudásomra igencsak ráfér a javítás. Természetesen a német útról is be fogok számolni, biztos, hogy pár napot eltöltök majd Berlinben is! :) Jön a sok fotó és a lelkes ömlengés. Imádom Berlint :)

Egyéb izgalmak: már a szakdolgozatom témája is megvan, hiszen jövőre diplomázom, ahhoz pedig egy szép szakdolgozatot is írni kell. EU-s téma lesz :) Már nagyon várom, hogy elkezdjük ( a konzulensem is megvan már), jó lesz kutatni. Persze nyár közepe előtt semmiképp nem kezdek hozzá, de az is lehet, hogy majd csak szeptemberben állok neki, nem kell elkapkodni.

Addig is marad a zene, a tervezgetés, a tanulás és a jókedv! Hasonló jókat mindenkinek :)

(Kép a google-ból)

Helyzetjelentés

El vagyok tűnve... igen, tudom. Bocsánatot kérek, mentségemre szóljon, hogy azt se tudom, hol áll a fejem, annyi vizsgám meg tennivalóm van. Egyszerre vizsgázok le itthon, írom a beadandókat, készítem elő a visszautazásomat (merthogy megyek ki még másfél hétre), intézem a kolit és a második félévet... Lassan már elképzelhetetlennek tartom, hogy egyszer a listám végére érjek. Na nem panaszkodom, jó ez így, van mit csinálni. De már kimondhatatlanul várom a februárt... 
Terveim vannak a bloggal is, Csehország utánra, nem hagyom abba. Persze a vizsgaidőszakokra el fogok tűnni. A kimaradt bejegyzéseket is pótolom, amint vége ennek a bolondokházának. Két sulit csinálni egyszerre nem is olyan könnyű. Pláne, ha nem egy országban vannak. Szóval, fél lábbal itthon, fél lábbal kint vagyok még, lassan skizofrén hajlamaim lesznek. Irtó fura, hogy nem csehül beszélnek körülöttem. 
Nos tehát, még élek, és remélem, ha majd végre február lesz, akkor ugyanolyan lelkesen folytathatom az írást, mint eddig.

Addig is jó szelet, jó szerencsét! Meg minden egyéb.

Csomagolás könnyekkel 91#

Ha azt hiszed, nehéz becsomagolni az életed fél évre, akkor próbáld ki a fél év után hazatérős becsomagolást. Na az a nehéz.

Annyira szomorú vagyok!!! Ma volt az utolsó órám Jiřível... Majdnem elsírtam magam, amikor elköszöntünk meg boldog karácsonyt kívántunk. Nagyon megszerettem ezt a mackós figurát, aki mindig olyan derűs, és mégis szigorú hatást kelt. Megismertük egymást, összebarátkoztunk. (Egyébként kiderült, hogy ebben a programban én vagyok az első diák, aki érkezett. Úttörőnek bizonyultam :)) Szomorú vagyok, hogy el kellett búcsúznunk. De januárban visszatérek, és hozok neki szilvapálinkát, mert azt  kedveli. Kérdeztem, hogy mit hozzak neki Magyarországról, amikor visszajövök, és ez volt a kívánság.
Délután nagyon gyorsan becsomagoltam, ami még szomorúbbá tett. Mármint nem az, hogy sikerült gyorsan becsomagolnom, hanem az, amit a csomagolás jelentett: hogy itt hagyom ezt a csodálatosan bonyolult és gyönyörűséges, ámulatba ejtő országot, a kalandoknak pedig vége szakad. Persze, januárban még visszajövök, de a cuccaim nagy részét már most hazaszállítjuk, és minden össze kell pakolni. Borzasztóan nehéz volt. Most nem is tudok másra gondolni, csak a hazamenetelre. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hazamegyek a családomhoz, emberekhez, akiket nagyon szeretek és hiányolok már. A barátaim és a párom is vár már, és én is várom, hogy újra megölelhessem őket. De ettől még szomorú. Vajon mikor jöhetek vissza? Máris hiányzik...

Egy minden tekintetben szörnyű nap 75#

Ha a világ az agyadra megy, a legjobb, ha te is az agyára mész. Vagy nevetsz egyet rajta.

  Igen, a világ az agyamra megy... vagy legalábbis egy része. Alig aludtam az éjjel, ráadásul nehezen keltem, lehet, hogy ezért vagyok morcosabb, de reggel olyan nyűgös voltam, hogy még a Dolce Vitás kávézás se dobott fel. A zene ma kifejezetten romantikus volt...csöpögősen romantikus. Túl sok volt...
Csak a cseh miatt másztam ki az ágyamból, de a tanár úr busza negyed órát késett, így akár az egy órával későbbi busszal is mehettem volna, ami egy órával több alvást jelent. Néha az is sokat számít, nyűgösségi szempontból meg rengeteget. Mondjuk a nyelvórák jól sikerültek, ez feldobott egy kicsit, na meg az a minimális hószállingózás, ami úgy dél körül lepett meg a városban. Na azért ne reménykedjünk, a hó nem maradt meg, de a látvány szép volt.
Este volt egy plusz órám, be kellett pótolni egy elmaradtat, és a hétvégén megírt beadandómat vizsgáltuk. Még jó, hogy örömködtem, hogy eggyel kevesebb... Írhatom újra ugyanis, mert a tanárom mindenbe belekötött. Fél órát töltöttünk azzal, hogy az interneten keresett szótárat, mert furcsának találta, hogy a szlovák (mint nyelv vagy nemzetiség) Slovakian-ként van írva,  holott megnéztem a szótárban. Állította, hogy ő hisz nekem, csak furcsállja a dolgot... Aztán újabb fél óra azzal, hogy ő nem tudja, az otthoni egyetemen hogyan szoktuk, és használhatom a magyar szokásokat, de ő így meg így szokta megjelölni a forrásokat és valami hasonlót produkáljak. Hiába mondtam, hogy rendben, értem, átírom, újra és újra elmondta ugyanazokat a dolgokat... Ezen kívül a forrásaim sem tetszettek neki, tehát keressek más forrásokat, amik kellően akadémikusak (ezt ő mondta, nem én). A másfél órás megbeszélés (amin két cikket kellett volna megvitatnunk) másfél órás szenvedéssé vált. Alig vártam, hogy kiléphessek az ajtón. Kissé összeomlott a világom, és nem csak azért, mert mindent hatszor hallgattam meg, hanem azért is, mert semmi energiám és időm nincs újraírni ezt a dolgozatot, mégis meg kell csinálnom. Ekkor ment el végleg a kedvem ettől a naptól, lemondtam a Medovina-kóstolót és vettem egy nagy csomag jégcsokit, hogy orvosoljam a problémát. Azt hiszem a fejemre húzom a takarót és eltűnök.

Hóhiány 74#

Amikor a lehetetlen kopogtat az ajtón, jobb nem vitatkozni.

Csodálatos híreket kaptam!!! Nem kell hazavonatoznom, sőt egyáltalán aggódni a hazajutáson, ugyanis Jan és az apukája hazavisznek!! Lehet, hogy az anyukája is jön, amolyan családi kirándulásként. Amikor felajánlották, először el sem tudtam hinni. Még most is csak barátkozok a gondolattal, de most már legalább el merem hinni. Persze, januárban még visszajövök, de a karácsonyt otthon töltöm, meg levizsgázok az egyetemen. Hirtelen nagyon boldog lettem :)
 Egyébként nem sok más történt, a városban ebédeltem, mint ahogy szoktam, ezen kívül meg a beszélgetésen kívül nagy részt tanultam. A tempó egy kicsit lelassult, és este rászántam magam, hogy megnézzem a Ponyvaregényt, ami, hát nem az én világom. De már ezt is láttam, túléltem, többet nem kell megnézni. Amúgy a kollégium még mindig csöndes, szerintem aki teheti, az csak hétfőn jön haza. Meg is tudom érteni, az adventet a családdal jó eltölteni. Így egyedül nem olyan mókás és szívet melengető, mint általában... ha legalább hó lenne!
Bosszantó, hogy már csütörtökre havat ígértek, de még mindig nem érkezett meg... Teljesen tiszta az ég, csak a cukorgyár füstje úszik rajta néha. Havat szeretnék végre!!! Mint ha egy nagyon elfuserált ősz lenne... vagy nem is tudom. Mintha valaki megbabrálta volna az időjárás-gépet. Ez nem normális tél. Havat ide!!!
Megyek és eljárom a hótáncot...

Csendes üresség 73#

A semmi a valami ellentéte, és annak a hiánya is. De néha nagyon jó tud lenni.

A koli olyan üres, hogy ha végigtáncolnék a folyosón, hangos karácsonyi dal éneklése közben, ugrálnék és visítoznék, az sem tűnne fel senkinek... Azt hiszem most tényleg mindenki hazautazott. Talán két másik szobában vannak még, de ez egy ilyen hosszú folyosó esetében nem nagyon számít mennyiségnek. Hihetetlenül csendes az egész koli, békés és nyugodt a környezet. Ilyenkor van kedve az embernek üldögélni, és gondolkodni, vagy csak nézelődni, hogy milyen a világ.
A nap így békésen telt, a napsütés beáradt az ablakon, a tudás meg áradt a fejembe. Vagy nem, de azért ezzel hitegetem magam. A lényeg, hogy rengeteget jegyzeteltem és írtam, és így befejeztem egy újabb beadandót, már csak azon kell izgulni, hogy elfogadják-e. Nagyon remélem, hogy igen, ugyanis nincs időm újra is írni... Mára már elég volt, majd holnap folytatom, most inkább gyönyörködöm az éjszakai fényekben, amiket az ablakomból látni. Nem, nem megyek ki, egyrészt mert nincs kedvem egyedül sétálni, másrészt meg mert olyan hideg lett így éjjelre, hogy semmi kedvem kidugni az orrom a szobából. Inkább csinálok egy forró teát és bevackolom magam az ágyba olvasni :) Mert megérdemlem ;)

Nyugalom szigete 72#

A pihenés a nagy futás előtt a legédesebb.

Remek. Péntek este van. Mindenki kirándul, barátokkal találkozik, bulizik. Én meg itt ülök a koliban és tanulok... Bár azt hiszem én is ébren leszek addig, míg a többiek. Nem mintha sok választásom lenne: Maria Olomoucban van, Jan Jeseníkben, Łukaszról szokás szerint semmi hír, a koli fele meg hazautazott. Nekem meg amúgy is milliónyi dolgom van, bár ma már befejeztem egy újabb esszét, ami sikerélmény és némi elégedettségre adhat okot. Szóval hipp-hipp-hurrá, haladtam. De már csak egy hét meg egy hétvége és le kell adnom a dolgaimat... Huh. Tehát nagy levegő, és folytatás.
Annyi kikapcsolódás volt, amíg vacsit főztem, közben az egyik kolis lánnyal beszélgettem, aki szakácsnak készül. Szegény szörnyülködött, hogy de keveset eszek (jelzem púposan volt a tányérom kajával...), majd megmutatta a teli lábast (háromszor akkora volt, mint az enyém), hogy ő azt vacsizza, ami abban van. Hát, minden elismerésem...
 Esti lazításnak (meg jutalomnak) Ákos-estét tartottam, ami annyiból állt, hogy meghallgattam a kedvenc Ákos-számaimat. Jó volt :) A tematikus zenehallgatást mindig szerettem. Megy Ákos dalait is, bár az újabbakkal kapcsolatban vannak fenntartásaim, de mindegy.
Azt hiszem elalvás előtt még olvasgatok, ha már ilyen nagy csönd van a koliban és nem kell  senkire sem tekintettel lennem a lámpaoltásnál vagy a zenehallgatásnál :)

Tükörtojás négy nyelven 71#

Sok zene, sok írás.

A mai nap ismét tanulással telt, de természetesen ki kellett mozdulnom a szobából, hogy elintézzek pár dolgot a városban. Nyomtatás, papírbolt (mostanság mindennapi vendég lettem ott, lassan adhatnának egy törzsvásárlói kártyát), bevásárlás (mert ugye napok óta elfelejtettem bevásárolni), vettem adventi naptárat is (nem csak a karácsonyra várok, a hazatérésre is), közös ebéd a többiekkel.
 Mivel Łukasz végre visszatért Lengyelországból, így ő is csatlakozott ebédelő hármasunkhoz. Nagyon örültem neki, egyrészt mert hiányzott a társasága, másrészt meg mert meg kellett beszélnem vele a prágai út részleteit. Ugyanis, ha minden jól megy, ő is jön. A beszámolótól fellelkesült, és mivel ő már járt Prágában, szívesen tér vissza. Sőt, azt fontolgatja, hogy ott marad a hét végére, valamilyen barátjánál. Invitált továbbá Lengyelországba, és megígértem neki, hogy meglátogatom, amint időm és anyagi helyzetem engedi. Ő pedig fejben már meg is tervezte két hét programját... Azt hiszem sürgősen ki kell találnom, mikor megyek :)
Kérdezte, milyen volt Brno, és egyetértett velem abban, hogy állatkertbe időről-időre menni kell. Gyorsan el is határoztuk, hogy elmegyünk Ostravába egy hétvégén, merthogy itt is van ám állatkert. Nem is kicsi! CSak legyen elég időnk.
Az ebédnél szóba került tegnapesti dilemmánk, hogy mi is a tükörtojás. Az ételekkel kapcsolatban az a legnehezebb, hogy meghatározzuk, mi micsoda. Mert a neve ugyebár minden nyelven más, nem elég ha szó szerint lefordítjuk. Így tudtam meg, hogyan nevezik a tükörtojást négy nyelven: lengyelül ülő tojás, csehül néző tojás, németül nem emlékszem, magyarul meg ugye tükörtojás. Volt nagy vigadalom, mikor végre kibogoztuk, hogy miről is beszélünk. :) Milyen jó, hogy multikulturális baráti köröm van. Minden nap egy élmény a beszélgetés: sosem tudhatod, épp mit nem fogsz érteni ;)
Amikor hazafelé tartottunk Mariával, elkapott minket az eső. Pontosabban a felhőszakadás, ugyanis körülbelül fél perc alatt elkezdődött, és negyed óra múlva már vége is volt. Nem áztunk meg nagyon, mert a koli közelében kapott el minket. Aztán amikor felértem a szobámba, akkorra már szinte vége is volt. És felragyogott két szivárvány :)) Csodaszépek voltak!
A délutánt és az estét tanulással, írással, jegyzeteléssel töltöttem, jó zenei aláfestéssel. Mert zenével ugye könnyebb tanulni, legalábbis időnként. Amikor mondjuk a közigazgatási eljárási törvényt elemzem, akkor nem jön túl jól, de tételcímek kiíráshoz tökéletes. Annyit írtam, hogy belefájdult a kezem. De legalább haladtam :) Holnap folytatása következik!

Álomnaplós 70#

Az álmaid üzennek. Ha nem érted, nem figyelsz eléggé.

Meggyőződésem, hogy az álmaink időnként komoly jelentéssel bírnak. Az enyémek újabban úgy döntöttek, hogy teljesen összekuszálódnak, tehát nem tudom, mit jelentenek. Az elméletem tehát itt meg is bukott, viszont a jobb kibogozás érdekében (meg azért, hogy hátha nem álmodok akkor annyi butaságot) elkezdtem álomnaplót írni. Ez jobbára abból áll, hogy listába szerem a címszavakat, a benyomásokat, a kis részleteket, amikre emlékszem az álmaimból. Remélem ezzel hamarosan megszűnnek a bugyuta álmaim és a hajnali felébredések. Hátha az agyam, visszaidézve, mit is hozott össze a fejemben, elszörnyűlködik és leszokik róla. Ehhez a művelethez persze be kellett szereznem egy új füzetet, ami külön élvezet volt (imádom a papír-írószereket...). Otthon pedig előszedem az álmoskönyvet. Már ha addigra nem múlnak el ezek a csodás éjjeli képsorok.
Egyébként -nem csak a rossz alvás miatt, de részben azért- annyira szétszórt vagyok, hogy két napja elfelejtek bevásárolni... ez egyenlőre még túlélhető, tekintve, hogy a többiekkel mindig együtt főzünk, plusz mindig van itthon kenyér meg sajt, de azért bosszantó. Ma is elfelejtettem boltba menni...
 Voltam viszont postán és feladtam a levelet az öcsikémnek. Plusz egy extra rövid órát tartott nekem Jirˇí, amit azzal töltöttünk, hogy a prágai utat tervezgettük. Lesz ott minden: vár, óváros, sörözés, múzeum... Minden, tényleg minden. Alig várom már azt a két napot!!! Írnom kell egy csomagolólistát...

Tanuuuuuuuuuuuulj 69#

Egy hosszú és szabad nap egyetlen hátránya, hogy így egész nap tanulni fogsz...

A nap legjobb híre: több, mint egy hét után Ábris (a kisebbik öcsém) levele végre megérkezett. Amióta kézhez kaptam már vagy tízszer elolvastam, és megírtam a választ is :)
Ezt leszámítva halálosan unalmas napom volt: egész nap tanultam... Ennek köszönhetően sokat haladtam, de még mindig hatalmas adag tennivaló, írnivaló és tanulnivaló vár rám. 
Este nem mentem el falat mászni sem, mert iszonyúan fájt a fejem egész nap. Így inkább a tanulással foglalkoztam, aminek legalább volt eredménye.

Mosdó etikett és cseh cset 68#

Mit mondasz, ha a tükörből nem te nézel vissza?

Megvan, hogy lehet átállítani a billentyűzetet csehre!!! Ennélfogva az estét kacagással és csehül irkálással töltöttem. Hihetetlen, hogy már ott tartok, hogy csehül is ki tudom magam fejezni. Persze nem kell hosszú és bonyolult dolgokra gondolni: már az is sikerélmény, ha egy összetett mondatot összerakok. De délután egy kicsit beszélgettünk: Jan iszonyú lassan és tagoltan elmondott két mondatot, amit a bólogatásom vagy az elképedt tekintetem kísért ahhoz mérten, hogy mennyit értettem a hallottakból, majd amikor tisztáztuk az ismeretlen szavakat, akkor rettenetesen lassan összeraktam egy válaszmondatot, amit ha lehet, még lassabban nyögtem ki. De sikerült, és végül csak ez számít. Amiikor Petra végre megérkezett, hozzá is tudtam csehül szólni :) Egészen megörült.
Este (olyan éjfél körül) kivánszorogtam a zuhanyzóba, hogy fogat mossak, és egy csomó emberrel találtam szembe magam. Illetve majdnem szembe. Rájöttem, hogy vajmi kevés fogalmam van a fürdőszobai és fogmosási etikettről, és iszonyú hülyén éreztem magam, amikor felnéztem, és a tükörből más arcát is láttam visszanézni a sajátomon kívül. Mosolygásra semmi reakció, voltak viszont fura, méregető pillantások. Ilyen pillantásoknál sosem tudom, hogy azért kapom őket, mert külföldi vagyok, vagy nem kedvelnek, vagy csak szimplán ellenszenves vagyok nekik. Vagy csak a fürdőszoba intimitása miatt van? Fogalmam sincs. Lehet, hogy kutatásokat kellene végeznem és elemezni a helyzetet. Vagy valaki írt már ebben a témában??? Most jól jönne...

A tudáshoz vezető út 67#

A tudáshoz hosszú út vezet, tele buktatókkal. Szóval nézz a lábad elé.

Müzlit enni reggelire, ebédre... vacsira meg saláta. Mire következhetünk mindebből? Közeleg a vizsgaidőszak, halmozódik a tanulnivaló, hatványozódik az időhiány. Listák, mappák, tananyag lepi el az ágyat, az íróasztalt, a polcot.
Egész jól haladtam ma, rengeteget jegyzeteltem, belekezdtem még két esszébe, és elmerültem a menedzsment és a közigazgatási eljárás rejtelmeiben. Valahogy mégis úgy érzem, hogy minél többet tanulok, annál több vár még rám. Ez elvileg természetes, azonban jelenleg kicsit kétségbeejtő. Ezt az érzést még több listával és jegyzettel kompenzálom, ami egyenlőre segít. Meg az a sikerélmény, hogy ma sokat haladtam. Ha tartani tudom ezt a tempót egész héten, plusz még egy hétig, akkor nagyon elégedett leszek.

Megyek is vissza tanulni :)

Milyen az, ami jellegtelen? 66#

Ha a semmi semmilyen, a valami meg valamilyen, akkor milyen az, ami olyan mint én?

Miért van az, hogy amikor időd van valamire, akkor kedved nincs hozzá, amikor meg elfog a vágy, hogy megcsináld, akkor nincs rá időd? Azt hiszem ma túl filozofikus hangulatban vagyok a munkához. Mármint a tanuláshoz. Időm elegendő, anyagom is van a sikeres esszéíráshoz, és dolgoztam is rajtuk, de valamiért nem halad. Tipikus egyet előre - kettőt hátra érzésem van. Olvastam, jegyzeteltem, fogalmaztam, írtam, de mégsem fejeztem be, amit mára terveztem.
Voltam a nagy könyvesboltban az újra megnyílt hatalmas Breda áruházban. Bár pár nappal ezelőtt jó pár könyvet kinéztem magamnak, mégis üres kézzel tértem vissza a koliba: nem tudtam dönteni. Végül szerencsének tudtam be, hogy mégsem vásároltam: kevesebb dolog fogja elvonni a figyelmem a tanulásról.
Tudom, hogy az utóbbi napok eseményei nem túl izgalmasak, de azt hiszem december tízig csak a tanulás meg néhány baráti összejövetel marad a programon. Aztán majd a nyakamba veszem megint a világot :)
Este egyébként annyit nevettem, hogy megfájdult a gyomrom... Jan még a múltkor vett egy ilyen letörölhetős táblát, amire lehet irkálni, és az estét (olyan tíztől kezdve) azzal töltöttük, hogy arra rajzoltunk. Nos, én nem tudok rajzolni, tehát időnként érdekes dolgok születtek :) Persze bénácska rajzaimra beszólogatott, aminek az lett a vége, hogy elkoboztam a táblát. Máskor is legyen egy kis örömünk, ne csak ma ;)

Nyűgös nap, jó pillanatokkal 65#

Bármit hoz az élet, fogadd el. Hamarabb szabadulsz.

Micsoda egy nyűgös nap... Arra keltem, hogy a három portásnéni tör rám, kapcsolja fel a villanyt (amúgy reggel kilenckor minek villanyt kapcsolni?) és közlik, hogy ja, bocsi, csak leltározunk. Ezzel el is indították szépen a napot.
Úgy döntöttem, ki se kelek az ágyból, ha nem muszáj. Tehát ha Réka nem megy a tananyaghoz, akkor a tananyag megy Rékához. Magyarul: minden tanulós cuccot az ágyba hoztam, és itt igyekeztem összehozni az esszéimet. Persze nem sok sikerrel, de azt hiszem ez nem az ágy, sokkal inkább a hangulatom miatt volt. Kezdem azt hinni, hogy szándékosan gyártom magamnak a káoszt meg a bonyodalmat, hogy nehogy unatkozzak egy percig is. Ami azért annyira nem segíti elő a tanulmányaimat. Tehát első és legfontosabb feladat: rendet tenni a fejemben. Természetesen ez az egyik legnehezebb is. Emellett jegyzeteltem egy csomót, folytattam az esszéket, és összeírtam a vizsgaidőpontokat. Már csak össze kell állítanom, miből mikor akarok vizsgázni.

Azért voltak jó pontjai a napnak: barátokkal beszélgetés, együtt főzés, zenehallgatás, az esszékhez szükséges anyagok megtalálása, falmászás, bevásárlós-hazacipekedős nevetgélés.

igen, ma megint voltam falat mászni, Mariával ketten mentünk el. Minden fal a miénk lehetett, mert összesen négyen voltunk a teremben, illetve egy ideig öten. Ez pedig nem sok, mert azt jelenti, hogy egyszerre maximum hárman másztunk, a tornaterem meg igen nagy. Volt nevetés, szenvedés, repülés, zuhanás, küzdés, minden, ami kell. Azt hiszem, holnap mindkettőnknek izomláza lesz, ami egyébként jó, mert már rég volt ilyen érzésem. Ezen kívül mindketten elkönyvelhettünk magunknak egy-két kis győzelmet a falak felett, én is legyőztem egy újabb magasságot. Mókás dolog tériszonnyal falat mászni ;)
Nagyon elfáradtunk a végére, de várt még ránk egy nagybevásárlás, meg a hazaút. Olajért háromszor mentünk végig az áruházon, majd a végén kiderült, hogy ott volt az orrunk előtt (természetesen). Amennyi kaját vettünk, legalább egy hétig nem kell boltba menni. Maximum csak apróságokért. A hazaút külön jó volt: tele volt a kezünk, a táskánk, meg a busz is, tehát inkább volt túlélés, mint kellemes utazás. De megoldottuk, és azzal a boldog tudattal hajthatjuk álomra a fejünket, hogy a jóllakottságunk miatt nem kell aggódnunk.

Cseppnyi csoda 64#

Állj meg egy pillanatra, és hagyd, hogy a világ nélküled forogjon.

Ma gyönyörű látvány tárult elém, amikor a parkban vártam a többiekre:

A fény olyan szépen szűrődött át a lombokon, falevelek hullottak alá a szél hatására. Gyönyörű volt. Csak álltam és néztem, alig tudtam magamhoz térni. Jó volt egy kis időre megállni, semmi másra nem figyelni, csak a természet szépségére. Néha szüksége van ilyesmire az embernek. Nekem legalábbis biztosan. Azt hiszem a képek nem adják vissza a gyönyörűségét, de megpróbáltam, hátha meg tudom osztani veletek is ezt a szép élményt. Remélem valamennyire sikerült :)

A nap elég lehangoltan telt: furcsákat álmodok már jó ideje, és ez a napomra is rányomja a bélyegét. Egész nap tanultam, nagyon elfáradtam. Csak annyi szünetem volt, amíg bementünk a városba ebédelni. Ebéd után elmentünk megnézni az új bevásárlóközpontot, amiben a legfontosabb természetesen a könyvesbolt volt. Nem volt sok időnk, csak fél óránk, annyi meg könyvekre nem elég ugyebár... Így csak a bolt első három méterét láttam, mivel egyből leragadtam az angol nyelvű köteteknél. Legalább öt-hét könyvet kinéztem magamnak (és ez csak egy polc volt), amiket hamarosan be kell szereznem. Plusz mielőtt még hazaköltözöm, biztos, hogy be kell szereznem pár cseh klasszikust is, természetesen csehül. A hétvégén újra elmegyünk, és akkor talán már a bolt többi részét is látom :) Az egyetlen negatívum az új könyvlelőhelyben és a sok elolvasandó könyvben, hogy ha megveszem őket, akkor úgysem fogom kibírni februárig, hogy ne olvassak. Ez pedig veszélyezteti a vizsgaidőszak sikerességét... Szóval nagy önfegyelem és kötélidegek. És könyvek :))

Küzdj, rohanj!! 63#

Minél többet tudok annál jobban látom, mennyi mindent nem tudok még...

Rohanás. Köd. Rohanás. Káosz. Rohanás. Tanulás.
Ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni a mai napot. És még nincs vége! Bár annyi jót tudnék hozzáfűzni, hogy a főtéren már építik a karácsonyi falut és mindenhol fenyőágacskák vannak, ami engem is karácsonyi hangulatba hoz. De legalábbis megmosolyogtat. A kürtős kalácsos már jó ideje kinyitott (itt Tradelníki-nek hívják), így annak az illata is a levegőben száll. Szívet melengető :)
A borzalmas köd, ami tegnap érkezett, már kevésbé. Újra elindult a vita, hogy ez vajon köd vagy szmog, két oldal kétfélét mond, de igazából a lényeg ugyanaz: undorító idő van. Ráadásul állítólag a tél nagy részében ilyen szürke lesz minden... Hol marad a gyönyörű, tiszta karácsony? :( Az időjárásnak köszönhetően ma egész nap sállal az arcom előtt mászkáltam, ami furán nézett ki, de azt mondták, hogy a szmogot nem tanácsos belélegezni. Úgyhogy nem nagyon lélegeztem be. Időm sem volt rá, mert egész nap rohangáltam egyik épületből a másikba, egyik óráról a másikra. Fogalmam sincs, hol mennyi időt töltöttem, az óráim össze-vissza voltak, ebédelni is útközben sikerült.
Amikor végre visszaértem a koliba, nekiálltam rendet tenni, meg elpakolni a nem kellő tananyagokat. Készítettem egy újabb (hatalmas) táblázatot a tárgyakról, követelményekről, időpontokról, hogy átlássam, amit a két egyetemen meg kell még csinálnom. Aztán persze jött a tanulás, újabb feladatsorok, jegyzetelés, anyaggyűjtés, beadandó írás. Gyászosan haladok, de még hajt a lendület. Kis szünetet is tartottam, folytattam a karácsonyi meglepik készítését. Egyre jobban néznek ki :)
A fejemben persze teljes a káosz, és minél többet tanulok meg gondolkodom, annál nagyobb lesz. Mindent le kell írnom, különben összekutyulódik, amit meg is teszek, csak az a baj, hogy mindig arra írom, ami épp a kezembe akad. Ennélfogva jelenleg négy helyen vannak feljegyzéseim... kezd követhetetlen lenni :) A káosz lételem, de néha azért be tud szippantani.
Ideje rendet tennei a fejemben. Na meg az asztalomon is, mert már a ceruzám sem találom...

Hosszú napok 62#

A napok hosszabbak, az életünk meg rövidebb lesz. Kénytelenek vagyunk ezt a rövid időt kihasználni a bolondozásra.

A délelőttöt, (mily meglepő) tanulással, írással töltöttem, meg a hétvége képeit válogattam. A telefonom egy csomó képet összemixel... Aztán délután órám volt, és a koronázási rendről beszélgetünk angolul :) Sosem gondoltam, hogy egyszer hasznát veszem az alkotmánytöriből tanultaknak, de tessék. Mókás volt :) Eredetileg a politikai rendszerek volt a téma, de mindig a törinél kötünk ki. Azért jó volt.

Az este viszont folyamatos tanulással telt, és amikor végre felnéztem a cseh feladatsorokból akkor jöttem rá, hogy már este tíz van. A cseh nehéz :(  Rengeteg, rengeteg házit kaptam. Három tankönyvből tanulok egy időben, plusz a bemagolandó hétalakos dolgok. Élvezem, de időnként elkeseredek, mert valahogy folyton elfelejtem, amit egyszer már megtanultam. Ez többnyire a hétalakos dolgokra vonatkozik. De a feladatok jól mennek, tegnap csak két hibám volt három oldalon :)) (Igen, büszke vagyok és dicsekvő, mert végre sikerélményem van benne.)
Még elmerülök Jane Austen világában egy kicsit, aztán alvááás. Talán a tizenkilencedik század elűzi a fáradtságot...

Minden kezdet nehéz... 61#

 ...remélem a folytatás nem annyira.

Nehéz ébredés, nehéz kezdés. A cseh órám hosszú és gyötrelmes volt, keményen haladunk, a fejem is megfájdult a végére. Helyhatározók, melléknevek, kérdésképzés, rövid- és hosszú válaszok... még magyarul is majdnem elfelejtettem. Le akartam írni magamnak egy magyarázatot, és képtelen voltam magyarul elkezdeni. Vagy öt percig ültem fölötte, mire sikerült leírnom két mondatot. Tehát elég intenzíven haladunk, meggyűlik vele a bajom. Bár a barátaimnak hála, van már magyarul írt cseh nyelvkönyvem, így értem a nyelvtani részeket (amit eddig esetleg nem sikerült angolul felfognom).
A hosszú cseh után egy jó kis szakmai angol volt a levezetés, amin nem voltam túl ügyes a reggeli fárasztás miatt, de ettől még nagyon élveztem. Globalizáció volt a téma meg gazdaság, tehát annyira nem volt nehéz. Nagyrészt beszélgettünk, és persze kaptam megint egy adag házi feladatot.
Így aztán ma egész délután tanultam: felváltva jegyzeteltem alkotmányjogot, oldottam meg cseh feladatsort és írtam a kommunikáció beadandót. Az angolig nem jutottam el, mert estére megint megfájdult a fejem, majd holnap.
Tanulás után jött a társadalmi élet: sokáig beszélgettem barátokkal, aztán levezetésként olvastam egy kis Jane Austent. A minap olvastam egy cikket, hogy mennyivel jobb, ha olvasunk elalvás előtt. Bár azt hiszem nem leszek sokkal kipihentebb, tekintve hogy mindjárt éjfél...

A hét leghosszabb napja 60#

Utazz, láss világot. Csak bírd idegekkel.

Ez a nap nem csak azért volt hosszú, mert korán keltem, és későn megyek aludni. A "hazaút" naaagyon hosszú volt, valahogy hosszabb, mint az odaút.
Reggel összekészülődtünk és megreggeliztünk, majd kijelentkeztünk a szállodából. Kivánszorogtunk a buszmegállóba (szó szerint, mert annyi cuccom lett, hogy úgy néztem ki, mint egy karácsonyfa, habár csak egy táskával érkeztem), eljutottunk a villamosig, ami viszont vagy késett, vagy kimaradt egy járat, így az első vonatomat nem értem el. Egyébként is csekély esélyt láttam rá, és így legalább volt időnk elbúcsúzni. Két órát ültem az állomáson, a vonatra várva, mert csak kilenckor és tizenegykor volt vonat Ostravába, ezért elég sok időm maradt olvasni. Eljutottam az angol regényem feléig, most már várom, mi lesz a végkifejlet. A vonatút nagyon-nagyon hosszú volt, nem csak Ostraváig, de Ostravától Opaváig is lassabban jutottam el, és több helyen megálltunk, mint odafelé. Talán a vasárnap miatt, nem tudom.
A délután és az este kipakolással és tanulással telt, igyekeztem befejezni mindent, kevés sikerrel.  Jan segített a cseh házimban, ami kissé kiborított, mivel rettenetesen nehezen mentek a dolgok. Hiába tanultam a hétvégén is, egyszerűen nem ment. Talán majd holnap. Megírtam még egy angol levelet a mikulás feleségének (elromlott háztartási eszköz miatti reklamáció kezelése), aztán úgy döntöttem, nem veszek tudomást a világról. Olvasok még egy kicsit, aztán alvás.

Zoo 59#

Laknak-e nálatok állatok?

Brnoban laknak. Sokan. Édesek, imádnivalóak. Ma állatkertben voltunk :) Ott töltöttük majdnem az egész napot, a fókát legalább ötször látogattuk meg, és a maciknál is sokszor jártunk. Csak a hideg és a fáradtság bírt rá, hogy hazainduljunk. Na meg az éhség. A Skorpió étteremben ebédeltünk, isteni finomat, a pincérnő pedig külön dicséretet érdemel, amiért türelmesen várta, hogy kinyögjem a rendelést, és végig kedves volt. A nap végére természetesen újra elért minket a fáradtság és a lábfájás a sok mászkálástól (az állatkert iszonyúan nagy), így alig vártuk, hogy visszaérjünk a szállásra és jó forró vízbe áztassuk a lábainkat. Az segített :)

Az állatkákat muszáj megmutatnom, annyira kis édesek voltak :) Az állatkert hatalmas, és térkép nélkül el lehet benne tévedni. Egyébként is imádom a térképeket, úgyhogy beszereztünk egyet, és az alapján próbáltuk meglátogatni az összes állatot. A rénszarvasok majdnem kimaradtak! végül aztán mindenkit meglátogattunk, mondtunk nekik pár kedves szót, fényképeztünk és örömködtünk.
Tehát: a térkép :)

 ...és a maciiiiiiiiiiiiik!!! Annyira kis fotogének voltak, ráadásul nagyon figyeltek, és ha szépen kértem, belenéztek a kamerába. Kedvem lett volna bemászni hozzájuk és megsimogatni a bundájukat. Kis cukipofák :) Egy anyamedve volt és három bocs. Játszadoztak, aztán ettek (azt nem láttuk), végül pedig szundikáltak. Akkorákat ásítoztak időnként, hogy azt hittem, lenyelnek keresztbe :))

 Fókabarátom :) Nagyon hangos volt a drágám időnként, gondolom éhes volt. Az etetést is pont láttuk, ügyesen csinálta a feladatokat.

A pávák csak úgy, szabadon mászkáltak mindenfelé, és cseppet sem féltek tőlünk. Az egyik felrepült a baglyok ketrecének tetejére, és ott "táncolt". Kérkedett a tollaival, meg a szabadságával.

 

 Az édes kis hódok következnek: a hódváruk igen terjedelmes volt, családjuk pedig népes. Akkor is éppen nagy munkában voltak, amikor ott jártunk.

 A nem-annyira-a-kedvenceim: a hüllők és kétéltűek, na meg a vízi állatok. Nem vagyok félős, de a kígyóknál csukott szemmel mentem végig, kézen fogva kellett vezetni. Nem bírtam rájuk nézni... viszont mások biztosan szeretik őket, és volt néhány igen szép állat, tehát tessék, vannak erről is képek:

Ez egy piranha... igen, lehet félni. Volt fekete meg vörös is. Nem szívesen találkoznék velük fürdés közben. Meg máskor sem.

 Volt még kajmán meg hatalmas kígyók, meg leguánok, de a gépem lemerült, így ennyit sikerült megörökíteni. Remélem ennyi is kielégíti mindenki kíváncsiságát :)