Ne egyél gulyást külföldön, ha hiányzik, menj haza, vagy főzz magadnak.
Jelentem, az egyik beadandómat befejeztem, hétfőn tartok belőle előadást. Azt sajnos elfelejtettem, hogy hol és mikor, és a papírt sem találom, amire felírtam, tehát ezt még ki kell derítenem, de legalább elfogadták. A hétvégén így lesz mire készülnöm.
Ma Halloween van, ami a közhiedelemmel ellentétben nem Amerikából származik, hanem egy ősi kelta ünnepnap. Írországból és Skóciából terjedt el. Ma ugyebár az emberek jelmezbe öltöznek, ijesztgetik egymást, sok édességet esznek és horrorfilmet néznek, vagy krimit olvasnak. A mai nap tiszteletére bohócorrban mászkáltunk a városban, eredetileg négyen lettünk volna, de egy lány inkább kiszállt és átment az utca túlsó oldalára. Hát, szerintem vicces volt. Az emberek is mosolyogtak rajtunk, és hát mikor csináljuk ezt, ha nem most? Holnap majd újra komolyak leszünk.
Ebédelni is együtt voltunk, a fiúk "segedínskí gulásˇ-t" ettek (szegedi gulyás), aminek semmi köze nem volt a szegedi gulyáshoz. Megkóstoltam. Magához a gulyáshoz se, nem hogy a szegedihez... Brr... inkább el se mesélem. Én egy olaszos tésztaételt választottam elővigyázatosan, és jól is jártam vele. Fontolgattam, hogy elmeséljem-e nekik, milyen az eredeti, magyar étel, de végül a srácok lebeszéltek róla, mondván ők még holnap is itt szeretnének enni. Hát jó... Nem szóltam semmit, hadd legyenek boldogok, meg ugye inkább én maradjak csöndben egyszer, minthogy azt hallgassam fél napon át, hogy éhen akarnak halni. Aztán még egy hétig, hogy nem ebédelhettek ott. Mert amilyen mázlim van, úgyis valamilyen kedvenc ételük lenne a menün. Szóval pssszt... De a tanulságot azért leszűrtem: hazai hagyományos ételt csak otthon, vagy saját készítésűt szabad enni!
Hójelentés: elolvadt. Olyan hirtelen, amilyen hirtelen megjelent. Sajnálom, mert oooolyan szép volt! Meg mókás is.
Este én főztem, és nagyon finom lett, úgyhogy örültem :) Aztán úgy tizenegy körül rám törtek, hogy vegyem a cuccomat és menjek le. Lerohantam, pulcsiban, hát itt volt egy süni!!! Szedernek neveztük el :) Állítólag majdnem minden nap itt van, ezt a portás néni mondta. Hozott neki ennivalót (megeszi a kutyatápot!), és én megetettem. Egyáltalán nem félt, mozgatta a kis nóziját és nézett rám a nagy barna szemeivel. Nagyon kis édes volt :) Remélem máskor is találkozom még vele.
Sünis szép álmokat mindenkinek!
2012. október 31., szerda
2012. október 30., kedd
Dzsinn a palackban! 41#
Vigyázz, mit kívánsz, mert valóra válik!
Kedves Dzsinn a palackban!
Ha ezt olvasod, kezdj el félni, mert az azt jelenti, megtaláltalak. Én és a haragom igencsak hatékonyak tudunk lenni, ha akarunk. Már pedig most akarunk. Reszkess!!
Üdv:
Én.
Ez egy iszonyúan pocsék nap volt... Pedig este azt kívántam, hogy bárcsak végre végezni tudnék a dolgaimmal normális időben, és rendesen tudnék felkelni, nem kilenckor meg tízkor. Vagy tizenegykor... őszintén szólva iszonyúan szégyellem magam magam előtt, amiért későn kelek a szabad reggeleken. Pedig mindig eltervezem, hogy felkelek legkésőbb nyolckor, hogy tudjam csinálni a dolgaim. De nem megy...
Megint sikerült elaludnom, amivel elment a fél nap, ennek következményeképp nyűgös voltam. A percek csak úgy vánszorogtak... Délután volt órám, addig igyekeztem a holnapi beadandómat befejezni. Bementem a városba, és a tanár úrnak még megbeszélése volt, úgyhogy várnom kellett (addig legalább ittam egy forró csokit). Az óra annyira hosszú volt... vagy csak annak tűnt. Pedig jók voltak a témák. A végén túl sokáig húztuk az órát, így futottam a buszhoz, de még így is az orrom előtt ment el. Negyven percet álltam a megállóban, mert hazasétálni messze lett volna, meg sötét, meg energiaigényes, és az egyáltalán nem volt ma... úgyhogy álltam, vártam, fáztam. Egyre nyűgösebb lettem, mert óra előtt kellett bevásárolnom, mert úgy volt, hogy utána már nem lesz időm (hát lett volna...) és aggódtam, hogy valami baja lesz a tejnek. Bár ebben a hidegben küzdenie kell a megromlásért. Meg amúgy is tartós, de erre akkor nem jöttem rá. Ma mindennek nekimentem, beütöttem kezem-lábam.
Végre visszaértem a koliba, és ma nem én főztem (szerencsére, mert tuti azt is elrontottam volna). Mivel nem reggeliztem és ebédelni sem sokat, így jól esett a friss főtt ételt enni, ez egy kicsit jobb kedvre derített. Aztán hajnalig dolgoztam a beadandómon, tehát hulla fáradt vagyok. De legalább készen lett.
Annyira jó, hogy vége ennek a napnak...
Kedves Dzsinn a palackban!
Ha ezt olvasod, kezdj el félni, mert az azt jelenti, megtaláltalak. Én és a haragom igencsak hatékonyak tudunk lenni, ha akarunk. Már pedig most akarunk. Reszkess!!
Üdv:
Én.
Ez egy iszonyúan pocsék nap volt... Pedig este azt kívántam, hogy bárcsak végre végezni tudnék a dolgaimmal normális időben, és rendesen tudnék felkelni, nem kilenckor meg tízkor. Vagy tizenegykor... őszintén szólva iszonyúan szégyellem magam magam előtt, amiért későn kelek a szabad reggeleken. Pedig mindig eltervezem, hogy felkelek legkésőbb nyolckor, hogy tudjam csinálni a dolgaim. De nem megy...
Megint sikerült elaludnom, amivel elment a fél nap, ennek következményeképp nyűgös voltam. A percek csak úgy vánszorogtak... Délután volt órám, addig igyekeztem a holnapi beadandómat befejezni. Bementem a városba, és a tanár úrnak még megbeszélése volt, úgyhogy várnom kellett (addig legalább ittam egy forró csokit). Az óra annyira hosszú volt... vagy csak annak tűnt. Pedig jók voltak a témák. A végén túl sokáig húztuk az órát, így futottam a buszhoz, de még így is az orrom előtt ment el. Negyven percet álltam a megállóban, mert hazasétálni messze lett volna, meg sötét, meg energiaigényes, és az egyáltalán nem volt ma... úgyhogy álltam, vártam, fáztam. Egyre nyűgösebb lettem, mert óra előtt kellett bevásárolnom, mert úgy volt, hogy utána már nem lesz időm (hát lett volna...) és aggódtam, hogy valami baja lesz a tejnek. Bár ebben a hidegben küzdenie kell a megromlásért. Meg amúgy is tartós, de erre akkor nem jöttem rá. Ma mindennek nekimentem, beütöttem kezem-lábam.
Végre visszaértem a koliba, és ma nem én főztem (szerencsére, mert tuti azt is elrontottam volna). Mivel nem reggeliztem és ebédelni sem sokat, így jól esett a friss főtt ételt enni, ez egy kicsit jobb kedvre derített. Aztán hajnalig dolgoztam a beadandómon, tehát hulla fáradt vagyok. De legalább készen lett.
Annyira jó, hogy vége ennek a napnak...
2012. október 29., hétfő
Újra Hó(fehérke) 40#
Ha adsz, duplán kapod vissza. Tanulság: ne küldj havat, ha nem akarsz abban fürdeni.
A hétfő a nyelvi nap. Dupla cseh óra, aztán angol szaknyelv. Délutánra már gondolkodni is alig tudtam... diktálják ám a tempót rendesen. Viszont boldog vagyok, mert sokat fejlődtem ma, és egyre jobban megy a cseh. Már nagyon várom, hogy beszélgetni is tudjak :)
Ültünk ebéd után a Dolce Vitában, szokásos hétfői kávénkat iszogattuk, bambulok ki az ablakon, amikor észrevettem, hogy szakad a hó. Hatalmas pelyhekben újra elkezdett esni, az emberek menekültek az utcáról. Szerintem fantasztikus volt, ahogy az óriási hópelyhek omlottak alá az égből. Olyan jó volt kávé után kint sétálni a szakadó hóesésben! Reggel egészen szomorú voltam, mert olvadozott a hétvégi hó, de ez visszahozta a jó kedvemet :) Úgy éreztem magam, mint egy újjászületett Hófehérke :)
Délután a havazás miatt az internetcsatlakozás szünetelt, úgyhogy filmnézés meg olvasás volt, és persze cseh tanulás!! Komplett felolvasóestet rendeztünk, én a Kis hercegből olvastam, csehül természetesen. Nagyon élvezem, hogy egy ilyen különleges nyelvet tanulhatok, ami ráadásul számomra teljesen új világ. Annyira más, mint bármi, amit eddig tanultam... Lehet, hogy azért, mert szláv. De az is lehet, hogy nem. Fogalmam sincs. De imádom!!! A beadandómat viszont fogalmam sincs, hogy fejezem be szerdára, még mindig nem találtam meg a szükséges anyagokat... Nagyon remélem, hogy addig csoda történik, vagy hirtelen megkedvel az internet, és megtalálom, amit keresek. Ha nem, akkor meg marad a kínos tény felvázolása, miszerint újra elakadtam. Szerencsére a tanáraim lojálisak, rugalmasak, de nem hinném, hogy ennek örülni fog a tanárnő. November ötödikén prezentálnom kellene az egész anyagot a diákjainak... :( Mindegy, nem panaszkodom, ma akkor is jó napom volt. Csak estére már úgy érzem, mintha átmosták volna az agyam. Mindenféle cseh meg angol szavak kavarognak a fejemben, szabályok, kiejtés, miegymás... Inkább alszok. Hátha álmomban értem, amit mondanak.
A hétfő a nyelvi nap. Dupla cseh óra, aztán angol szaknyelv. Délutánra már gondolkodni is alig tudtam... diktálják ám a tempót rendesen. Viszont boldog vagyok, mert sokat fejlődtem ma, és egyre jobban megy a cseh. Már nagyon várom, hogy beszélgetni is tudjak :)
Ültünk ebéd után a Dolce Vitában, szokásos hétfői kávénkat iszogattuk, bambulok ki az ablakon, amikor észrevettem, hogy szakad a hó. Hatalmas pelyhekben újra elkezdett esni, az emberek menekültek az utcáról. Szerintem fantasztikus volt, ahogy az óriási hópelyhek omlottak alá az égből. Olyan jó volt kávé után kint sétálni a szakadó hóesésben! Reggel egészen szomorú voltam, mert olvadozott a hétvégi hó, de ez visszahozta a jó kedvemet :) Úgy éreztem magam, mint egy újjászületett Hófehérke :)
Délután a havazás miatt az internetcsatlakozás szünetelt, úgyhogy filmnézés meg olvasás volt, és persze cseh tanulás!! Komplett felolvasóestet rendeztünk, én a Kis hercegből olvastam, csehül természetesen. Nagyon élvezem, hogy egy ilyen különleges nyelvet tanulhatok, ami ráadásul számomra teljesen új világ. Annyira más, mint bármi, amit eddig tanultam... Lehet, hogy azért, mert szláv. De az is lehet, hogy nem. Fogalmam sincs. De imádom!!! A beadandómat viszont fogalmam sincs, hogy fejezem be szerdára, még mindig nem találtam meg a szükséges anyagokat... Nagyon remélem, hogy addig csoda történik, vagy hirtelen megkedvel az internet, és megtalálom, amit keresek. Ha nem, akkor meg marad a kínos tény felvázolása, miszerint újra elakadtam. Szerencsére a tanáraim lojálisak, rugalmasak, de nem hinném, hogy ennek örülni fog a tanárnő. November ötödikén prezentálnom kellene az egész anyagot a diákjainak... :( Mindegy, nem panaszkodom, ma akkor is jó napom volt. Csak estére már úgy érzem, mintha átmosták volna az agyam. Mindenféle cseh meg angol szavak kavarognak a fejemben, szabályok, kiejtés, miegymás... Inkább alszok. Hátha álmomban értem, amit mondanak.
2012. október 28., vasárnap
Ments meg, drága Shakespeare! 39#
Ne várj nagyon semmit, mert ha nem jól sül el, még jobban fog fájni az esés.
Mozgalmas egy nap volt... és én még azon aggódtam, hogy nem lesz miről írnom vasárnap!! Nos, lett.
Ma nemzeti ünnep van, amiről még a csehek egy része sem tud... Szóval én sem sokat. Csak annyit, hogy ezen a napon a Csehszlovák államalapításra emlékeznek, ezen a napon jött létre a demokratikus Csehszlovákia, 1918-ban. Ennyi.
Óraállítás volt ugyebár, tehát amikor tízkor felébredtem, rájöttem, hogy már tizenegy lenne, és boldog voltam, hogy még többet aludhattam. Az éjszakázásnak is megvan a maga büntetése... átalszod utána a fél napot. Nem sokkal később a többiek hívtak, hogy ebédeljünk (valahogy ez a mi kis programunk, mindig együtt eszünk), és ma egy cseh étket ettünk. Gyenge idegzetűek és/vagy gyomrúak ne olvassák el a következő néhány sort! Amikor először hallottam, mit fogunk enni, kis híján felfordult a gyomrom, de amikor megkóstoltam nagyon ízlett! Tehát. Barna kenyérből készült bundáskenyér, mustárral megkenve, hagymával a tetején, hozzá kovászos uborka és kakaó. Igen, tényleg undorítóan hangzik, de higgyétek el, finom! Persze utólag megfájdult a gyomrom a hagyma-kakaó kombinációtól, de ettől eltekintve szuper volt. Olyan jóízűen ettük, hogy ha lett volna még valaki hármunkon kívül a konyhában, biztos, hogy kért volna belőle. Mozdulni sem bírtunk utána, úgy jóllaktunk.
Ennyit a mai ételről (lassan már úgy érzem, gasztroblogot írok, annyi az ételes beszámoló...), a gyenge gyomrúak olvashatnak tovább. A gyenge idegzetűek inkább ne, ha nem tudnak nevetni a problémákon. Eljött az este, amit annyira vártunk: jegyünk volt egy balettelőadásra a színházba. Egy cseh darabot játszottak, teljesen be voltam zsongva, mert ezt legalább érteni fogom, és mégis cseh, meg ugye tánc, és azt imádom. Kiöltöztünk, haj belőve, smink meg minden, elmentünk, nem fagytunk meg, csodásan indult minden.
A színházban átcseréltem a csizmámat magassarkúra, még volt elég időnk megnézni a színházat előadás előtt, aztán megkerestük a páholyt. Itt kezdődtek a gondok. A páholyok U alakban voltak ugyebár, de az az U betű elég szögletes volt, így az oldalsó páholyból szinte semmit nem lehetett látni, hacsak nem ült az ember egészen közel a széléhez, márpedig mi nem ültünk, mert egy házaspár ült oda hamarabb, meg azt hiszem a székek is számozva voltak. Félmegoldás volt, hogy a hátsó két szék bárszék volt, de még ez sem segített. A színpadnak csak a felét láttuk a látószög és az előttünk ülők miatt. Bár lehet, hogy jobb is...
A mellettünk lévő páholyba pedig betelepült egy pár egy egy év körüli kislánnyal, aki szerintem jobban viselkedett, mint a szülei. A darab egyébként az inkvizícióról, a boszorkányüldözésről szólt, ez állítólag egy híres cseh írás. Szóval nem babáknak való. Anyuka megállás nélkül mozgott, dobálta a haját, végi puszilgatták szegény gyerkőcöt, aki így egyre nyűgösebbé vált, bár egy hang nélkül tűrt mindent. Álombaba... Anyu és apu folyamatosan adogatták egymásnak a kislányt, csodálom, hogy ilyen jól viselte.
Na de a darab. Őszintén? Borzalmas volt. A körülbelül 30 táncosból csak kb hét emberre mondanám, hogy igazi balett táncos, a többiek vagy eredetileg nem voltak azok, vagy gyászos mestereik voltak. Mintha egy szedett-vedett színházi tánccsoport úgy döntött volna, hogy balettost játszanak. A fő karakterek megtestesítői jó táncosok voltak, de szegények se kibontakozni, se érvényesülni nem tudtak... A koreográfia hol nagyon lebutított volt, hol pedig nagyon flancolni akartak vele. Persze nem ment.
A zene valami rock alappal indult, amin elektronikus gitár szólt, szinte az egész darab alatt ugyanazok a dallamok váltották egymást. kissé rockopera stílusa volt. Időnként lekeverték, szüneteltették, és az engedelmes nézők ilyenkor tapsoltak, aztán a megtört dallam folytatódott, majd természetes szünet. Volt néhány igen kellemetlen baki ebből adódóan. Tudom, a zenének hangosnak kell lennie, de így a hibák is sokkal jobban érződtek. Az alap még jó lett volna, de a felhangok... Ráadásul a zenének nem sok köze volt sem a koreográfiához, sem magához a darabhoz, a tánchoz. Mintha a táncosokat direkt arra kérték volna, hogy a zene mellett táncoljanak, és véletlenül se legyenek vele összhangban. A tömegjeleneteket pedig simán kihagyhatták volna. Képtelenek voltak egyszerre, összhangban táncolni...
Először elképedtem, aztán kiakadtam, végül pedig már csak sajnáltam őket. A szólók és a pas-de-deux-k viszont szépek voltak, csak kár, hogy a színpad egy része folyamatosan takarásban volt... Bár így legalább kevesebbet láthattunk a csodás díszletből és a jelmezekből. Nejlonzacskóból díszlet és kosztüm? A korhű ruhák közé belekevertek néhány kortársnak csúfolt valamit, amitől a darab még inkább szétesett. Legalább egy dologban lehettek volna egységesek, de nem. Egyik-másik jelenet olyan volt, mint egy környezetvédelmi kampány újrahasznosító-divatbemutatója. A jelmezek korhű részéből igyekeztünk következtetni arra, ki melyik karaktert alakítja, de folyamatosan belekeveredtünk. A cselekményt is valójában csak azért értettem, mert elmesélték a történetet nagy vonalakban. Segítség nélkül csak annyit értettem volna, hogy boszorkányüldözés a téma. De hogy ki volt a fő inkvizítor? Ki volt a nagy áldozat? Néha még azt sem tudtuk eldönteni, ki a jó, és ki a rossz... Ez már gyászos. Komolyan gondolkodtunk, hogy a szünetben ott hagyjuk és elmegyünk inkább forralt borozni (igen, igen, felállítottak a főtéren téli forralt boros és kürtős kalácsos bódékat!!), de végül úgy döntöttünk, az egészről akarunk véleményt formálni, és hátha a második részre belejönnek. Nem így volt. Az még most sem értem, miért kellett lila uv fénnyel megvilágítani a színpad elejét, amitől a nézők is igen viccesen festettek.
Szerencsére a világ megmenekült, tudtommal ez volt az utolsó előadás. A birka tömeg (akiknek páholyban ülő részét figyeltük unalmas perceinkben, és hát... khm... volt jobb dolguk, mint figyelni) állva tapsolt a végén, füttyögött meg miegymás. Visszataps volt. Kétszer. (Megjegyzem a csehek másképp tapsolnak, mint mi, náluk nem változik a taps ritmusa.) Virágok, bonbonok, plüssök kerültek a táncosok kezébe. Boldog sznobok távoztak, és holnap mindenki azt meséli majd, milyen csodálatos estéje volt. Mi meg annyit nevettünk, hogy belefájdult a hasunk. Ha másért nem, ezért megérte.
Mozgalmas egy nap volt... és én még azon aggódtam, hogy nem lesz miről írnom vasárnap!! Nos, lett.
Ma nemzeti ünnep van, amiről még a csehek egy része sem tud... Szóval én sem sokat. Csak annyit, hogy ezen a napon a Csehszlovák államalapításra emlékeznek, ezen a napon jött létre a demokratikus Csehszlovákia, 1918-ban. Ennyi.
Óraállítás volt ugyebár, tehát amikor tízkor felébredtem, rájöttem, hogy már tizenegy lenne, és boldog voltam, hogy még többet aludhattam. Az éjszakázásnak is megvan a maga büntetése... átalszod utána a fél napot. Nem sokkal később a többiek hívtak, hogy ebédeljünk (valahogy ez a mi kis programunk, mindig együtt eszünk), és ma egy cseh étket ettünk. Gyenge idegzetűek és/vagy gyomrúak ne olvassák el a következő néhány sort! Amikor először hallottam, mit fogunk enni, kis híján felfordult a gyomrom, de amikor megkóstoltam nagyon ízlett! Tehát. Barna kenyérből készült bundáskenyér, mustárral megkenve, hagymával a tetején, hozzá kovászos uborka és kakaó. Igen, tényleg undorítóan hangzik, de higgyétek el, finom! Persze utólag megfájdult a gyomrom a hagyma-kakaó kombinációtól, de ettől eltekintve szuper volt. Olyan jóízűen ettük, hogy ha lett volna még valaki hármunkon kívül a konyhában, biztos, hogy kért volna belőle. Mozdulni sem bírtunk utána, úgy jóllaktunk.
Ennyit a mai ételről (lassan már úgy érzem, gasztroblogot írok, annyi az ételes beszámoló...), a gyenge gyomrúak olvashatnak tovább. A gyenge idegzetűek inkább ne, ha nem tudnak nevetni a problémákon. Eljött az este, amit annyira vártunk: jegyünk volt egy balettelőadásra a színházba. Egy cseh darabot játszottak, teljesen be voltam zsongva, mert ezt legalább érteni fogom, és mégis cseh, meg ugye tánc, és azt imádom. Kiöltöztünk, haj belőve, smink meg minden, elmentünk, nem fagytunk meg, csodásan indult minden.
A színházban átcseréltem a csizmámat magassarkúra, még volt elég időnk megnézni a színházat előadás előtt, aztán megkerestük a páholyt. Itt kezdődtek a gondok. A páholyok U alakban voltak ugyebár, de az az U betű elég szögletes volt, így az oldalsó páholyból szinte semmit nem lehetett látni, hacsak nem ült az ember egészen közel a széléhez, márpedig mi nem ültünk, mert egy házaspár ült oda hamarabb, meg azt hiszem a székek is számozva voltak. Félmegoldás volt, hogy a hátsó két szék bárszék volt, de még ez sem segített. A színpadnak csak a felét láttuk a látószög és az előttünk ülők miatt. Bár lehet, hogy jobb is...
A mellettünk lévő páholyba pedig betelepült egy pár egy egy év körüli kislánnyal, aki szerintem jobban viselkedett, mint a szülei. A darab egyébként az inkvizícióról, a boszorkányüldözésről szólt, ez állítólag egy híres cseh írás. Szóval nem babáknak való. Anyuka megállás nélkül mozgott, dobálta a haját, végi puszilgatták szegény gyerkőcöt, aki így egyre nyűgösebbé vált, bár egy hang nélkül tűrt mindent. Álombaba... Anyu és apu folyamatosan adogatták egymásnak a kislányt, csodálom, hogy ilyen jól viselte.
Na de a darab. Őszintén? Borzalmas volt. A körülbelül 30 táncosból csak kb hét emberre mondanám, hogy igazi balett táncos, a többiek vagy eredetileg nem voltak azok, vagy gyászos mestereik voltak. Mintha egy szedett-vedett színházi tánccsoport úgy döntött volna, hogy balettost játszanak. A fő karakterek megtestesítői jó táncosok voltak, de szegények se kibontakozni, se érvényesülni nem tudtak... A koreográfia hol nagyon lebutított volt, hol pedig nagyon flancolni akartak vele. Persze nem ment.
A zene valami rock alappal indult, amin elektronikus gitár szólt, szinte az egész darab alatt ugyanazok a dallamok váltották egymást. kissé rockopera stílusa volt. Időnként lekeverték, szüneteltették, és az engedelmes nézők ilyenkor tapsoltak, aztán a megtört dallam folytatódott, majd természetes szünet. Volt néhány igen kellemetlen baki ebből adódóan. Tudom, a zenének hangosnak kell lennie, de így a hibák is sokkal jobban érződtek. Az alap még jó lett volna, de a felhangok... Ráadásul a zenének nem sok köze volt sem a koreográfiához, sem magához a darabhoz, a tánchoz. Mintha a táncosokat direkt arra kérték volna, hogy a zene mellett táncoljanak, és véletlenül se legyenek vele összhangban. A tömegjeleneteket pedig simán kihagyhatták volna. Képtelenek voltak egyszerre, összhangban táncolni...
Először elképedtem, aztán kiakadtam, végül pedig már csak sajnáltam őket. A szólók és a pas-de-deux-k viszont szépek voltak, csak kár, hogy a színpad egy része folyamatosan takarásban volt... Bár így legalább kevesebbet láthattunk a csodás díszletből és a jelmezekből. Nejlonzacskóból díszlet és kosztüm? A korhű ruhák közé belekevertek néhány kortársnak csúfolt valamit, amitől a darab még inkább szétesett. Legalább egy dologban lehettek volna egységesek, de nem. Egyik-másik jelenet olyan volt, mint egy környezetvédelmi kampány újrahasznosító-divatbemutatója. A jelmezek korhű részéből igyekeztünk következtetni arra, ki melyik karaktert alakítja, de folyamatosan belekeveredtünk. A cselekményt is valójában csak azért értettem, mert elmesélték a történetet nagy vonalakban. Segítség nélkül csak annyit értettem volna, hogy boszorkányüldözés a téma. De hogy ki volt a fő inkvizítor? Ki volt a nagy áldozat? Néha még azt sem tudtuk eldönteni, ki a jó, és ki a rossz... Ez már gyászos. Komolyan gondolkodtunk, hogy a szünetben ott hagyjuk és elmegyünk inkább forralt borozni (igen, igen, felállítottak a főtéren téli forralt boros és kürtős kalácsos bódékat!!), de végül úgy döntöttünk, az egészről akarunk véleményt formálni, és hátha a második részre belejönnek. Nem így volt. Az még most sem értem, miért kellett lila uv fénnyel megvilágítani a színpad elejét, amitől a nézők is igen viccesen festettek.
Szerencsére a világ megmenekült, tudtommal ez volt az utolsó előadás. A birka tömeg (akiknek páholyban ülő részét figyeltük unalmas perceinkben, és hát... khm... volt jobb dolguk, mint figyelni) állva tapsolt a végén, füttyögött meg miegymás. Visszataps volt. Kétszer. (Megjegyzem a csehek másképp tapsolnak, mint mi, náluk nem változik a taps ritmusa.) Virágok, bonbonok, plüssök kerültek a táncosok kezébe. Boldog sznobok távoztak, és holnap mindenki azt meséli majd, milyen csodálatos estéje volt. Mi meg annyit nevettünk, hogy belefájdult a hasunk. Ha másért nem, ezért megérte.
2012. október 27., szombat
Fehér, fehér és fehér 38#
Hóesés --> nincs internet --> sétáljunk a hóban --> komoly felnőtt egyetemisták hócsatáznak
Reggelre természetesen nem maradt meg a hó, de akkor is jó érzés volt tegnap a hóesésben sétálni.
Volt viszont helyette eső. Úgy tűnt egész nap esni fog, úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. A hangulatom viszont jó volt, mert mi is lehetne jobb annál, mikor teát iszogatsz a meleg szobában és az ablakon át nézed, hogyan esik az eső? (Mondjuk az, ha nem kell közben beadandót írni...)
A hangulat teljesen megfertőzött minket Mariával, a konyhában teljesen elemünkben voltunk. Almás rizst csináltunk fahéjas cukorral... mmm... isteni volt. Annyira sokat csináltunk, hogy vacsira is ezt ettük :)
Olyan kettő-három óra körül az eső fokozatosan hóvá alakult (már úgy értem esés közben. Vagy előtte. Értse mindenki jól, na.). Egyre nagyobb pelyhekben kavargott, a pihék szinte táncoltak a levegőben. A klasszikus zene és az egyre fehéredő táj igazi téli hangulatot hozott. Először csak a házak tetején látszott, aztán a fák is kezdtek fehéredni, végül pedig a talaj. Csak ültem és néztem a hóesést. Időnként felpattantam, körbeugráltam a szobát (komolyan és nőiesen persze), vigyorogva és azt kacagva, hogy esik a hóóóó! :) Nem csak én kergültem meg teljesen... az emeleten pár ember úgy döntött, karácsonyi filmet néz, mások karácsonyi zenét hallgattak, és kellemes fűszeres illatok szálltak a konyhából. Igazán idilli lett minden :)
Vacsi után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk sétálni, hócsatázni. Mivel az internet úgy döntött, nem működik, így nem is tudtuk volna csinálni a dolgainkat/beadandóinkat, tehát eleve nem volt jobb programunk, mint mozogni egy kicsit :) Titokban persze nagyon hálás vagyok ezért a hónak. Tehát jó alaposan felöltöztünk (helyesbítek: én öltöztem fel alaposan, amiért ki is lettem gúnyolva, hogy mit fogok csinálni egész télen, ha már most fázom, de majd meglátjuk ki lesz beteg a jövő héten!), télikabát, kesztyű, minden és kimentünk a még mindig szállingózó hóesésbe. Gyönyörű volt... elbűvölő, rabul ejtő, csodálatos... Az eddig is gyönyörű táj most békés, nyugodt lett. Én is megnyugodtam a nagy csöndben és a szikrázó hópihék kavargásában.
A többiek hógolyóztak, időnként én is áldozattá váltam, bár nekem leginkább csak a táj kötötte le a figyelmem. Idén valahogy a hó elvarázsol. Eddig is rajongtam érte, de ez most más. Teljesen rabul ejtett ez a csoda... Szeretem a telet. Szeretem a havat.
Reggelre természetesen nem maradt meg a hó, de akkor is jó érzés volt tegnap a hóesésben sétálni.
Volt viszont helyette eső. Úgy tűnt egész nap esni fog, úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. A hangulatom viszont jó volt, mert mi is lehetne jobb annál, mikor teát iszogatsz a meleg szobában és az ablakon át nézed, hogyan esik az eső? (Mondjuk az, ha nem kell közben beadandót írni...)
A hangulat teljesen megfertőzött minket Mariával, a konyhában teljesen elemünkben voltunk. Almás rizst csináltunk fahéjas cukorral... mmm... isteni volt. Annyira sokat csináltunk, hogy vacsira is ezt ettük :)
Olyan kettő-három óra körül az eső fokozatosan hóvá alakult (már úgy értem esés közben. Vagy előtte. Értse mindenki jól, na.). Egyre nagyobb pelyhekben kavargott, a pihék szinte táncoltak a levegőben. A klasszikus zene és az egyre fehéredő táj igazi téli hangulatot hozott. Először csak a házak tetején látszott, aztán a fák is kezdtek fehéredni, végül pedig a talaj. Csak ültem és néztem a hóesést. Időnként felpattantam, körbeugráltam a szobát (komolyan és nőiesen persze), vigyorogva és azt kacagva, hogy esik a hóóóó! :) Nem csak én kergültem meg teljesen... az emeleten pár ember úgy döntött, karácsonyi filmet néz, mások karácsonyi zenét hallgattak, és kellemes fűszeres illatok szálltak a konyhából. Igazán idilli lett minden :)
Vacsi után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk sétálni, hócsatázni. Mivel az internet úgy döntött, nem működik, így nem is tudtuk volna csinálni a dolgainkat/beadandóinkat, tehát eleve nem volt jobb programunk, mint mozogni egy kicsit :) Titokban persze nagyon hálás vagyok ezért a hónak. Tehát jó alaposan felöltöztünk (helyesbítek: én öltöztem fel alaposan, amiért ki is lettem gúnyolva, hogy mit fogok csinálni egész télen, ha már most fázom, de majd meglátjuk ki lesz beteg a jövő héten!), télikabát, kesztyű, minden és kimentünk a még mindig szállingózó hóesésbe. Gyönyörű volt... elbűvölő, rabul ejtő, csodálatos... Az eddig is gyönyörű táj most békés, nyugodt lett. Én is megnyugodtam a nagy csöndben és a szikrázó hópihék kavargásában.
A többiek hógolyóztak, időnként én is áldozattá váltam, bár nekem leginkább csak a táj kötötte le a figyelmem. Idén valahogy a hó elvarázsol. Eddig is rajongtam érte, de ez most más. Teljesen rabul ejtett ez a csoda... Szeretem a telet. Szeretem a havat.
2012. október 26., péntek
Hull a hó és hózik 37#
HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ
Ma esett a hó!!! Igen, tényleg. Havazott! És még mindig havazik.
Az úgy volt, hogy filmet néztem (az ajánlót olvashattátok már), és egyszer csak dörömböltek az ajtón, hogy nézzek ki az ablakon. Kinéztem. Havazik!!! Hull a hó! Október 26-án!! Több se kellett, felkaptam a csizmámat, a sálam, kesztyűm, sapkám (ma beszereztem egyet végre, kb három percig tartott a vásárlás, jól le is döbbentettem mindenkit), télikabátom és már rohantam is kifelé. Sétáltam a hóesésben és nem tudtam abbahagyni a nevetést. Csak kacagtam és kacagtam! Csodálatos volt. Az első hó! Persze amint a földre érnek elolvadnak a pelyhek, de akkor is ez az első hó. Fényes, hatalmas, szállingózó. Csak álltam és néztem, hogyan kavarognak a pelyhek a levegőben, hogyan csillan meg a lámpák fénye az apró hópihéken. Alig tudtam abbahagyni a csodálkozást és a nevetést. Hullámzottak az érzések bennem. Egyik pillanatban a havazás csodáján merengtem, a másik pillanatban pedig már a természet furcsaságain nevettem. Hihetetlen volt!
Még egy kicsit a film hatása alatt is voltam, tehát francia zene csengett a fülemben, így még idillibb volt az élmény. Klassz dolgok történtek ma, de valahogy a hó élménye mindent felülírt.
Azért írok egy összefoglalót:
Reggel megtudtam, hogy Jeseníkben harminc centi hó hullott reggelre. Persze elfogott az irigység, mert biztosan csodálatos látvány, de gyorsan elfojtottam a dolgot, hiszen akkor még úgy gondoltam, hogy az ősz még egy darabig boldogít minket, és ugye az is milyen szép!
Újra a kedven éttermünkben ettünk, lasagnát és valamilyen különleges salátát, ami isteni finom volt. Feleztünk mindkettőből, mert mindkét étel nagyon ízlett. A saláta olyan volt, "mint amikor mezítláb szaladgálsz a harmatos fűben kora reggel". Nem én fogalmaztam így, de tény, hogy nagyon különleges volt az ízvilág és az ízeket sehogyan sem tudtam bekategorizálni. Még sosem ettem ehhez hasonlót! Kecskesajt volt benne, dió, sáfrány, rukkola és egy fűszer, aminek valószínűleg sosem fog eszembe jutni a neve. Igazi ízkavalkád! Igen, isteni volt ;)
Délután vásárolni voltam, és mivel a bevásárlóparkba mentem, nem tudtam megállni, hogy benézzek a kisállat kereskedésbe. Meglátogattam a nyuszit! Már nincs egyedül, mert legalább öt másik nyuszi is volt már ott. Kisebbek-nagyobbak, lógó fülűek és torzomborzak. A szívem majd' megszakadt értük! Legszívesebben mindet elraboltam volna, hogy egy réten szabadon engedjem őket, hadd ugrándozzanak.
Aztán hazajöttem, angol házit írtam, filmeztem és a többit már tudjátok. Nem tudok betelni a hó csodájával :) A havas séta után még egy meglepetés várt rám, úgyhogy most az ablak mellé ülök, és felváltva olvasom az új könyvem, vagy nézem a hóesést :)
Ma esett a hó!!! Igen, tényleg. Havazott! És még mindig havazik.
Az úgy volt, hogy filmet néztem (az ajánlót olvashattátok már), és egyszer csak dörömböltek az ajtón, hogy nézzek ki az ablakon. Kinéztem. Havazik!!! Hull a hó! Október 26-án!! Több se kellett, felkaptam a csizmámat, a sálam, kesztyűm, sapkám (ma beszereztem egyet végre, kb három percig tartott a vásárlás, jól le is döbbentettem mindenkit), télikabátom és már rohantam is kifelé. Sétáltam a hóesésben és nem tudtam abbahagyni a nevetést. Csak kacagtam és kacagtam! Csodálatos volt. Az első hó! Persze amint a földre érnek elolvadnak a pelyhek, de akkor is ez az első hó. Fényes, hatalmas, szállingózó. Csak álltam és néztem, hogyan kavarognak a pelyhek a levegőben, hogyan csillan meg a lámpák fénye az apró hópihéken. Alig tudtam abbahagyni a csodálkozást és a nevetést. Hullámzottak az érzések bennem. Egyik pillanatban a havazás csodáján merengtem, a másik pillanatban pedig már a természet furcsaságain nevettem. Hihetetlen volt!
Még egy kicsit a film hatása alatt is voltam, tehát francia zene csengett a fülemben, így még idillibb volt az élmény. Klassz dolgok történtek ma, de valahogy a hó élménye mindent felülírt.
Azért írok egy összefoglalót:
Reggel megtudtam, hogy Jeseníkben harminc centi hó hullott reggelre. Persze elfogott az irigység, mert biztosan csodálatos látvány, de gyorsan elfojtottam a dolgot, hiszen akkor még úgy gondoltam, hogy az ősz még egy darabig boldogít minket, és ugye az is milyen szép!
Újra a kedven éttermünkben ettünk, lasagnát és valamilyen különleges salátát, ami isteni finom volt. Feleztünk mindkettőből, mert mindkét étel nagyon ízlett. A saláta olyan volt, "mint amikor mezítláb szaladgálsz a harmatos fűben kora reggel". Nem én fogalmaztam így, de tény, hogy nagyon különleges volt az ízvilág és az ízeket sehogyan sem tudtam bekategorizálni. Még sosem ettem ehhez hasonlót! Kecskesajt volt benne, dió, sáfrány, rukkola és egy fűszer, aminek valószínűleg sosem fog eszembe jutni a neve. Igazi ízkavalkád! Igen, isteni volt ;)
Délután vásárolni voltam, és mivel a bevásárlóparkba mentem, nem tudtam megállni, hogy benézzek a kisállat kereskedésbe. Meglátogattam a nyuszit! Már nincs egyedül, mert legalább öt másik nyuszi is volt már ott. Kisebbek-nagyobbak, lógó fülűek és torzomborzak. A szívem majd' megszakadt értük! Legszívesebben mindet elraboltam volna, hogy egy réten szabadon engedjem őket, hadd ugrándozzanak.
Aztán hazajöttem, angol házit írtam, filmeztem és a többit már tudjátok. Nem tudok betelni a hó csodájával :) A havas séta után még egy meglepetés várt rám, úgyhogy most az ablak mellé ülök, és felváltva olvasom az új könyvem, vagy nézem a hóesést :)
A véletlen nem alszik
Sokkoló, lélegzetelállító, megindító.
Ezekkel a szavakkal jellemezhetjük a Ruby Sparks c. filmet. Ez a film bebizonyította, hogy a szerelem igazán őrület. Hogy senki sem menekülhet a téboly elől, s hogy mindannyian képesek vagyunk gúsba kötni egymást - és magunkat is - pusztán a gondolatainkkal. Ez a film tele van szerelemmel. Valóságos szerelemmel. Hiszen ez az érzés legtöbbször nem csak a rózsaszín felhőkről és a tiszta romantikáról szól: van benne önzés, féltékenység, harag, és megadás. Gúsba köt minket, és a másikat is. Hol ezért, hol azért. Van ahol hangosan, és van ahol csendben. Hol forrón, hol jéghidegen. Ez az igazi csoda. Együtt megélni az élet sokszínűségét, az érzés minden oldalát, akkor is ha jó, és akkor is ha fáj. Aztán pedig... ki tudja, mi a vége? Talán nem is kell tudnunk. Magyarázat sem kell, mint ahogyan azt Calvin is mondta. Sőt. Tulajdonképpen a magyarázat csak még jobban összekavarná az egyébként is kusza kapcsolatokat, érzéseket és gondolatokat. Hiszen emberek vagyunk az ég szerelmére! Sosem vagyunk biztosak a dolgokban; aki mindig biztos mindenben, az nem mond igazat. Igen, félünk. És talán sosem vagyunk elég érettek a kapcsolatokhoz és a nagy érzelmekhez. De küzdünk. Próbálkozunk. Hiszen mindannyian ugyanarra vágyunk: egy normális életre, ahol minden darabka a helyére kerül, s mégis minden egyes nap izgalmas és új. Ki mondja meg, hogy ezt ki hol találja meg? Én nem tudom, az biztos. Sok ember sokféleképpen gondolkodik erről. Én csak egyet tudok: a titkoknak és a kalandoknak sosincs vége, ettől olyan izgalmas. A véletlen mindig benne van a játékban. És én ezt szeretem.
Ezekkel a szavakkal jellemezhetjük a Ruby Sparks c. filmet. Ez a film bebizonyította, hogy a szerelem igazán őrület. Hogy senki sem menekülhet a téboly elől, s hogy mindannyian képesek vagyunk gúsba kötni egymást - és magunkat is - pusztán a gondolatainkkal. Ez a film tele van szerelemmel. Valóságos szerelemmel. Hiszen ez az érzés legtöbbször nem csak a rózsaszín felhőkről és a tiszta romantikáról szól: van benne önzés, féltékenység, harag, és megadás. Gúsba köt minket, és a másikat is. Hol ezért, hol azért. Van ahol hangosan, és van ahol csendben. Hol forrón, hol jéghidegen. Ez az igazi csoda. Együtt megélni az élet sokszínűségét, az érzés minden oldalát, akkor is ha jó, és akkor is ha fáj. Aztán pedig... ki tudja, mi a vége? Talán nem is kell tudnunk. Magyarázat sem kell, mint ahogyan azt Calvin is mondta. Sőt. Tulajdonképpen a magyarázat csak még jobban összekavarná az egyébként is kusza kapcsolatokat, érzéseket és gondolatokat. Hiszen emberek vagyunk az ég szerelmére! Sosem vagyunk biztosak a dolgokban; aki mindig biztos mindenben, az nem mond igazat. Igen, félünk. És talán sosem vagyunk elég érettek a kapcsolatokhoz és a nagy érzelmekhez. De küzdünk. Próbálkozunk. Hiszen mindannyian ugyanarra vágyunk: egy normális életre, ahol minden darabka a helyére kerül, s mégis minden egyes nap izgalmas és új. Ki mondja meg, hogy ezt ki hol találja meg? Én nem tudom, az biztos. Sok ember sokféleképpen gondolkodik erről. Én csak egyet tudok: a titkoknak és a kalandoknak sosincs vége, ettől olyan izgalmas. A véletlen mindig benne van a játékban. És én ezt szeretem.
2012. október 25., csütörtök
Mit is mondhatnék... 36#
Várj, míg felkel majd a nap. Hátha szebb lesz, mint ma.
Ez a nap korántsem volt olyan jó, mint az előzőek... Először is úgy elaludtam, hogy még arra sem ébredtem fel, amikor Petra elindult, vagy amikor Maria keresett és bekopogott. Fél tizenkettőkor sikerült felriadnom egy meglehetősen furcsa álomból. Balerinákat tanítottam valami hegy tetején, és nagyon hideg volt, ennek ellenére mindenki dresszben és tütüben táncolt... Aztán nem emlékszem mi történt, csak a felébredés van meg. No mindegy. Ezzel tehát a fél napról lemondhattam, egyből az ebéddel kezdve a "reggelt". Nagy nehezen összekapartam magam, és elindultam a városba bevásárolni, de abból amire szükségem lett volna alig tudtam valamit megvenni... Enyhén szólva is igen bosszús voltam. A szép idő és a kipakolt piac valamelyest jobb kedvre derített, na meg a sajtos makaróni.
Az egész nap fénypontja a falmászás lehetett volna, de az megint csak nem jött össze... Elmentünk Philippel és Mariával, de az iskolában, ahol a fal van valami rendezvényt tartottak, és nem engedtek be miket. Plusz a kapuban találkoztunk egy igencsak morózus nénivel, aki fehér csipkefüggönybe burkolózva elég élethűen játszotta a szellemet. Olyan élethűen, hogy én meg is ijedtem... Ha mindez nem lett volna még elég, visszafelé lekéstük a buszt, és mivel nem akartunk egy órát várni és megfagyni a megállóban, így hazagyalogoltunk. Nagyon hideg volt, még télikabátban is. Őszintén szólva furcsa, hogy már októberben a téli kabátomat kell este felvennem, otthon ez később szokott előkerülni. Azt hiszem nem rontom tovább a mai napot, hanem fejemre húzom a takarót és megvárom, amíg elmúlik...
Ez a nap korántsem volt olyan jó, mint az előzőek... Először is úgy elaludtam, hogy még arra sem ébredtem fel, amikor Petra elindult, vagy amikor Maria keresett és bekopogott. Fél tizenkettőkor sikerült felriadnom egy meglehetősen furcsa álomból. Balerinákat tanítottam valami hegy tetején, és nagyon hideg volt, ennek ellenére mindenki dresszben és tütüben táncolt... Aztán nem emlékszem mi történt, csak a felébredés van meg. No mindegy. Ezzel tehát a fél napról lemondhattam, egyből az ebéddel kezdve a "reggelt". Nagy nehezen összekapartam magam, és elindultam a városba bevásárolni, de abból amire szükségem lett volna alig tudtam valamit megvenni... Enyhén szólva is igen bosszús voltam. A szép idő és a kipakolt piac valamelyest jobb kedvre derített, na meg a sajtos makaróni.
Az egész nap fénypontja a falmászás lehetett volna, de az megint csak nem jött össze... Elmentünk Philippel és Mariával, de az iskolában, ahol a fal van valami rendezvényt tartottak, és nem engedtek be miket. Plusz a kapuban találkoztunk egy igencsak morózus nénivel, aki fehér csipkefüggönybe burkolózva elég élethűen játszotta a szellemet. Olyan élethűen, hogy én meg is ijedtem... Ha mindez nem lett volna még elég, visszafelé lekéstük a buszt, és mivel nem akartunk egy órát várni és megfagyni a megállóban, így hazagyalogoltunk. Nagyon hideg volt, még télikabátban is. Őszintén szólva furcsa, hogy már októberben a téli kabátomat kell este felvennem, otthon ez később szokott előkerülni. Azt hiszem nem rontom tovább a mai napot, hanem fejemre húzom a takarót és megvárom, amíg elmúlik...
2012. október 24., szerda
Nevess, nevess, és csak nevess! 35#
Komoly felnőtt egyetemisták + papírbolt halloween előtt = bohócorrban sétálás a városban
Igen, igaz. Ezek mi voltunk :) Sikerült jó pár ember arcára mosolyt csalni, és így mi is jókat nevettünk. Eredetileg már nem is tudom, miért mentünk be a papírboltba, de elbűvölt minket az a rengeteg álarc és jelmez, amit most meg lehet ott találni. A legjobb persze a bohócorr volt, amiből azonnal vennünk kellett. Abban sétáltunk a suliig, ami nem kis távolság. Jó ég, mennyit nevettünk :) Mindenkinek ki kellene próbálnia, feldobja a napot, ráadásul másokat is megnevettet. 13 kc-t (cseh korona) megért ;)
A suliban futólag megismerkedtem egy lánnyal, aki a jövő héten utazik Magyarországra, egész pontosan az ÁFre, ösztöndíjjal. Megbeszéltük, hogy keressük egymást, ha segítségre van szüksége valamelyikünknek. Remélem tetszeni fog neki Budapest. Miket beszélek, persze, hogy tetszeni fog neki! Budapest gyönyörű és elbűvölő. Minden nap hiányzik... A fények, a parkok, a terek, az épületek, az emberek, a hangulat... Minden, amit ez a város jelképez számomra, minden, amit jelent. Annyi emlékem fűződik már hozzá! De tavasszal hazatérek, és újra magához ölel a város!! Legalábbis remélem, hogy még visszafogad, az után, hogy elhagytam egy fél évre :) Majd kiengesztelem hosszú sétákkal, amelyek alatt szüntelenül szépségéről és csodáiról áradozok. Azt hiszem sok helyet szerethetünk, de a szívünk mindig hazahúz. Most értettem meg, mi a valódi honvágy, az igazi haza-érzés. Melegség tölti el a szívem, ha rágondolok. Ez persze kicsit még a tegnapi ünnep-hiány utóhatása is, de ettől még sokat gondolok a városra, amelynek minden kis utcája mintha egy régi barát lenne. A nagy folyó is hiányzik :) Alig várom, hogy a tavaszi kivirulását láthassam! sétálni a városligetben, nézni a folyót a hidakról, vagy az egész várost belátni a Citadelláról, körbeszaladni a Margit-szigetet... Mind csodás kis kaland. Annyi kis szépség és titok rejlik ebben a városban...
Talán Budapestet is bejárom majd a bohócorrot viselve ;)
Igen, igaz. Ezek mi voltunk :) Sikerült jó pár ember arcára mosolyt csalni, és így mi is jókat nevettünk. Eredetileg már nem is tudom, miért mentünk be a papírboltba, de elbűvölt minket az a rengeteg álarc és jelmez, amit most meg lehet ott találni. A legjobb persze a bohócorr volt, amiből azonnal vennünk kellett. Abban sétáltunk a suliig, ami nem kis távolság. Jó ég, mennyit nevettünk :) Mindenkinek ki kellene próbálnia, feldobja a napot, ráadásul másokat is megnevettet. 13 kc-t (cseh korona) megért ;)
A suliban futólag megismerkedtem egy lánnyal, aki a jövő héten utazik Magyarországra, egész pontosan az ÁFre, ösztöndíjjal. Megbeszéltük, hogy keressük egymást, ha segítségre van szüksége valamelyikünknek. Remélem tetszeni fog neki Budapest. Miket beszélek, persze, hogy tetszeni fog neki! Budapest gyönyörű és elbűvölő. Minden nap hiányzik... A fények, a parkok, a terek, az épületek, az emberek, a hangulat... Minden, amit ez a város jelképez számomra, minden, amit jelent. Annyi emlékem fűződik már hozzá! De tavasszal hazatérek, és újra magához ölel a város!! Legalábbis remélem, hogy még visszafogad, az után, hogy elhagytam egy fél évre :) Majd kiengesztelem hosszú sétákkal, amelyek alatt szüntelenül szépségéről és csodáiról áradozok. Azt hiszem sok helyet szerethetünk, de a szívünk mindig hazahúz. Most értettem meg, mi a valódi honvágy, az igazi haza-érzés. Melegség tölti el a szívem, ha rágondolok. Ez persze kicsit még a tegnapi ünnep-hiány utóhatása is, de ettől még sokat gondolok a városra, amelynek minden kis utcája mintha egy régi barát lenne. A nagy folyó is hiányzik :) Alig várom, hogy a tavaszi kivirulását láthassam! sétálni a városligetben, nézni a folyót a hidakról, vagy az egész várost belátni a Citadelláról, körbeszaladni a Margit-szigetet... Mind csodás kis kaland. Annyi kis szépség és titok rejlik ebben a városban...
Talán Budapestet is bejárom majd a bohócorrot viselve ;)
2012. október 23., kedd
Shakespeare megirigyelné 34#
Színház az egész világ! Vagy nem. De valami bűzlik Dániában. Vagy Opavában. Vagy mindkettő.
Ma iszonyatos ködre ébredtem. A ködről később kiderült, hogy szmog... A környéken nagyon sok az ipari park, a gyár (környék alatt a városokat értem, pl. Ostrava), ezért a légszennyezettség időnként nagyon megemelkedik. A szél pedig ide-oda fújja a szmogfelhőt, most épp ide. Itt egyébként is fura szag van néha az utca túloldalán lévő cukorgyár miatt (itt gyártják többek közt a koronás cukrot is). Nem viccelek, tényleg az utca túl oldalán van... Éppen ezért mindig teherautókat lehet hallani, és ha olyan a szélirány, akkor a gyár szagát is elég erősen érezzük. No mindegy, nem akartam panaszkodni, szeretek itt lenni, a zajt meg már előző évben a tavalyi koliban megszoktam, még jobban is alszom tőle ;)
Jó híreim is vannak ám! Egyrészt ma egészen sokat sikerült haladnom a tanulnivalóimmal, bár nem leszek készen holnapra, ahogy terveztem. Másrészt pedig megvannak a színházjegyek a vasárnap esti balettelőadásra!! Szuper lesz! Elvileg egy cseh darabot adnak elő, tehát még kevesebbet fogok érteni belőle, mintha tipikus darab lenne, de nem számít, mert a két kedvencemet ötvözi: színház és tánc együtt. Már nagyon várom! Azt mondjuk nem tudom még, hogyan fogunk visszakerülni előadás után a koliba, mivel vasárnap nemzeti ünnep lesz (majd írok még róla bővebben), és késő este amúgy sem nagyon van busz. Marad tehát a tipikusan rám jellemző "színház után átöltözünk", vagyis nagy táska, benne vastag harisnya, nadrág, csizma meg miegymás, és vagy taxizunk, vagy gyalogolunk. Az is túlélhető. Teljesen be vagyok zsongva :)) Egyébként is szerettem volna a kultúrát is megismerni, de ez így még jobb, mert nem kell azon aggódnom, hogy nem értem, amit a színpadon mondanak. Hiszen ez tánc lesz! A tánc nyelvét pedig ismerem. Vagy legalábbis azt gondolom, hogy ismerem. Máris repül a lelkem :)
Ma odahaza nemzeti ünnep volt. Ez az első év, hogy nem tapasztalom a saját bőrömön a megemlékezés szomorúságát. Most csak a szívem éreztette velem, hogy ez egy különleges nap. Nem tudtam, miért érzem magam furcsán reggel, aztán rájöttem. Egész nap valahogy idegennek éreztem magam, nem találtam a helyem. Itt senki nem tudta, hogy mi ünneplünk, és főleg senki nem ünnepelt, hiszen nem is lett volna mit ünnepelniük. Azt hiszem nem is értenék, mint ahogyan én sem érthetem igazán az ő ünnepeiket. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyit számít, ha egymást érik a megemlékezések és az ünnepek. Talán csak a megszokás tette, hogy minden évben a csapból is ez folyt, de talán nem. Az is lehet, hogy erre mondják, hogy hazafias érzés. Hirtelen hiányozni kezdtek az újságok, amikről a megemlékezések programjai néznek vissza rám, a sok zászló, az ünnepségek, a himnusz és a szózat. Mindig szerettem, ha megemlékeztünk egy nagy ünnepről, főleg ha az a nemzet szabadságáért vívott harc miatt vált fontossá. Hiányzott, hogy nem hallottam hazafias beszédeket és nem mondták be a villamoson, hogy mik történtek ezekben a napokban. Hiányzott az otthonom.
Ma iszonyatos ködre ébredtem. A ködről később kiderült, hogy szmog... A környéken nagyon sok az ipari park, a gyár (környék alatt a városokat értem, pl. Ostrava), ezért a légszennyezettség időnként nagyon megemelkedik. A szél pedig ide-oda fújja a szmogfelhőt, most épp ide. Itt egyébként is fura szag van néha az utca túloldalán lévő cukorgyár miatt (itt gyártják többek közt a koronás cukrot is). Nem viccelek, tényleg az utca túl oldalán van... Éppen ezért mindig teherautókat lehet hallani, és ha olyan a szélirány, akkor a gyár szagát is elég erősen érezzük. No mindegy, nem akartam panaszkodni, szeretek itt lenni, a zajt meg már előző évben a tavalyi koliban megszoktam, még jobban is alszom tőle ;)
Jó híreim is vannak ám! Egyrészt ma egészen sokat sikerült haladnom a tanulnivalóimmal, bár nem leszek készen holnapra, ahogy terveztem. Másrészt pedig megvannak a színházjegyek a vasárnap esti balettelőadásra!! Szuper lesz! Elvileg egy cseh darabot adnak elő, tehát még kevesebbet fogok érteni belőle, mintha tipikus darab lenne, de nem számít, mert a két kedvencemet ötvözi: színház és tánc együtt. Már nagyon várom! Azt mondjuk nem tudom még, hogyan fogunk visszakerülni előadás után a koliba, mivel vasárnap nemzeti ünnep lesz (majd írok még róla bővebben), és késő este amúgy sem nagyon van busz. Marad tehát a tipikusan rám jellemző "színház után átöltözünk", vagyis nagy táska, benne vastag harisnya, nadrág, csizma meg miegymás, és vagy taxizunk, vagy gyalogolunk. Az is túlélhető. Teljesen be vagyok zsongva :)) Egyébként is szerettem volna a kultúrát is megismerni, de ez így még jobb, mert nem kell azon aggódnom, hogy nem értem, amit a színpadon mondanak. Hiszen ez tánc lesz! A tánc nyelvét pedig ismerem. Vagy legalábbis azt gondolom, hogy ismerem. Máris repül a lelkem :)
Ma odahaza nemzeti ünnep volt. Ez az első év, hogy nem tapasztalom a saját bőrömön a megemlékezés szomorúságát. Most csak a szívem éreztette velem, hogy ez egy különleges nap. Nem tudtam, miért érzem magam furcsán reggel, aztán rájöttem. Egész nap valahogy idegennek éreztem magam, nem találtam a helyem. Itt senki nem tudta, hogy mi ünneplünk, és főleg senki nem ünnepelt, hiszen nem is lett volna mit ünnepelniük. Azt hiszem nem is értenék, mint ahogyan én sem érthetem igazán az ő ünnepeiket. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyit számít, ha egymást érik a megemlékezések és az ünnepek. Talán csak a megszokás tette, hogy minden évben a csapból is ez folyt, de talán nem. Az is lehet, hogy erre mondják, hogy hazafias érzés. Hirtelen hiányozni kezdtek az újságok, amikről a megemlékezések programjai néznek vissza rám, a sok zászló, az ünnepségek, a himnusz és a szózat. Mindig szerettem, ha megemlékeztünk egy nagy ünnepről, főleg ha az a nemzet szabadságáért vívott harc miatt vált fontossá. Hiányzott, hogy nem hallottam hazafias beszédeket és nem mondták be a villamoson, hogy mik történtek ezekben a napokban. Hiányzott az otthonom.
2012. október 22., hétfő
Az élet csodaszép 33#
Édes az élet a Dolce Vítában. Főleg, ha sütit is eszel.
Ma olyan sikerélményem volt!!! Reggel elmaradt a cseh órám, mert szegény tanár úr lebetegedett, és így feleslegesen mentem be. Jövő héten dupla órát tartunk, és bepótoljuk, de ma akkor is kimaradt. Lett tehát majdnem két óra szabad időm, persze busz nem volt, amivel visszajöhettem volna arra az időre a koliba, tehát bent kellett maradnom a városban. Kint hideg volt, és egyébként is álmos voltam, úgyhogy úgy döntöttem, beülök valahová egy kávéra. A választott hely a Dolce Víta lett, mert szinte mindig ott kávézunk, és azt legalább ismerem. Bemerészkedtem hát, letelepedtem a második kedvenc asztalomhoz (a legkedvencebb már foglalt volt), és vártam. Jött a pincérlány, én pedig rendeltem egy tejeskávét csehül. Teljesen egyedül. És értette! Megkaptam a kávémat. :) Most valahogy még finomabbnak tűnt, mint máskor. Nagyon büszke voltam magamra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy képes voltam egyedül rendelni. Fantasztikus érzés volt, feldobta a napom. Utána még gyorsan elintéztem a bevásárlást, aztán siettem angolra. Angolon pedig az egyik kedvenc témakörömmel foglalkoztunk, környezetvédelem és környezeti katasztrófák. Persze ez nem jó, de jó sokat lehet róla beszélni, tehát hálás téma. A lényeg, hogy az angolt is élveztem, és jó napom volt :)
Délután a beadandóimon dolgoztam, természetesen egy nagy adag teával. Meg persze némi nasival... Na jó, nem sokkal, mert nem szeretnék hazáig gurulni, falmászásra meg most nem tudtam menni a temérdek tanulnivalóm miatt. Este olivabogyós-sajtos tésztát főztünk, ami nagyon finom volt, de utána valahogy megfájdult a hasam. Talán fokhagymát nem kellett volna hozzá tennünk... azt hiszem a kettő együtt már sok volt. De akkor jó ötletnek tűnt. A lényeg, hogy ízlett, és jól laktunk :)
A napot az az iszonyú köd sem tudta elrontani, ami reggel és este belepte a várost. Napközben nagyon jó idő volt, de reggel olyan szürke és nyirkos időjárás fogadott, hogy legszívesebben ki se dugtam volna az orrom Álomvilágból, nem hogy a takaró alól... Téli kabátban kellett elmennem itthonról. Persze napközben melegem lett, délután meg megint fáztam. Nem értem én az időjárást.
A nap többi része tanulással meg kutatással telt. Máris gyűlölöm a költségvetési törvényt...
Ma olyan sikerélményem volt!!! Reggel elmaradt a cseh órám, mert szegény tanár úr lebetegedett, és így feleslegesen mentem be. Jövő héten dupla órát tartunk, és bepótoljuk, de ma akkor is kimaradt. Lett tehát majdnem két óra szabad időm, persze busz nem volt, amivel visszajöhettem volna arra az időre a koliba, tehát bent kellett maradnom a városban. Kint hideg volt, és egyébként is álmos voltam, úgyhogy úgy döntöttem, beülök valahová egy kávéra. A választott hely a Dolce Víta lett, mert szinte mindig ott kávézunk, és azt legalább ismerem. Bemerészkedtem hát, letelepedtem a második kedvenc asztalomhoz (a legkedvencebb már foglalt volt), és vártam. Jött a pincérlány, én pedig rendeltem egy tejeskávét csehül. Teljesen egyedül. És értette! Megkaptam a kávémat. :) Most valahogy még finomabbnak tűnt, mint máskor. Nagyon büszke voltam magamra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy képes voltam egyedül rendelni. Fantasztikus érzés volt, feldobta a napom. Utána még gyorsan elintéztem a bevásárlást, aztán siettem angolra. Angolon pedig az egyik kedvenc témakörömmel foglalkoztunk, környezetvédelem és környezeti katasztrófák. Persze ez nem jó, de jó sokat lehet róla beszélni, tehát hálás téma. A lényeg, hogy az angolt is élveztem, és jó napom volt :)
Délután a beadandóimon dolgoztam, természetesen egy nagy adag teával. Meg persze némi nasival... Na jó, nem sokkal, mert nem szeretnék hazáig gurulni, falmászásra meg most nem tudtam menni a temérdek tanulnivalóm miatt. Este olivabogyós-sajtos tésztát főztünk, ami nagyon finom volt, de utána valahogy megfájdult a hasam. Talán fokhagymát nem kellett volna hozzá tennünk... azt hiszem a kettő együtt már sok volt. De akkor jó ötletnek tűnt. A lényeg, hogy ízlett, és jól laktunk :)
A napot az az iszonyú köd sem tudta elrontani, ami reggel és este belepte a várost. Napközben nagyon jó idő volt, de reggel olyan szürke és nyirkos időjárás fogadott, hogy legszívesebben ki se dugtam volna az orrom Álomvilágból, nem hogy a takaró alól... Téli kabátban kellett elmennem itthonról. Persze napközben melegem lett, délután meg megint fáztam. Nem értem én az időjárást.
A nap többi része tanulással meg kutatással telt. Máris gyűlölöm a költségvetési törvényt...
2012. október 21., vasárnap
Még mindig ősz 32#
Szökj meg gondolatban, mert az nem bánthat senkit.
Mivel az egész hétvégét tanulással és mosással töltöttem, nem sok újdonságot tudok mesélni. Vannak viszont képeim, mert Jan Jeseníkben volt a hétvégén (persze, mert ő haza tud menni...), és ott tombol az ősz. Még gyönyörűbb, mint volt, amikor én ott jártam... A képeket tehát most a nagyérdemű közönség elé tárom, álmodozzon mindenki egy kicsit. A képek természetesen kattintásra megnőnek. Istenem... Ezek a színek!!
A következő kép a kedvencem, csodálatos ahogy a fény játszik a színekkel.
Ezek mind a Kolonádán készültek, ahol a szanatórium betegeinek kell sétálnia. Persze nem csak a betegek, vagy a pihenők körében közkedvelt, hiszen csodálatos a kilátás és a környezet.
A következő két képet is imádom! Nem tudok betelni a színekkel... Amikor először láttam a fotókat, csak tátogni tudtam, semmi másra nem voltam képes a csodálkozástól. Már akkor is gyönyörű volt az ősz, amikor én ott jártam, nem gondoltam volna, hogy még szebb lehet. De lehet, mindenki láthatja.
Mivel az egész hétvégét tanulással és mosással töltöttem, nem sok újdonságot tudok mesélni. Vannak viszont képeim, mert Jan Jeseníkben volt a hétvégén (persze, mert ő haza tud menni...), és ott tombol az ősz. Még gyönyörűbb, mint volt, amikor én ott jártam... A képeket tehát most a nagyérdemű közönség elé tárom, álmodozzon mindenki egy kicsit. A képek természetesen kattintásra megnőnek. Istenem... Ezek a színek!!
A következő kép a kedvencem, csodálatos ahogy a fény játszik a színekkel.
2012. október 20., szombat
Egy hónapja már...31#
Idő... sosem állíthatjuk meg, pedig néha nagyon jó lenne kiszállni egy kicsit, mielőtt végleg elszédülünk.
Hogy repül az idő! Már egy hónapja itt vagyok :) Sok dolog történt: új élményeket szereztem, új embereket ismertem meg. Az egy hónap örömére ma megettem egy üvegnyi nutellát (igen, fájni fog a hasam) ünneplés végett. Persze nem magában, na nem mintha ez számítana a hasfájás esetében. A lényeg: ma van egy hónapja, hogy kiköltöztem. Furcsa, hiszen úgy belevetettem magam ebbe az új kalandba, hogy észre sem vettem, milyen gyorsan telik az idő. Már otthonosan mozgok Opavában, és nem érzem magam olyan idegennek sem. Remélem a következő egy hónap is ugyanilyen vidáman és élménydúsan telik majd!!
Hogy repül az idő! Már egy hónapja itt vagyok :) Sok dolog történt: új élményeket szereztem, új embereket ismertem meg. Az egy hónap örömére ma megettem egy üvegnyi nutellát (igen, fájni fog a hasam) ünneplés végett. Persze nem magában, na nem mintha ez számítana a hasfájás esetében. A lényeg: ma van egy hónapja, hogy kiköltöztem. Furcsa, hiszen úgy belevetettem magam ebbe az új kalandba, hogy észre sem vettem, milyen gyorsan telik az idő. Már otthonosan mozgok Opavában, és nem érzem magam olyan idegennek sem. Remélem a következő egy hónap is ugyanilyen vidáman és élménydúsan telik majd!!
2012. október 19., péntek
Olvasni jó 30#
Multikulturalizmus: olasz étterem, német felirat, magyaros gulyás.
A nap történései: olvasás, olvasás és olvasás. Aztán egy kis írás után olvastam még egy kicsit. Nagyrészt a tananyagot olvastam, de egy idő után elegem lett belőle és átváltottam regényre. Szerencsére jó pár regény megtalálható a neten eBook formájában, így tudok magyarul is olvasni. Amit leginkább szeretnék most elolvasni, az a Fahrenheit 451, de azt nem lehet megtalálni a neten, mert az író ellenzi az eKönyveket. Kénytelen leszek várni vele, míg hazaérek. Végül is, mindkettőnek vannak előnyei, a könyveknek és az eKönyveknek is. Én imádom a könyvek illatát, lapozgatni őket, mielőtt megveszem, érzésre könyvet vásárolni, bekucorodni velük egy fotelba, vagy csak a tömegközlekedési eszközökön olvasni. Az eBook readerrel például nem biztos, hogy mernék mondjuk buszon olvasni, abba nem tudok belelapozni vásárlás előtt, plusz eKönyvet hogyan adunk ajándékba? Viszont tény, hogy környezetvédelmi szempontból nagyon hasznos találmány: nem igényel papírt, így kevesebb fát kell kivágni. Egyszerűbb is, és praktikus, mert sok könyvet tárolhatunk egy könyvnyi helyen, mert ezek az olvasók nem túl nagyok. Persze műszaki dolog... őszintén? Nem tudom. Azt hiszem a két dolog jól megfér egymás mellett. A kedvenc könyveimet nem olvasnám gépen, az tuti, de tananyagot szívesen, mert később úgyis csak felhalmoznám a papírkötegeket, az meg nem jó senkinek.
Az ebédet ezúttal nem a szokásos étteremben ettük: egy olasz vendéglőbe mentünk. Nem értem ugyan, hogyan lehet olasz, amikor a kirakatra ez van írva: Bestes aus Italien, és magyaros ételeket kínálnak, mint a tihanyi palacsinta és a magyaros gulyás... Mindezt ugyebár Csehországban. Ez az igazi multikulturalizmus! Amúgy az ebéd fincsi volt, és nem olaszos, hanem csehes ételt ettem.
Most pedig folytatom az olvasást...
A nap történései: olvasás, olvasás és olvasás. Aztán egy kis írás után olvastam még egy kicsit. Nagyrészt a tananyagot olvastam, de egy idő után elegem lett belőle és átváltottam regényre. Szerencsére jó pár regény megtalálható a neten eBook formájában, így tudok magyarul is olvasni. Amit leginkább szeretnék most elolvasni, az a Fahrenheit 451, de azt nem lehet megtalálni a neten, mert az író ellenzi az eKönyveket. Kénytelen leszek várni vele, míg hazaérek. Végül is, mindkettőnek vannak előnyei, a könyveknek és az eKönyveknek is. Én imádom a könyvek illatát, lapozgatni őket, mielőtt megveszem, érzésre könyvet vásárolni, bekucorodni velük egy fotelba, vagy csak a tömegközlekedési eszközökön olvasni. Az eBook readerrel például nem biztos, hogy mernék mondjuk buszon olvasni, abba nem tudok belelapozni vásárlás előtt, plusz eKönyvet hogyan adunk ajándékba? Viszont tény, hogy környezetvédelmi szempontból nagyon hasznos találmány: nem igényel papírt, így kevesebb fát kell kivágni. Egyszerűbb is, és praktikus, mert sok könyvet tárolhatunk egy könyvnyi helyen, mert ezek az olvasók nem túl nagyok. Persze műszaki dolog... őszintén? Nem tudom. Azt hiszem a két dolog jól megfér egymás mellett. A kedvenc könyveimet nem olvasnám gépen, az tuti, de tananyagot szívesen, mert később úgyis csak felhalmoznám a papírkötegeket, az meg nem jó senkinek.
Az ebédet ezúttal nem a szokásos étteremben ettük: egy olasz vendéglőbe mentünk. Nem értem ugyan, hogyan lehet olasz, amikor a kirakatra ez van írva: Bestes aus Italien, és magyaros ételeket kínálnak, mint a tihanyi palacsinta és a magyaros gulyás... Mindezt ugyebár Csehországban. Ez az igazi multikulturalizmus! Amúgy az ebéd fincsi volt, és nem olaszos, hanem csehes ételt ettem.
Most pedig folytatom az olvasást...
2012. október 18., csütörtök
Húsvét és világmegváltás 29#
Bújj, bújj zöld ág...
Felmerült a kérdés, hogy mi az, amit itt megtapasztaltam, és otthon is jó ötletnek tartanám, ha bevezetnék. Mondtam, hogy sok dolog más, de a legfontosabb a közlekedésben fedezhető fel: csodálom azt, ahogyan itt a rászoruló, sérült emberekről gondoskodnak. Írtam már a kattogó jelzőlámpákról, a "buborékos" járdáról, és a beszélő tömegközlekedési eszközökről (busz, troli, vonat). Mind-mind jó és hasznos újítás. Ha tehetném, otthon is bevezettetném őket.
Ma sokat beszélgettünk az országok és hagyományaik közti különbségekről is, például a húsvétról. itt nem locsolkodnak, maximum a lányok, ha elkésnek a fiúk. Van viszont egy vesszőkből font botocska, de elfelejtettem, hogy hívják, amit friss, zöld ágakból készítenek, és meglegyintik vele a lányok lábát, fenekét. Úgy tartják, ettől a lányok sokáig szépek és fiatalok lesznek, merthogy ez a friss, üde, tavaszi természet erejét hordozza magában. Találtam róla egy képet a neten:
Nos, itt is festenek tojást, és népviseletbe öltöznek időnként (persze nem mindenki), de más hagyományokat nem igazán sikerült megtudnom a húsvéttal kapcsolatban. Itt nem ünneplik a névnapokat, csak a születésnapokat, furcsán néztek rám, mikor mondtam, hogy az én névnapom már közeleg. De az ilyen egyházi ünnepeket megtartják.
Beszélgettünk még világmegváltásról és alváshiányról. A kettő leginkább egymásból következik. Mindenki másképp mentené meg a világot, de abban egyetértettünk, hogy csak mi tehetünk az ügy érdekében. Minden a mi generációnkon múlik. A suliban is mindig ezt mondták :) Ha viszont mi sem fogunk össze, és mentjük meg a világot, várhatunk a következő generációra, ők a még következőkre, a világ meg szegény megoldhatja a problémáit egyedül... Tehát cselekednünk kell. Együtt és gyorsan.
Felmerült a kérdés, hogy mi az, amit itt megtapasztaltam, és otthon is jó ötletnek tartanám, ha bevezetnék. Mondtam, hogy sok dolog más, de a legfontosabb a közlekedésben fedezhető fel: csodálom azt, ahogyan itt a rászoruló, sérült emberekről gondoskodnak. Írtam már a kattogó jelzőlámpákról, a "buborékos" járdáról, és a beszélő tömegközlekedési eszközökről (busz, troli, vonat). Mind-mind jó és hasznos újítás. Ha tehetném, otthon is bevezettetném őket.
Ma sokat beszélgettünk az országok és hagyományaik közti különbségekről is, például a húsvétról. itt nem locsolkodnak, maximum a lányok, ha elkésnek a fiúk. Van viszont egy vesszőkből font botocska, de elfelejtettem, hogy hívják, amit friss, zöld ágakból készítenek, és meglegyintik vele a lányok lábát, fenekét. Úgy tartják, ettől a lányok sokáig szépek és fiatalok lesznek, merthogy ez a friss, üde, tavaszi természet erejét hordozza magában. Találtam róla egy képet a neten:
Nos, itt is festenek tojást, és népviseletbe öltöznek időnként (persze nem mindenki), de más hagyományokat nem igazán sikerült megtudnom a húsvéttal kapcsolatban. Itt nem ünneplik a névnapokat, csak a születésnapokat, furcsán néztek rám, mikor mondtam, hogy az én névnapom már közeleg. De az ilyen egyházi ünnepeket megtartják.
Beszélgettünk még világmegváltásról és alváshiányról. A kettő leginkább egymásból következik. Mindenki másképp mentené meg a világot, de abban egyetértettünk, hogy csak mi tehetünk az ügy érdekében. Minden a mi generációnkon múlik. A suliban is mindig ezt mondták :) Ha viszont mi sem fogunk össze, és mentjük meg a világot, várhatunk a következő generációra, ők a még következőkre, a világ meg szegény megoldhatja a problémáit egyedül... Tehát cselekednünk kell. Együtt és gyorsan.
2012. október 17., szerda
Mary Poppins, merre jársz? 28#
Fújd el jó szél, fújd el...
Az időjárás nem tudja mit csináljon jó dolgában... a hét elején azon gondolkodtam, hogy ideje lesz felvenni a télikabátot, tegnap már a téli csizmámban mentem be este a városba, erre ma olyan erősen sütött a nap, hogy egy szál pulcsiban mászkáltunk. Ez csak akkor nem volt jó, amikor feltámadt a szél, különben tökéletesen elegendő volt. Mondjuk a csehek se tudják kezelni a dolgot, vagy csak szimplán furcsák: a nagyon hidegben láttam embereket kabát nélkül, mikor rajtam három-négy réteg ruha volt, és azt hittem, itt a tél; most meg, mikor jó őszi idő van, elővették a télikabátot... őrültek. Na mindegy. Az őszi idő tehát visszatért, de akkora széllel, hogy már azt hittem, leszáll közén Mary Poppins. Mellesleg tényleg jöhetne, és igazán rendet vághatna a világban, mert mindenki csak mereven néz maga elé és rohan a dolgára, észre sem véve a nap apró szépségeit: például, hogy milyen jó napsütésre ébredni megint, vagy hogy láthatjuk újra a színeket, amiket a szürke esős idő teljesen meg akart semmisíteni. Nem mondom, azért az esőben is van jó (én szeretem), leginkább a szivárvány, de a napsugarakat jobban preferálom ;)
Ennek örömére a délutánt (persze csak az órák után) a napsugarakban való gyönyörködéssel és "napozással" töltöttük. Az óráim egyébként jók voltak, főleg mivel csak az egyik volt megtartva. Jir˘í szegény ugyanis teljesen lebetegedett és lemondta a mai órát. Az angolom viszont jó volt, végre egy osztállyal voltam, nem egyedül. Üdítő változatosság a magány után. Kicsit középiskolás hangulat volt, de élveztem :)
Az este folyamán igyekeztem tanulni, nem sokat haladtam, hulla fáradt vagyok. Ráadásul a szemem sem rajong a folyamatos gépen olvasásért, merthogy mindent a gépen csinálok: anyagot gyűjtök, olvasok, szótárazok, írok/jegyzetelek, zenét hallgatok, filmet nézek. Munka is meg kikapcsolódás is, de igyekszem a gépezést korlátok közé szorítani. Csak hát ilyen messziről nem tudom beszerezni a szükséges könyveket és anyagokat máshogy.
A szobatársammal egyre jobban kijövünk, ma az anyukájával is találkoztam, kedves volt ő is. Este meg (hajnali egykor :) igen, lököttek vagyunk...) rájöttünk, hogy nagyon nagyon éhesek vagyunk, ezért kivonultunk a konyhába némi kaja után nézni. Nem ez volt az első eset... tegnap este tizenegykor jött rám a főzhetnék, úgyhogy csináltam, na mit? Tésztát. Természetesen :) Vettünk a múltkor carbonara szószt az Albertben, és most próbáltam ki: bevált. Legközelebb is veszek, mert így kevesebbet kell ott állni a konyhában. És egyébként is finom. Most viszont már inkább kidőlök... holnap is lesz nap ;)
Az időjárás nem tudja mit csináljon jó dolgában... a hét elején azon gondolkodtam, hogy ideje lesz felvenni a télikabátot, tegnap már a téli csizmámban mentem be este a városba, erre ma olyan erősen sütött a nap, hogy egy szál pulcsiban mászkáltunk. Ez csak akkor nem volt jó, amikor feltámadt a szél, különben tökéletesen elegendő volt. Mondjuk a csehek se tudják kezelni a dolgot, vagy csak szimplán furcsák: a nagyon hidegben láttam embereket kabát nélkül, mikor rajtam három-négy réteg ruha volt, és azt hittem, itt a tél; most meg, mikor jó őszi idő van, elővették a télikabátot... őrültek. Na mindegy. Az őszi idő tehát visszatért, de akkora széllel, hogy már azt hittem, leszáll közén Mary Poppins. Mellesleg tényleg jöhetne, és igazán rendet vághatna a világban, mert mindenki csak mereven néz maga elé és rohan a dolgára, észre sem véve a nap apró szépségeit: például, hogy milyen jó napsütésre ébredni megint, vagy hogy láthatjuk újra a színeket, amiket a szürke esős idő teljesen meg akart semmisíteni. Nem mondom, azért az esőben is van jó (én szeretem), leginkább a szivárvány, de a napsugarakat jobban preferálom ;)
Ennek örömére a délutánt (persze csak az órák után) a napsugarakban való gyönyörködéssel és "napozással" töltöttük. Az óráim egyébként jók voltak, főleg mivel csak az egyik volt megtartva. Jir˘í szegény ugyanis teljesen lebetegedett és lemondta a mai órát. Az angolom viszont jó volt, végre egy osztállyal voltam, nem egyedül. Üdítő változatosság a magány után. Kicsit középiskolás hangulat volt, de élveztem :)
Az este folyamán igyekeztem tanulni, nem sokat haladtam, hulla fáradt vagyok. Ráadásul a szemem sem rajong a folyamatos gépen olvasásért, merthogy mindent a gépen csinálok: anyagot gyűjtök, olvasok, szótárazok, írok/jegyzetelek, zenét hallgatok, filmet nézek. Munka is meg kikapcsolódás is, de igyekszem a gépezést korlátok közé szorítani. Csak hát ilyen messziről nem tudom beszerezni a szükséges könyveket és anyagokat máshogy.
A szobatársammal egyre jobban kijövünk, ma az anyukájával is találkoztam, kedves volt ő is. Este meg (hajnali egykor :) igen, lököttek vagyunk...) rájöttünk, hogy nagyon nagyon éhesek vagyunk, ezért kivonultunk a konyhába némi kaja után nézni. Nem ez volt az első eset... tegnap este tizenegykor jött rám a főzhetnék, úgyhogy csináltam, na mit? Tésztát. Természetesen :) Vettünk a múltkor carbonara szószt az Albertben, és most próbáltam ki: bevált. Legközelebb is veszek, mert így kevesebbet kell ott állni a konyhában. És egyébként is finom. Most viszont már inkább kidőlök... holnap is lesz nap ;)
2012. október 16., kedd
Csak színesen! 27#
Ha az ég szürke, vigyél bele egy kis színeset.
Hát ma reggel rendesen elaludtam... Talán a tegnapi "angolmennyiség" miatt. Ráadásul az idő is úgy döntött, hogy kedd-ellenes lesz: egész nap zuhogott, szinte megállás nélkül. Minden szürke, hideg és nyirkos volt. Semmi kedvem nem volt kimenni a koliból. A szobából se, nemhogy az épületből. Végül azért csak elmentem az órámra, ami nagyon klassz volt. Szerencsére a tanárom nagyon rugalmas, így kaptam még egy kis időt a legutóbb kapott két tanulmány feldolgozására. Átrágtam már magam rajta, de nehezen tudtam felfogni. Lehet, hogy csak a fáradtság miatt, de akkor is. Most lesz rá még egy hetem.
Estére az volt a terv, hogy egy németes összejövetelre megyünk, de nem volt meg hozzá a hangulat... Így inkább beültünk egy hangulatos helyre, ahol Adele-estét tartottak... Magyarán betették Adele egyik albumát. Utána viszont valamilyen country-zenét kezdtek játszani... Nem tudtam róla eldönteni, hogy francia vagy török. Merthogy csak félig lehetett hallani. Na mindegy. Egy alkoholmentes koktélt ittam, Lambadát:
Szerencsére nem valami édes izé volt, hanem kicsit savanykás. Nem szeretem, ha tömény és édes az ital. Na mindegy. A lényeg, hogy jót beszélgettünk a barátokkal, és normális időben hazaértem :) Tanulni ma már nincs kedvem, úgyhogy most kialszom magam :)
Hát ma reggel rendesen elaludtam... Talán a tegnapi "angolmennyiség" miatt. Ráadásul az idő is úgy döntött, hogy kedd-ellenes lesz: egész nap zuhogott, szinte megállás nélkül. Minden szürke, hideg és nyirkos volt. Semmi kedvem nem volt kimenni a koliból. A szobából se, nemhogy az épületből. Végül azért csak elmentem az órámra, ami nagyon klassz volt. Szerencsére a tanárom nagyon rugalmas, így kaptam még egy kis időt a legutóbb kapott két tanulmány feldolgozására. Átrágtam már magam rajta, de nehezen tudtam felfogni. Lehet, hogy csak a fáradtság miatt, de akkor is. Most lesz rá még egy hetem.
Estére az volt a terv, hogy egy németes összejövetelre megyünk, de nem volt meg hozzá a hangulat... Így inkább beültünk egy hangulatos helyre, ahol Adele-estét tartottak... Magyarán betették Adele egyik albumát. Utána viszont valamilyen country-zenét kezdtek játszani... Nem tudtam róla eldönteni, hogy francia vagy török. Merthogy csak félig lehetett hallani. Na mindegy. Egy alkoholmentes koktélt ittam, Lambadát:
Szerencsére nem valami édes izé volt, hanem kicsit savanykás. Nem szeretem, ha tömény és édes az ital. Na mindegy. A lényeg, hogy jót beszélgettünk a barátokkal, és normális időben hazaértem :) Tanulni ma már nincs kedvem, úgyhogy most kialszom magam :)
2012. október 15., hétfő
Le a falakkal! 26#
Hétfő és mégis szuper. Tényleg összezavarja a világot, ha mosolygunk!
Túl vagyok az első cseh órámon: nagyon-nagyon nehéz ez a nyelv. Legalábbis nekem. A kiejtéssel sokat szenvedtem. Viszont a tanárom nagyon jó: mindent tisztán, világosan magyaráz, példákkal, és klassz feladatokat kapok. Például a kiejtés gyakorlásához napilapot kell olvasnom hangosan. Mókás volt úgy olvasni, hogy fogalmam sem volt, miről van szó :) Házi feladatnak is ezt kaptam.
A másik órám ma angol volt (ez lett a nyelvi nap), szakmai nyelv. A tanárnőmet még mindig imádom, az óráknak jó a hangulata, és sokat fejlődik az angol tudásom. Minden héten alig várom :) Most a mindenféle segítő szervekről tanultunk (mentők, tűzoltók, rendőrség), a következő órán pedig a katasztrófák és a környezetvédelem lesz, ami az egyik kedvenc témám :) Legalábbis nyelvtanulás alkalmával.
Az ebéd érdekes volt... Javasolták, hogy kivételesen levest is egyek, mert egy nagyon-nagyon régi cseh specialitás volt ma az étteremben. Megkóstoltam, de nem lesz a kedvencem. Az állaga a gulyáslevesre hasonlít, csak furább az illata, és nem olyan finom. Legalábbis nekem. Ráadásul még jó, hogy csak a kóstolás után árulták el, miből van, másképp biztosan nem ettem volna belőle... A marha/tehén gyomor nekem kicsit durva... A húst amúgy sem ettem ki belőle, nem volt túl étvágygerjesztő. Minden esetre. most már legalább ettem cseh specialitást is. Nem lehet senkinek egy szava se. Inkább maradok a tésztás és rakott dolgoknál... meg a főzeléknél, de azzal itt még nem találkoztam, kezdem azt hinni, hogy ők nem is esznek olyat. Mindegy, jobb nekem ;)
A délután folyamán annyira belebújtam a szakmai szövegbe, amit olvastam (kiborító, hogy majdnem minden szót ismerek, és mégsem értem, hogy miről van szó a tanulmányban...így hogy fogjuk holnap megvitatni??), hogy nem vettem észre, hogy eleredt az eső. Maria szólt, hogy láttam-e a szivárványt. Gyorsan kinyitottam az ablakot, és így éppen nem maradtam le róla. Szép, dupla szivárvány volt, a szürke égen pedig még csodálatosabban hatott.
A nap csúcspontja azonban mégsem ezen pillanatok egyike volt, hanem az este.
Ma sikerült! Megmásztam a nehezebbik falat, egészen a tetejéig!!! Nem féltem, nem bizonytalankodtam, csak elszántan haladtam felfelé. Csodálatos érzés volt, hogy meg tudtam csinálni! Mintha minden fal ledőlt volna előttem: bármire képesnek éreztem magam! Ráadásul ez nem ilyen szerencse-dolog volt, mert többször is meg tudtam csinálni. Mondjuk arról ne beszéljünk, mennyire elfáradtam benne :) A karom és az ujjaim még nem elég erősek, de küzdeni fogok, edzeni meg minden. Ezen kívül kiderült, hogy még valaki jár falat mászni a koliból, szóval már öten vagyunk, gyűlik a nemzetközi csapat. Ha így folytatjuk, saját klubot is alapíthatnánk. Klassz, hogy ez is összehoz pár emberrel, így még több falat törhetünk át. Holnap estére meg is hívtak minket egy kulturális programra. Ígérem, be fogok számolni róla! Most pedig a felfrissülés (=sport) után kezdődjön a tanulás! :)
Túl vagyok az első cseh órámon: nagyon-nagyon nehéz ez a nyelv. Legalábbis nekem. A kiejtéssel sokat szenvedtem. Viszont a tanárom nagyon jó: mindent tisztán, világosan magyaráz, példákkal, és klassz feladatokat kapok. Például a kiejtés gyakorlásához napilapot kell olvasnom hangosan. Mókás volt úgy olvasni, hogy fogalmam sem volt, miről van szó :) Házi feladatnak is ezt kaptam.
A másik órám ma angol volt (ez lett a nyelvi nap), szakmai nyelv. A tanárnőmet még mindig imádom, az óráknak jó a hangulata, és sokat fejlődik az angol tudásom. Minden héten alig várom :) Most a mindenféle segítő szervekről tanultunk (mentők, tűzoltók, rendőrség), a következő órán pedig a katasztrófák és a környezetvédelem lesz, ami az egyik kedvenc témám :) Legalábbis nyelvtanulás alkalmával.
Az ebéd érdekes volt... Javasolták, hogy kivételesen levest is egyek, mert egy nagyon-nagyon régi cseh specialitás volt ma az étteremben. Megkóstoltam, de nem lesz a kedvencem. Az állaga a gulyáslevesre hasonlít, csak furább az illata, és nem olyan finom. Legalábbis nekem. Ráadásul még jó, hogy csak a kóstolás után árulták el, miből van, másképp biztosan nem ettem volna belőle... A marha/tehén gyomor nekem kicsit durva... A húst amúgy sem ettem ki belőle, nem volt túl étvágygerjesztő. Minden esetre. most már legalább ettem cseh specialitást is. Nem lehet senkinek egy szava se. Inkább maradok a tésztás és rakott dolgoknál... meg a főzeléknél, de azzal itt még nem találkoztam, kezdem azt hinni, hogy ők nem is esznek olyat. Mindegy, jobb nekem ;)
A délután folyamán annyira belebújtam a szakmai szövegbe, amit olvastam (kiborító, hogy majdnem minden szót ismerek, és mégsem értem, hogy miről van szó a tanulmányban...így hogy fogjuk holnap megvitatni??), hogy nem vettem észre, hogy eleredt az eső. Maria szólt, hogy láttam-e a szivárványt. Gyorsan kinyitottam az ablakot, és így éppen nem maradtam le róla. Szép, dupla szivárvány volt, a szürke égen pedig még csodálatosabban hatott.
A nap csúcspontja azonban mégsem ezen pillanatok egyike volt, hanem az este.
Ma sikerült! Megmásztam a nehezebbik falat, egészen a tetejéig!!! Nem féltem, nem bizonytalankodtam, csak elszántan haladtam felfelé. Csodálatos érzés volt, hogy meg tudtam csinálni! Mintha minden fal ledőlt volna előttem: bármire képesnek éreztem magam! Ráadásul ez nem ilyen szerencse-dolog volt, mert többször is meg tudtam csinálni. Mondjuk arról ne beszéljünk, mennyire elfáradtam benne :) A karom és az ujjaim még nem elég erősek, de küzdeni fogok, edzeni meg minden. Ezen kívül kiderült, hogy még valaki jár falat mászni a koliból, szóval már öten vagyunk, gyűlik a nemzetközi csapat. Ha így folytatjuk, saját klubot is alapíthatnánk. Klassz, hogy ez is összehoz pár emberrel, így még több falat törhetünk át. Holnap estére meg is hívtak minket egy kulturális programra. Ígérem, be fogok számolni róla! Most pedig a felfrissülés (=sport) után kezdődjön a tanulás! :)
2012. október 14., vasárnap
Tea, tanulás, tea(főzés)tanulás 25#
Carbonara vagy carbonara, ez itt a kérdés.
Jelentem, megtanultam igazi carbonara spagettit készíteni. Illetve segédkeztem, és néztem, amíg valaki más főzte, de legközelebb már nekem kell megcsinálni. Klasszak ezek az együtt főzések, mindenki tanul valami újat a másiktól. Valami praktikát, tippet, vagy egy egészen (számára) új ételt. Keveredik itt mindenféle konyhaművészet, és a legjobb az egészben, hogy ez közelebb is hoz minket egymáshoz. A konyhában mindig van valaki, vagy legalábbis az esetek 80%-ában. Ha nincs is kint senki, amikor elkezdesz főzni, tuti biztos, hogy pár percen belül megjelenik egy-két ember. Tehát a legnagyobb közösségi hely (nem méretre, zsúfoltságra) a konyha. Ezért aztán, ha tanulnod kell, vagy fáradt vagy, ne menj ki oda, mert sosem keveredsz vissza a szobádba! Ez a mai lecke. Teát főzni is veszélyes, de az kell a tanuláshoz, szóval kénytelen vagyok kockáztatni. De megéri, mert sokat haladtam a dolgaimmal az elmúlt napokban, elégedett vagyok. Ez talán ad elég erőt a folytatáshoz. Ha már sikerült mindent megszervezni, és az egyéni tanrendet is megkaptam, nem akarom ezen elrontani.
Van még egy hírem. Tésztamániásak lettünk. Na jó, én eddig is az voltam, de úgy tűnik, most már nem vagyok ezzel egyedül. De jelentem, nem én fertőztem meg a többieket, ez terjed magától. Ha főzünk, szinte mindig tészta lesz a vége, egyszer-egyszer valami tojásos étel. De az is többnyire tésztával. Húsos tészta. Sajtos tészta. Szószos tészta. Üres tészta. Jut eszembe, megismertem egy zöld szószt, azt hiszem valami bazsalikomos pesto vagy micsoda, isteni finom. holnap veszek is magamnak az Albertben. Nem, nem bolondultam meg, ez olyan, mint a Lidl, vagy hasonlók, és nem a néhai angol uralkodó férjéről beszélek. Szóval tésztamánia. Teljesen rákattantam az olasz konyhára, na nem mintha nagyon értenék hozzá. De ízlik. Ha valakinek van jó, kipróbált tészta receptje, küldje el ;)
Jelentem, megtanultam igazi carbonara spagettit készíteni. Illetve segédkeztem, és néztem, amíg valaki más főzte, de legközelebb már nekem kell megcsinálni. Klasszak ezek az együtt főzések, mindenki tanul valami újat a másiktól. Valami praktikát, tippet, vagy egy egészen (számára) új ételt. Keveredik itt mindenféle konyhaművészet, és a legjobb az egészben, hogy ez közelebb is hoz minket egymáshoz. A konyhában mindig van valaki, vagy legalábbis az esetek 80%-ában. Ha nincs is kint senki, amikor elkezdesz főzni, tuti biztos, hogy pár percen belül megjelenik egy-két ember. Tehát a legnagyobb közösségi hely (nem méretre, zsúfoltságra) a konyha. Ezért aztán, ha tanulnod kell, vagy fáradt vagy, ne menj ki oda, mert sosem keveredsz vissza a szobádba! Ez a mai lecke. Teát főzni is veszélyes, de az kell a tanuláshoz, szóval kénytelen vagyok kockáztatni. De megéri, mert sokat haladtam a dolgaimmal az elmúlt napokban, elégedett vagyok. Ez talán ad elég erőt a folytatáshoz. Ha már sikerült mindent megszervezni, és az egyéni tanrendet is megkaptam, nem akarom ezen elrontani.
Van még egy hírem. Tésztamániásak lettünk. Na jó, én eddig is az voltam, de úgy tűnik, most már nem vagyok ezzel egyedül. De jelentem, nem én fertőztem meg a többieket, ez terjed magától. Ha főzünk, szinte mindig tészta lesz a vége, egyszer-egyszer valami tojásos étel. De az is többnyire tésztával. Húsos tészta. Sajtos tészta. Szószos tészta. Üres tészta. Jut eszembe, megismertem egy zöld szószt, azt hiszem valami bazsalikomos pesto vagy micsoda, isteni finom. holnap veszek is magamnak az Albertben. Nem, nem bolondultam meg, ez olyan, mint a Lidl, vagy hasonlók, és nem a néhai angol uralkodó férjéről beszélek. Szóval tésztamánia. Teljesen rákattantam az olasz konyhára, na nem mintha nagyon értenék hozzá. De ízlik. Ha valakinek van jó, kipróbált tészta receptje, küldje el ;)
2012. október 13., szombat
Tanulni, tanulni, tanulni 24#
Lenin bácsinak vagy igaza volt, vagy nem. De jelenleg nem maradt más választásom.
Ez a nap iszonyú fárasztó volt. A fejem úgy öt óra körül elkezdett fájni a túl sok információtól, meg a gépen való olvasástól. Azt hiszem mégiscsak igénybe kell vennem a belvárosi nyomtatószalon szolgáltatásait. Persze ez a hely nem olyan otthonos, mint a pestiek, de a szükség törvényt bont. Lehet, hogy csak azért, mert még nem ismerem ki magam. Vagy mert nem tudok csehül. Vagy ez, vagy egy eBook Reader, de az utóbbira jelenleg még nincs meg a pénzem, csak gyűjtögetem rá. Bár lehet, hogy abból a pénzből inkább hazautazok. Sőt, biztos :)
Szóval tanultam, és tanultam, meg egy kicsit tanultam is. Sok minden újdonsággal most nem szolgálhatok: az asztalomat és az infotáblámat beborítják a listák, táblázatok, tervek. Készítettem tanulási tervet, heti beosztást, jegyzeteket, miegymást. Kétféle dolgot kell csinálnom: olvasni és írni, de nehezen vettem rá magam. Egy nagy kancsó tea azért könnyített a dolgon. Anyukám mindig azt mondta, hogy a tanuláshoz sok folyadékra van szüksége a szervezetnek, úgyhogy én azóta is mindig egy-két flakon ásványvízzel vagy kancsó teával telepszem le a könyveim mellé. Nem tudom, kinek milyen módszer vált be a tanulásban, nálam nagyrészt tantárgy és típusfüggő a dolog. Például ha memoritert kell tanulnom akkor fel-alá mászkálok, ha tételeket magolok (utálok magolni, sose ment rendesen, nekem kell a dologba a logika) akkor általában ültömben hintázok. Ha "szezon" van (érettségik, vizsgaidőszak) akkor egy halom szövegkiemelőt elhasználok, a tollaim szanaszét, egy idő után nem találok semmit... Minden felé post it-ek ragasztva, listák, táblázatok kirakva, tervek, rendszerek. Mappákban rendszerezve a tanulnivaló. Imádok rendszerezni... azt hiszem több idő megy el tervezésre meg rendszerezgetésre, mint a tanulásra magára :) És természetesen minden színesben, hogy érdekesebb legyen, legalább kedvet csináljon valami a nemszeretem-tárgyaknak. Színes lefűzők, színes tollak, színes elválasztók, színes cetlik... minden színes :) De szerintem csak így mókás a dolog. Tanulni vagy vidáman lehet, vagy sehogy. Persze, amikor túlterhelem magam (ami azért megesik időről-időre), akkor semmi sem segít, csak ha bepánikolok, egy napig kiborulok, és aztán elszánttá válok. onnan már megállíthatatlan vagyok! Már csak egy kérdésem van: hogyan jutottam el most nagy kiborulás nélkül az elszántság fázisába?? Nem számít, megyek, tanulok tovább.
Ez a nap iszonyú fárasztó volt. A fejem úgy öt óra körül elkezdett fájni a túl sok információtól, meg a gépen való olvasástól. Azt hiszem mégiscsak igénybe kell vennem a belvárosi nyomtatószalon szolgáltatásait. Persze ez a hely nem olyan otthonos, mint a pestiek, de a szükség törvényt bont. Lehet, hogy csak azért, mert még nem ismerem ki magam. Vagy mert nem tudok csehül. Vagy ez, vagy egy eBook Reader, de az utóbbira jelenleg még nincs meg a pénzem, csak gyűjtögetem rá. Bár lehet, hogy abból a pénzből inkább hazautazok. Sőt, biztos :)
Szóval tanultam, és tanultam, meg egy kicsit tanultam is. Sok minden újdonsággal most nem szolgálhatok: az asztalomat és az infotáblámat beborítják a listák, táblázatok, tervek. Készítettem tanulási tervet, heti beosztást, jegyzeteket, miegymást. Kétféle dolgot kell csinálnom: olvasni és írni, de nehezen vettem rá magam. Egy nagy kancsó tea azért könnyített a dolgon. Anyukám mindig azt mondta, hogy a tanuláshoz sok folyadékra van szüksége a szervezetnek, úgyhogy én azóta is mindig egy-két flakon ásványvízzel vagy kancsó teával telepszem le a könyveim mellé. Nem tudom, kinek milyen módszer vált be a tanulásban, nálam nagyrészt tantárgy és típusfüggő a dolog. Például ha memoritert kell tanulnom akkor fel-alá mászkálok, ha tételeket magolok (utálok magolni, sose ment rendesen, nekem kell a dologba a logika) akkor általában ültömben hintázok. Ha "szezon" van (érettségik, vizsgaidőszak) akkor egy halom szövegkiemelőt elhasználok, a tollaim szanaszét, egy idő után nem találok semmit... Minden felé post it-ek ragasztva, listák, táblázatok kirakva, tervek, rendszerek. Mappákban rendszerezve a tanulnivaló. Imádok rendszerezni... azt hiszem több idő megy el tervezésre meg rendszerezgetésre, mint a tanulásra magára :) És természetesen minden színesben, hogy érdekesebb legyen, legalább kedvet csináljon valami a nemszeretem-tárgyaknak. Színes lefűzők, színes tollak, színes elválasztók, színes cetlik... minden színes :) De szerintem csak így mókás a dolog. Tanulni vagy vidáman lehet, vagy sehogy. Persze, amikor túlterhelem magam (ami azért megesik időről-időre), akkor semmi sem segít, csak ha bepánikolok, egy napig kiborulok, és aztán elszánttá válok. onnan már megállíthatatlan vagyok! Már csak egy kérdésem van: hogyan jutottam el most nagy kiborulás nélkül az elszántság fázisába?? Nem számít, megyek, tanulok tovább.
2012. október 12., péntek
Majdnem péntek 13... 23#
Ha a bolt nem megy hozzád, menj te a bolthoz.
A délutáni bevásárlás alkalmával természetesen a könyvesboltba is betértem, és kicsit ledöbbentem. Az interneten azt írták, hogy a cseh könyv, amit meg akartam venni, nem található meg Opavában, csak Ostravában. Elmentünk a múltkor Ostravába, és a könyvet nem találtuk, ezért másikat vettem. Erre most az opavai boltban megtaláltam az eredetileg keresett könyvet... kicsit kiborultam. Elvégre ez jobb meg olcsóbb is lett volna. De most már mindegy. Azért elgondolkodtam rajta, hogy lehet később megveszem.
A körút alatt a postára is elmerészkedtem, és milyen szerencse, hogy nem egyedül mentem: sok kérdeznivalójuk volt. Annyira nem kedvelik a külföldre menő leveleket... De szerencsésen útjára bocsájtottuk minden papírra vetett gondolatomat. A posta nem olcsó mulatság, bár lehet, hogy csak azért, mert külföldre küldtem. A csomag, amit feladtam majdnem annyiba került, mint a tartalma... Szóval, ne postázzatok országok közt. Nem tudom, az őseink hogy csinálták -akkoriban a levelezés biztosan nem volt ilyen drága-, de így a dolog veszít a romantikájából.
Végre eljutottunk a bevásárlásig, de természetesen én közben megláttam egy cipőt, meg beleszerettem egy sálba és kiszemeltem egy pulcsit... Nem, nem fogom őket megvenni, csak epekedem. Nem vásárolhat az ember lánya folyamatosan :) Hogy elmulasszam a vásárolhatnékomat, egész este tanultam, jegyzetet írtam, folytattam a fogalmazásaimat. Sok mindenről nem számolhatok be, jó kislány voltam. Aztán lazítás képpen olvastam a regényemet (P.G.Wodehouse: Ring for Jeeves), és nevettem egy sort :) Az úr ugyanis igen humorosan ír, és még úgy is élvezhető a mű, hogy időnként elő kell vennem a szótárat. A regény folytatása magyarul már otthon vár ;)
A délutáni bevásárlás alkalmával természetesen a könyvesboltba is betértem, és kicsit ledöbbentem. Az interneten azt írták, hogy a cseh könyv, amit meg akartam venni, nem található meg Opavában, csak Ostravában. Elmentünk a múltkor Ostravába, és a könyvet nem találtuk, ezért másikat vettem. Erre most az opavai boltban megtaláltam az eredetileg keresett könyvet... kicsit kiborultam. Elvégre ez jobb meg olcsóbb is lett volna. De most már mindegy. Azért elgondolkodtam rajta, hogy lehet később megveszem.
A körút alatt a postára is elmerészkedtem, és milyen szerencse, hogy nem egyedül mentem: sok kérdeznivalójuk volt. Annyira nem kedvelik a külföldre menő leveleket... De szerencsésen útjára bocsájtottuk minden papírra vetett gondolatomat. A posta nem olcsó mulatság, bár lehet, hogy csak azért, mert külföldre küldtem. A csomag, amit feladtam majdnem annyiba került, mint a tartalma... Szóval, ne postázzatok országok közt. Nem tudom, az őseink hogy csinálták -akkoriban a levelezés biztosan nem volt ilyen drága-, de így a dolog veszít a romantikájából.
Végre eljutottunk a bevásárlásig, de természetesen én közben megláttam egy cipőt, meg beleszerettem egy sálba és kiszemeltem egy pulcsit... Nem, nem fogom őket megvenni, csak epekedem. Nem vásárolhat az ember lánya folyamatosan :) Hogy elmulasszam a vásárolhatnékomat, egész este tanultam, jegyzetet írtam, folytattam a fogalmazásaimat. Sok mindenről nem számolhatok be, jó kislány voltam. Aztán lazítás képpen olvastam a regényemet (P.G.Wodehouse: Ring for Jeeves), és nevettem egy sort :) Az úr ugyanis igen humorosan ír, és még úgy is élvezhető a mű, hogy időnként elő kell vennem a szótárat. A regény folytatása magyarul már otthon vár ;)
2012. október 11., csütörtök
Rettegj félelem! 22#
Ha a félelmed le akar győzni, támadj vissza és győzd le te!
A mai nap fénypontja: a falmászás! A nehézség: tériszony... Na igen. Kezdem az elején.
Már két hete terveztük a barátokkal, hogy elmegyünk falat mászni az egyik iskola tornatermébe. Maria rendszeresen jár, heti kétszer, neki nagy gyakorlata is van ebben. Most végre mi is elkísértük, és nagyon jól éreztük magunkat!
Az első probléma a biztonsági felszerelés felvétele volt: ennyi madzag és csat hogy férhet el ilyen kis helyen? Ha nem lett volna segítségem a felvételhez, biztos, hogy belegabalyodok. Nagy nehezen sikerült minden csatot és pántot rögzíteni, és kezdtem egyre jobban biztonságban érezni magam. Gyorsan megtanultuk a legszükségesebb dolgokat: hogyan kell biztosítani a mászót, és hogyan kell rögzíteni a köteleket. Aztán elkezdtünk mászni. Egyszerre ketten, a másik két ember pedig biztosított. Az első két mászás borzalmas volt. Iszonyatos kínszenvedés, mert rettentően féltem a magasságtól, meg attól, hogy hiába a kötelek, mégiscsak bármikor lezuhanhatok. Cseppet sem éreztem biztonságban magam. Nagyon nagyon nehéz volt leküzdeni a szorongást, a rémületet, ami a bensőmet mardosta. De felmásztam kétszer.
Harmadjára a gyakorlófalat próbáltam ki, amit igazából gyerekeknek csináltak, hogy megtanulják a technikát. Ott jó sok "kő" van, könnyebb mászni, mindig van hová tenni a lábat, és van mibe kapaszkodni. Ez elég jó biztonságérzetet adott, kétszer is felkapaszkodtam a fal tetejére, hogy gyakorlatot szerezzek. Ezután már sokkal könnyebben megbirkóztam a többi fal nehézségeivel is. El tudtam hinni, hogy képes vagyok rá, hogy biztonságos, hogy meg tudom csinálni. Jó érzés volt: úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok. Legyőztem a félelmemet! Legyőztem önmagam. Ennél fantasztikusabb érzés nincs is. Vagy legalábbis most nem jut eszembe.
Jövő héten is megyek, megküzdök még egy méterrel :) A karom és a lábam még mindig fáj, remélem addigra elmúlik az izomláz.
A mai nap fénypontja: a falmászás! A nehézség: tériszony... Na igen. Kezdem az elején.
Már két hete terveztük a barátokkal, hogy elmegyünk falat mászni az egyik iskola tornatermébe. Maria rendszeresen jár, heti kétszer, neki nagy gyakorlata is van ebben. Most végre mi is elkísértük, és nagyon jól éreztük magunkat!
Az első probléma a biztonsági felszerelés felvétele volt: ennyi madzag és csat hogy férhet el ilyen kis helyen? Ha nem lett volna segítségem a felvételhez, biztos, hogy belegabalyodok. Nagy nehezen sikerült minden csatot és pántot rögzíteni, és kezdtem egyre jobban biztonságban érezni magam. Gyorsan megtanultuk a legszükségesebb dolgokat: hogyan kell biztosítani a mászót, és hogyan kell rögzíteni a köteleket. Aztán elkezdtünk mászni. Egyszerre ketten, a másik két ember pedig biztosított. Az első két mászás borzalmas volt. Iszonyatos kínszenvedés, mert rettentően féltem a magasságtól, meg attól, hogy hiába a kötelek, mégiscsak bármikor lezuhanhatok. Cseppet sem éreztem biztonságban magam. Nagyon nagyon nehéz volt leküzdeni a szorongást, a rémületet, ami a bensőmet mardosta. De felmásztam kétszer.
Harmadjára a gyakorlófalat próbáltam ki, amit igazából gyerekeknek csináltak, hogy megtanulják a technikát. Ott jó sok "kő" van, könnyebb mászni, mindig van hová tenni a lábat, és van mibe kapaszkodni. Ez elég jó biztonságérzetet adott, kétszer is felkapaszkodtam a fal tetejére, hogy gyakorlatot szerezzek. Ezután már sokkal könnyebben megbirkóztam a többi fal nehézségeivel is. El tudtam hinni, hogy képes vagyok rá, hogy biztonságos, hogy meg tudom csinálni. Jó érzés volt: úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok. Legyőztem a félelmemet! Legyőztem önmagam. Ennél fantasztikusabb érzés nincs is. Vagy legalábbis most nem jut eszembe.
Jövő héten is megyek, megküzdök még egy méterrel :) A karom és a lábam még mindig fáj, remélem addigra elmúlik az izomláz.
2012. október 10., szerda
Lányok, lányok, új barátok 21#
Vidáman szép az élet. Na meg palacsintával.
A mai napot egy elalvással kezdtük... olyan fáradtak voltunk, hogy nem ébredtünk fel az ébresztőre. Illetve az enyémre, mert a szobatársam telefonja valamilyen oknál fogva úgy döntött, hogy nem ébreszt... Én meg félálomban kinyomtam az enyémet. Szerencsére időben felriadtunk, és negyedóra kapkodás után elértük a buszt. Mint utóbb kiderült, akár még aludhattam is volna tovább... A délelőtt folyamán óráim lettek volna, de mindkettő csak tíz percig tartott, mert valami konferencia vagy ilyesmi volt a suliban. A cseh óráim is elkezdődnek a jövő héten, ma volt megbeszélés. Mivel hármunk közül (két másik külföldi diák is jár még erre az órára) egyedül én vagyok teljesen kezdő, így egyedül lesznek az óráim. Megint. Úgy látszik, magányos tanulásra vagyok ítélve. A múltkor vásárolt tankönyvemből fogok tanulni, hétfőn lesz az első óra. Izgulok, végre nem vaktában fogok tanulni ezt-azt, hanem lesz, aki irányít, aki elmagyarázza a rendszert.
A megbeszélések után visszarohantam a koliba, hogy készüljek a délutáni órámra, mert azt este nem fejeztem be. Elfelejtettem ugyanis a hétvégére magammal vinni az anyagokat, amik olvasásra vártak, és mindenképpen végeznem kellett velük, este pedig nem sikerült. Másképp nem tudtunk volna mit csinálni az órán, ugyanis a tanulmányokban boncolgatott témákat vitatjuk meg a találkozókon. Mint egy mini-konferencia. Nagyon sok olvasnivalóval...
Később visszamentem a városba, és természetesen megint a barátaimmal ebédeltem, a szokásos helyünkön, a kedvenc asztalunknál. Ma Spagetti Carbonara-ra esett a választás :) Igen, finom volt, és nem, nem fotóztam le. Délután órám volt, amiről azt hittem, nehezen fogom bírni a fáradtság miatt, de nem, mert nagyon érdekes témánk volt. A későbbi munkám során biztos, hogy hasznát veszem majd a megbeszélteknek.
Az óra végén meglepetés várt: Jir˘í már korábban is említette, hogy lenne néhány lány, aki szívesen segítene nekem itt beilleszkedni, és ők most végre megjelentek :) Négy nagyon aranyos, kissé szeleburdi lány, akik nagyon beszédesek és rendkívül kedvesek, vidámak. Együtt töltöttük a délutánt, isteni volt! Bevásároltunk, elsétáltunk a külvárosba, mert ott van nagyáruház, aztán könyveket néztünk, (ők is szeretnek könyvesboltban lézengeni), és találtam egy nagyon szuper naptárat, amit biztosan megveszek majd a jövő évre. A lányoknak hasonló a humora, mint az enyém, úgyhogy jól szórakoztunk. Most várom, hogy újra jelentkezzenek, terveztük, hogy majd csinálunk együtt valamit megint.
Este hulla fáradtan értem haza, de még várt egy nagy dolog: palacsintát sütöttünk a kolis barátokkal. A palacsintát itt is ismerik, csak másképp hívják (palacsinka, vagy mi), úgyhogy nagy volt az izgalom. Jelentem, jól sikerült és naaagyon fincsi lett. Mind elfogyott :) Még a szobatársamat is rábeszéltem, hogy egyen velünk egyet, pedig általában nehezen lehet rábeszélni az édességre, sütire. De annyira zseniálisan jót csináltunk, hogy mind elfogyott :) Sajnálom, másnak már nem maradt... :)
A mai napot egy elalvással kezdtük... olyan fáradtak voltunk, hogy nem ébredtünk fel az ébresztőre. Illetve az enyémre, mert a szobatársam telefonja valamilyen oknál fogva úgy döntött, hogy nem ébreszt... Én meg félálomban kinyomtam az enyémet. Szerencsére időben felriadtunk, és negyedóra kapkodás után elértük a buszt. Mint utóbb kiderült, akár még aludhattam is volna tovább... A délelőtt folyamán óráim lettek volna, de mindkettő csak tíz percig tartott, mert valami konferencia vagy ilyesmi volt a suliban. A cseh óráim is elkezdődnek a jövő héten, ma volt megbeszélés. Mivel hármunk közül (két másik külföldi diák is jár még erre az órára) egyedül én vagyok teljesen kezdő, így egyedül lesznek az óráim. Megint. Úgy látszik, magányos tanulásra vagyok ítélve. A múltkor vásárolt tankönyvemből fogok tanulni, hétfőn lesz az első óra. Izgulok, végre nem vaktában fogok tanulni ezt-azt, hanem lesz, aki irányít, aki elmagyarázza a rendszert.
A megbeszélések után visszarohantam a koliba, hogy készüljek a délutáni órámra, mert azt este nem fejeztem be. Elfelejtettem ugyanis a hétvégére magammal vinni az anyagokat, amik olvasásra vártak, és mindenképpen végeznem kellett velük, este pedig nem sikerült. Másképp nem tudtunk volna mit csinálni az órán, ugyanis a tanulmányokban boncolgatott témákat vitatjuk meg a találkozókon. Mint egy mini-konferencia. Nagyon sok olvasnivalóval...
Később visszamentem a városba, és természetesen megint a barátaimmal ebédeltem, a szokásos helyünkön, a kedvenc asztalunknál. Ma Spagetti Carbonara-ra esett a választás :) Igen, finom volt, és nem, nem fotóztam le. Délután órám volt, amiről azt hittem, nehezen fogom bírni a fáradtság miatt, de nem, mert nagyon érdekes témánk volt. A későbbi munkám során biztos, hogy hasznát veszem majd a megbeszélteknek.
Az óra végén meglepetés várt: Jir˘í már korábban is említette, hogy lenne néhány lány, aki szívesen segítene nekem itt beilleszkedni, és ők most végre megjelentek :) Négy nagyon aranyos, kissé szeleburdi lány, akik nagyon beszédesek és rendkívül kedvesek, vidámak. Együtt töltöttük a délutánt, isteni volt! Bevásároltunk, elsétáltunk a külvárosba, mert ott van nagyáruház, aztán könyveket néztünk, (ők is szeretnek könyvesboltban lézengeni), és találtam egy nagyon szuper naptárat, amit biztosan megveszek majd a jövő évre. A lányoknak hasonló a humora, mint az enyém, úgyhogy jól szórakoztunk. Most várom, hogy újra jelentkezzenek, terveztük, hogy majd csinálunk együtt valamit megint.
Este hulla fáradtan értem haza, de még várt egy nagy dolog: palacsintát sütöttünk a kolis barátokkal. A palacsintát itt is ismerik, csak másképp hívják (palacsinka, vagy mi), úgyhogy nagy volt az izgalom. Jelentem, jól sikerült és naaagyon fincsi lett. Mind elfogyott :) Még a szobatársamat is rábeszéltem, hogy egyen velünk egyet, pedig általában nehezen lehet rábeszélni az édességre, sütire. De annyira zseniálisan jót csináltunk, hogy mind elfogyott :) Sajnálom, másnak már nem maradt... :)
2012. október 9., kedd
Hidegre hidegebb jön 20#
Amikor rád zuhan a tudat, hogy mennyit kell még tanulnod: felülmúlhatatlan.
Ma rájöttem, hogy mennyi mindent kell megcsinálnom: esszék, szótárazás, levelek, és bejegyzések. Szép hosszú teendőlista gyűlt össze, aminek az élén a télikabát vásárlása állt. Itt a tél nagyon hideg és rettentően szeles, ezért elengedhetetlen, hogy jó meleg cuccokkal legyen tele az ember szekrénye. Mivel már Lord Stark is megmondta: the winter is coming, így sürgősen pótoltam a hiányosságokat. A bakancsom és a legmelegebb télikabátom otthon maradt (már nem tudtam őket belepréselni a két bőröndbe és egy hátizsákba), a terv az volt, hogy majd postán utánam jönnek. De a posta olyan árakat szabott, hogy ennyi erőből vehetek itt másikat... Hát vettem. Jó meleg :)) Vettem még két pulóvert is, meg egy kesztyűt, mert itt egyre hidegebb szelek fújnak és nehezen viselem, ha a kezeim helyén jégcsapok vannak. Milyen jó, ha az ember külföldön telel: másik országban fázik az orra :) Na jó, az enyém nem fog, sálat azért hoztam rendesen.
A vásárláson kívül órám is volt ma, és egy újabb esszé, valamint egy prezentáció elkészítése is felkerült a cseppet sem rövid listámra. Nem panaszkodom, jó dolgom van itt, mindenki kedves, lojális. De ma rádöbbentem, hogy ideje összekapnom magam, úgyhogy szótáraztam, esszét írtam. A hét többi napjára is ez van betervezve, legalábbis többnyire. Természetesen kikapcsolódás is lesz, főzőcske a barátokkal, és talán elmegyek Mariával falat mászni a közeli sportcentrumba. Azt hiszem egyszer már kipróbáltam a falmászást, de nem emlékszem rá, csak halovány sejtelmem van róla. Szóval remélem sikerül felmásznom arra a falra :) Persze szigorúan csak védőizékkel. Olyan kábelekkel. Na jó, nem vagyok otthon a témában :) Majd beszámolok róla, ha túl vagyunk a mászáson. Ígérem :)
Ma rájöttem, hogy mennyi mindent kell megcsinálnom: esszék, szótárazás, levelek, és bejegyzések. Szép hosszú teendőlista gyűlt össze, aminek az élén a télikabát vásárlása állt. Itt a tél nagyon hideg és rettentően szeles, ezért elengedhetetlen, hogy jó meleg cuccokkal legyen tele az ember szekrénye. Mivel már Lord Stark is megmondta: the winter is coming, így sürgősen pótoltam a hiányosságokat. A bakancsom és a legmelegebb télikabátom otthon maradt (már nem tudtam őket belepréselni a két bőröndbe és egy hátizsákba), a terv az volt, hogy majd postán utánam jönnek. De a posta olyan árakat szabott, hogy ennyi erőből vehetek itt másikat... Hát vettem. Jó meleg :)) Vettem még két pulóvert is, meg egy kesztyűt, mert itt egyre hidegebb szelek fújnak és nehezen viselem, ha a kezeim helyén jégcsapok vannak. Milyen jó, ha az ember külföldön telel: másik országban fázik az orra :) Na jó, az enyém nem fog, sálat azért hoztam rendesen.
A vásárláson kívül órám is volt ma, és egy újabb esszé, valamint egy prezentáció elkészítése is felkerült a cseppet sem rövid listámra. Nem panaszkodom, jó dolgom van itt, mindenki kedves, lojális. De ma rádöbbentem, hogy ideje összekapnom magam, úgyhogy szótáraztam, esszét írtam. A hét többi napjára is ez van betervezve, legalábbis többnyire. Természetesen kikapcsolódás is lesz, főzőcske a barátokkal, és talán elmegyek Mariával falat mászni a közeli sportcentrumba. Azt hiszem egyszer már kipróbáltam a falmászást, de nem emlékszem rá, csak halovány sejtelmem van róla. Szóval remélem sikerül felmásznom arra a falra :) Persze szigorúan csak védőizékkel. Olyan kábelekkel. Na jó, nem vagyok otthon a témában :) Majd beszámolok róla, ha túl vagyunk a mászáson. Ígérem :)
2012. október 8., hétfő
Torzomborz csöppség 19#
Nyuszi ül a fűben ketrecben, fűben szundikálva.
A támogatás isteni keze a szobatársamon keresztül ért el hozzám. A hétvégi szíves vendéglátás után most Petra (a szobatársam) anyukája gondoskodott rólam. Küldött nekem sütit és vacsorát. De még milyen finomat! Az otthon, anya által készített ételnek a nyomába sem ér semmi (jó, persze vannak vetélytársak, például mama főztje), de a "bárki" anyukája által főzött vacsi is sokkal jobb, mint az éttermi vagy gyorséttermi kaják.
Voltam ma angol szaknyelven, egyre jobban szeretem azt az órát. Nagyon kedves a tanárnőm, és érdekes cikkeket olvasunk. Az óra elején mindig van valami kis kötetlen beszélgetés, általában hobbikról vagy élményekről. Ma éppen az olvasási szokásokról beszélgettünk. Aztán elkezdtük a szakmai anyagot, a cseh kormányzati rendszerről, választásról, miegymásról. Volt hozzá szószedet is, de csak cseh magyarázattal, így vár még rám egy jó nagy adag szótárazás. Szeretek szótárazni, de ha nem az internetes szótárakat használom, akkor órákig tart, ugyanis mindig megakadok egy-egy érdekes szónál, aztán találok egy másik érdekeset is, és már el is felejtettem, mit akartam eredetileg megkeresni.
Volt még Nemzetközi szervezetek órám (előadást kell majd tartanom a félév vége felé a magyar részvételről egy nemzetközi szervezet működésében, plusz egy újabb esszé), Politikai pártok elemzése is. Abból is kell majd esszét írnom (naná, miért is ne... mert még nem kell elég esszét írnom), de a témát még nem választottuk ki. Az óráim valójában inkább magánórák, mivel egyedül vagyok a szakon külföldi diák, és mindenki más csehül hallgatja a tantárgyait. Mind nagyon érdekes, örülök, hogy ezeket választottam. Csak nehezen boldogulok a kutatásokkal és írásokkal.
Délután egy kis vásárlással tereltem el a figyelmem a suliról, meg arról, hogy milyen távol vagyok a hazámtól. Eléggé hiányzik, annak ellenére, hogy szeretem ezt a helyet. Szóval vásárlás, vettem két pulcsit, mert itt egyre szelesebb az idő, és nem lesz melegebb. Természetesen nem tudtam megállni, hogy bemenjek egy kisállat kereskedésbe, és persze halálosan beleszerettem egy édes fekete nyusziba :) Ha még ott lesz januárban is, hazaviszem. Azt még nem tudom, hogyan, de addig még van időm kitalálni. Aaaannyira édes volt! Kis torzomborz fejecskéje és cuki musszogó orrocskája van, fekete bundájából csillog elő a fekete gombszeme. Azt hiszem vele fogok álmodni...
A támogatás isteni keze a szobatársamon keresztül ért el hozzám. A hétvégi szíves vendéglátás után most Petra (a szobatársam) anyukája gondoskodott rólam. Küldött nekem sütit és vacsorát. De még milyen finomat! Az otthon, anya által készített ételnek a nyomába sem ér semmi (jó, persze vannak vetélytársak, például mama főztje), de a "bárki" anyukája által főzött vacsi is sokkal jobb, mint az éttermi vagy gyorséttermi kaják.
Voltam ma angol szaknyelven, egyre jobban szeretem azt az órát. Nagyon kedves a tanárnőm, és érdekes cikkeket olvasunk. Az óra elején mindig van valami kis kötetlen beszélgetés, általában hobbikról vagy élményekről. Ma éppen az olvasási szokásokról beszélgettünk. Aztán elkezdtük a szakmai anyagot, a cseh kormányzati rendszerről, választásról, miegymásról. Volt hozzá szószedet is, de csak cseh magyarázattal, így vár még rám egy jó nagy adag szótárazás. Szeretek szótárazni, de ha nem az internetes szótárakat használom, akkor órákig tart, ugyanis mindig megakadok egy-egy érdekes szónál, aztán találok egy másik érdekeset is, és már el is felejtettem, mit akartam eredetileg megkeresni.
Volt még Nemzetközi szervezetek órám (előadást kell majd tartanom a félév vége felé a magyar részvételről egy nemzetközi szervezet működésében, plusz egy újabb esszé), Politikai pártok elemzése is. Abból is kell majd esszét írnom (naná, miért is ne... mert még nem kell elég esszét írnom), de a témát még nem választottuk ki. Az óráim valójában inkább magánórák, mivel egyedül vagyok a szakon külföldi diák, és mindenki más csehül hallgatja a tantárgyait. Mind nagyon érdekes, örülök, hogy ezeket választottam. Csak nehezen boldogulok a kutatásokkal és írásokkal.
Délután egy kis vásárlással tereltem el a figyelmem a suliról, meg arról, hogy milyen távol vagyok a hazámtól. Eléggé hiányzik, annak ellenére, hogy szeretem ezt a helyet. Szóval vásárlás, vettem két pulcsit, mert itt egyre szelesebb az idő, és nem lesz melegebb. Természetesen nem tudtam megállni, hogy bemenjek egy kisállat kereskedésbe, és persze halálosan beleszerettem egy édes fekete nyusziba :) Ha még ott lesz januárban is, hazaviszem. Azt még nem tudom, hogyan, de addig még van időm kitalálni. Aaaannyira édes volt! Kis torzomborz fejecskéje és cuki musszogó orrocskája van, fekete bundájából csillog elő a fekete gombszeme. Azt hiszem vele fogok álmodni...
2012. október 7., vasárnap
Felhők felett 18#
Erdő, mező, csodatevő felhő.
Ma egész nap esett az eső, és a felhők elég alacsonyan voltak, valójában a felhők közt sétáltam :) Reijízben voltunk, meg a környező hegyekben. Reijíz egy régi régi kis falu, ahol a házak több száz éve ugyanúgy néznek ki. Amikor felújítják őket, akkor is igyekeznek az eredeti képet megőrizni. Eredetileg ez egy lovas település volt, minden háznál pacik voltak. Ma is vannak még lovak egyik-másik udvarban, de nem sok helyen. A házak aprók (alacsonyak, a bejáratok szerintem fejlehajtást igényelnek), és mintha rajzolták volna őket :)
A kis falu után a hegytetőre mentünk, felhőben sétálni. Olyan csönd volt... Hallottam, ahogy a széltől zizegnek a falevelek. Meglepően tiszta volt a levegő, és hideg, szinte vágott, ahogy lélegeztem. Először azt hittem, köd van, aztán kiderült, hogy nem, csak olyan magasan vagyunk, hogy ezek már a felhők. Imádom a hegyeket! Csodálatos látvány volt.
A hegytetőn kívül voltam még erdőben is meg egy édes kis vendéglőben :) Remélem még nem unjátok a ködös-felhős tájképeket, mert van még egy pár ;) A hegyek tényleg mindenhonnan láthatóak, meg az erdők is. Minden csupa természet! Milyen jó lehet, ha valaki olyan helyen él, ami körbe van véve zölddel, erdővel, folyókkal... szuper :) Nos, azt hiszem a többi képet egy külön Jeseník bejegyzésben mutatom majd meg. Addig álmodozzunk :)
Ma egész nap esett az eső, és a felhők elég alacsonyan voltak, valójában a felhők közt sétáltam :) Reijízben voltunk, meg a környező hegyekben. Reijíz egy régi régi kis falu, ahol a házak több száz éve ugyanúgy néznek ki. Amikor felújítják őket, akkor is igyekeznek az eredeti képet megőrizni. Eredetileg ez egy lovas település volt, minden háznál pacik voltak. Ma is vannak még lovak egyik-másik udvarban, de nem sok helyen. A házak aprók (alacsonyak, a bejáratok szerintem fejlehajtást igényelnek), és mintha rajzolták volna őket :)
A kis falu után a hegytetőre mentünk, felhőben sétálni. Olyan csönd volt... Hallottam, ahogy a széltől zizegnek a falevelek. Meglepően tiszta volt a levegő, és hideg, szinte vágott, ahogy lélegeztem. Először azt hittem, köd van, aztán kiderült, hogy nem, csak olyan magasan vagyunk, hogy ezek már a felhők. Imádom a hegyeket! Csodálatos látvány volt.
A hegytetőn kívül voltam még erdőben is meg egy édes kis vendéglőben :) Remélem még nem unjátok a ködös-felhős tájképeket, mert van még egy pár ;) A hegyek tényleg mindenhonnan láthatóak, meg az erdők is. Minden csupa természet! Milyen jó lehet, ha valaki olyan helyen él, ami körbe van véve zölddel, erdővel, folyókkal... szuper :) Nos, azt hiszem a többi képet egy külön Jeseník bejegyzésben mutatom majd meg. Addig álmodozzunk :)
2012. október 6., szombat
Javornyík és a várkisasszony 17#
A lányregény sem mindig végződik happy end-el.
Ma Javornyíkban voltunk, a lengyel határnál, de még Csehországban. Mint egy ékszerdoboz, olyan bájos volt. A városkának van egy kastélya is, a kastélynak meg egy legendája. A történet: a kastélyban élt egy borzasztóan magányos lány, aki -naná- szerelmes lett. Azonban nem lehetett a szerelméé, ezért egyszer megunta az életét és (gyenge idegrendszerűek ne olvassanak tovább) kiugrott az ablakon. Az ablak nem volt túl magasan, de lándzsaszerű izék voltak az ablak alatti kerítésen, úgyhogy szegény szörnyethalt. Az épületet nem rég renoválták, és az ablakok nem minden esetben kerültek az eredeti helyre, de a régi helyekre odafestették az ablakokat az eredeti kinézet szerint :) Csodás a parkja, és a kilátás is a hegyről, amelyen áll. De döntse el mindenki maga, hogy neki hogy tetszik ;)
A hegytetőn álló kastély a rózsaszín, az előtérben levő pedig régen egy nemesi ház volt.
Úton felfelé a kastélyhoz, belecsöppentünk Mary Poppins világába: ezek az édes fehér asztalkák és székek mintha a meséből repültek volna ki. Valójában egy édes kis vendéglő teraszát díszítették.
Az út felfelé kanyargós volt, tele lépcsővel, ám szerencsére egy parkon keresztül, így élvezetes volt "felmászni" a hegyre.
Végre felértünk: a vár színe elsőre meghökkentő, aztán az ember rájön, hogy olyan, mintha egy édességes dobozt nyitott volna ki, és gyorsan megkedveli. Sajnos belülről nem néztem meg a kastélyt, de szerintem kívülről is elég cuki :)
A kastély parkjában nyaranta kisebb-nagyobb rendezvényeket tartanak. Sajnos a rózsákról és a filagóriáról készült fénykép elmosódott, így azt nem tudom megmutatni, hol ücsörögnek nyáron a zenekarok, miközben szórakoztatják a vájt fülű népet :)
Az úton visszafelé találkoztunk egy apró ám kedves jó baráttal, egy katicával :) Nem akart elszállni, hiába énekeltük neki két nyelven a szállj el, szállj el katicabogárka kezdetű gyönyörűséget. Én a helyében biztosan elrepültem volna: egyikünk sem egy zenei őstehetség :) Mindegy, összebarátkoztunk vele, én meg lefotóztam, mert a kép adta magát. Hátha a ti napotokat is feldobja :)
A délután folyamán Jeseníkben a helyi fúvószenekar koncertjén voltunk (csupa középiskolás, fiatal zenész), a műsor össze volt kötve a mazsorettesek előadásával. Nagyon szép volt! Külön mókás volt, amikor a zenekar a hangulat felpezsdítése végett a Csillagok háborúja főcímzenéjét kezdte el játszani :)
A mazsorettesek profik voltak, és az utolsó számra betanultak egy kánkánt, azt hiszem annak volt a legnagyobb sikere (legalább is a fiúk körében ;) ).
Eléggé elfáradtam a mászkálásban, meg a rengeteg élmény befogadásában. A színek szinte fejbe vágtak, időnként csak kapkodtam a tekintetem. Azt hiszem a fél napot tátott szájjal töltöttem :)) Remélem úgy is bájos vagyok ;)
Ma Javornyíkban voltunk, a lengyel határnál, de még Csehországban. Mint egy ékszerdoboz, olyan bájos volt. A városkának van egy kastélya is, a kastélynak meg egy legendája. A történet: a kastélyban élt egy borzasztóan magányos lány, aki -naná- szerelmes lett. Azonban nem lehetett a szerelméé, ezért egyszer megunta az életét és (gyenge idegrendszerűek ne olvassanak tovább) kiugrott az ablakon. Az ablak nem volt túl magasan, de lándzsaszerű izék voltak az ablak alatti kerítésen, úgyhogy szegény szörnyethalt. Az épületet nem rég renoválták, és az ablakok nem minden esetben kerültek az eredeti helyre, de a régi helyekre odafestették az ablakokat az eredeti kinézet szerint :) Csodás a parkja, és a kilátás is a hegyről, amelyen áll. De döntse el mindenki maga, hogy neki hogy tetszik ;)
A hegytetőn álló kastély a rózsaszín, az előtérben levő pedig régen egy nemesi ház volt.
Az út felfelé kanyargós volt, tele lépcsővel, ám szerencsére egy parkon keresztül, így élvezetes volt "felmászni" a hegyre.
Végre felértünk: a vár színe elsőre meghökkentő, aztán az ember rájön, hogy olyan, mintha egy édességes dobozt nyitott volna ki, és gyorsan megkedveli. Sajnos belülről nem néztem meg a kastélyt, de szerintem kívülről is elég cuki :)
Az úton visszafelé találkoztunk egy apró ám kedves jó baráttal, egy katicával :) Nem akart elszállni, hiába énekeltük neki két nyelven a szállj el, szállj el katicabogárka kezdetű gyönyörűséget. Én a helyében biztosan elrepültem volna: egyikünk sem egy zenei őstehetség :) Mindegy, összebarátkoztunk vele, én meg lefotóztam, mert a kép adta magát. Hátha a ti napotokat is feldobja :)
A délután folyamán Jeseníkben a helyi fúvószenekar koncertjén voltunk (csupa középiskolás, fiatal zenész), a műsor össze volt kötve a mazsorettesek előadásával. Nagyon szép volt! Külön mókás volt, amikor a zenekar a hangulat felpezsdítése végett a Csillagok háborúja főcímzenéjét kezdte el játszani :)
A mazsorettesek profik voltak, és az utolsó számra betanultak egy kánkánt, azt hiszem annak volt a legnagyobb sikere (legalább is a fiúk körében ;) ).
Eléggé elfáradtam a mászkálásban, meg a rengeteg élmény befogadásában. A színek szinte fejbe vágtak, időnként csak kapkodtam a tekintetem. Azt hiszem a fél napot tátott szájjal töltöttem :)) Remélem úgy is bájos vagyok ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)