Csomagolás könnyekkel 91#

Ha azt hiszed, nehéz becsomagolni az életed fél évre, akkor próbáld ki a fél év után hazatérős becsomagolást. Na az a nehéz.

Annyira szomorú vagyok!!! Ma volt az utolsó órám Jiřível... Majdnem elsírtam magam, amikor elköszöntünk meg boldog karácsonyt kívántunk. Nagyon megszerettem ezt a mackós figurát, aki mindig olyan derűs, és mégis szigorú hatást kelt. Megismertük egymást, összebarátkoztunk. (Egyébként kiderült, hogy ebben a programban én vagyok az első diák, aki érkezett. Úttörőnek bizonyultam :)) Szomorú vagyok, hogy el kellett búcsúznunk. De januárban visszatérek, és hozok neki szilvapálinkát, mert azt  kedveli. Kérdeztem, hogy mit hozzak neki Magyarországról, amikor visszajövök, és ez volt a kívánság.
Délután nagyon gyorsan becsomagoltam, ami még szomorúbbá tett. Mármint nem az, hogy sikerült gyorsan becsomagolnom, hanem az, amit a csomagolás jelentett: hogy itt hagyom ezt a csodálatosan bonyolult és gyönyörűséges, ámulatba ejtő országot, a kalandoknak pedig vége szakad. Persze, januárban még visszajövök, de a cuccaim nagy részét már most hazaszállítjuk, és minden össze kell pakolni. Borzasztóan nehéz volt. Most nem is tudok másra gondolni, csak a hazamenetelre. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hazamegyek a családomhoz, emberekhez, akiket nagyon szeretek és hiányolok már. A barátaim és a párom is vár már, és én is várom, hogy újra megölelhessem őket. De ettől még szomorú. Vajon mikor jöhetek vissza? Máris hiányzik...

Egy minden tekintetben szörnyű nap 75#

Ha a világ az agyadra megy, a legjobb, ha te is az agyára mész. Vagy nevetsz egyet rajta.

  Igen, a világ az agyamra megy... vagy legalábbis egy része. Alig aludtam az éjjel, ráadásul nehezen keltem, lehet, hogy ezért vagyok morcosabb, de reggel olyan nyűgös voltam, hogy még a Dolce Vitás kávézás se dobott fel. A zene ma kifejezetten romantikus volt...csöpögősen romantikus. Túl sok volt...
Csak a cseh miatt másztam ki az ágyamból, de a tanár úr busza negyed órát késett, így akár az egy órával későbbi busszal is mehettem volna, ami egy órával több alvást jelent. Néha az is sokat számít, nyűgösségi szempontból meg rengeteget. Mondjuk a nyelvórák jól sikerültek, ez feldobott egy kicsit, na meg az a minimális hószállingózás, ami úgy dél körül lepett meg a városban. Na azért ne reménykedjünk, a hó nem maradt meg, de a látvány szép volt.
Este volt egy plusz órám, be kellett pótolni egy elmaradtat, és a hétvégén megírt beadandómat vizsgáltuk. Még jó, hogy örömködtem, hogy eggyel kevesebb... Írhatom újra ugyanis, mert a tanárom mindenbe belekötött. Fél órát töltöttünk azzal, hogy az interneten keresett szótárat, mert furcsának találta, hogy a szlovák (mint nyelv vagy nemzetiség) Slovakian-ként van írva,  holott megnéztem a szótárban. Állította, hogy ő hisz nekem, csak furcsállja a dolgot... Aztán újabb fél óra azzal, hogy ő nem tudja, az otthoni egyetemen hogyan szoktuk, és használhatom a magyar szokásokat, de ő így meg így szokta megjelölni a forrásokat és valami hasonlót produkáljak. Hiába mondtam, hogy rendben, értem, átírom, újra és újra elmondta ugyanazokat a dolgokat... Ezen kívül a forrásaim sem tetszettek neki, tehát keressek más forrásokat, amik kellően akadémikusak (ezt ő mondta, nem én). A másfél órás megbeszélés (amin két cikket kellett volna megvitatnunk) másfél órás szenvedéssé vált. Alig vártam, hogy kiléphessek az ajtón. Kissé összeomlott a világom, és nem csak azért, mert mindent hatszor hallgattam meg, hanem azért is, mert semmi energiám és időm nincs újraírni ezt a dolgozatot, mégis meg kell csinálnom. Ekkor ment el végleg a kedvem ettől a naptól, lemondtam a Medovina-kóstolót és vettem egy nagy csomag jégcsokit, hogy orvosoljam a problémát. Azt hiszem a fejemre húzom a takarót és eltűnök.

Hóhiány 74#

Amikor a lehetetlen kopogtat az ajtón, jobb nem vitatkozni.

Csodálatos híreket kaptam!!! Nem kell hazavonatoznom, sőt egyáltalán aggódni a hazajutáson, ugyanis Jan és az apukája hazavisznek!! Lehet, hogy az anyukája is jön, amolyan családi kirándulásként. Amikor felajánlották, először el sem tudtam hinni. Még most is csak barátkozok a gondolattal, de most már legalább el merem hinni. Persze, januárban még visszajövök, de a karácsonyt otthon töltöm, meg levizsgázok az egyetemen. Hirtelen nagyon boldog lettem :)
 Egyébként nem sok más történt, a városban ebédeltem, mint ahogy szoktam, ezen kívül meg a beszélgetésen kívül nagy részt tanultam. A tempó egy kicsit lelassult, és este rászántam magam, hogy megnézzem a Ponyvaregényt, ami, hát nem az én világom. De már ezt is láttam, túléltem, többet nem kell megnézni. Amúgy a kollégium még mindig csöndes, szerintem aki teheti, az csak hétfőn jön haza. Meg is tudom érteni, az adventet a családdal jó eltölteni. Így egyedül nem olyan mókás és szívet melengető, mint általában... ha legalább hó lenne!
Bosszantó, hogy már csütörtökre havat ígértek, de még mindig nem érkezett meg... Teljesen tiszta az ég, csak a cukorgyár füstje úszik rajta néha. Havat szeretnék végre!!! Mint ha egy nagyon elfuserált ősz lenne... vagy nem is tudom. Mintha valaki megbabrálta volna az időjárás-gépet. Ez nem normális tél. Havat ide!!!
Megyek és eljárom a hótáncot...

Csendes üresség 73#

A semmi a valami ellentéte, és annak a hiánya is. De néha nagyon jó tud lenni.

A koli olyan üres, hogy ha végigtáncolnék a folyosón, hangos karácsonyi dal éneklése közben, ugrálnék és visítoznék, az sem tűnne fel senkinek... Azt hiszem most tényleg mindenki hazautazott. Talán két másik szobában vannak még, de ez egy ilyen hosszú folyosó esetében nem nagyon számít mennyiségnek. Hihetetlenül csendes az egész koli, békés és nyugodt a környezet. Ilyenkor van kedve az embernek üldögélni, és gondolkodni, vagy csak nézelődni, hogy milyen a világ.
A nap így békésen telt, a napsütés beáradt az ablakon, a tudás meg áradt a fejembe. Vagy nem, de azért ezzel hitegetem magam. A lényeg, hogy rengeteget jegyzeteltem és írtam, és így befejeztem egy újabb beadandót, már csak azon kell izgulni, hogy elfogadják-e. Nagyon remélem, hogy igen, ugyanis nincs időm újra is írni... Mára már elég volt, majd holnap folytatom, most inkább gyönyörködöm az éjszakai fényekben, amiket az ablakomból látni. Nem, nem megyek ki, egyrészt mert nincs kedvem egyedül sétálni, másrészt meg mert olyan hideg lett így éjjelre, hogy semmi kedvem kidugni az orrom a szobából. Inkább csinálok egy forró teát és bevackolom magam az ágyba olvasni :) Mert megérdemlem ;)