Színház az egész világ! Vagy nem. De valami bűzlik Dániában. Vagy Opavában. Vagy mindkettő.
Ma iszonyatos ködre ébredtem. A ködről később kiderült, hogy szmog... A környéken nagyon sok az ipari park, a gyár (környék alatt a városokat értem, pl. Ostrava), ezért a légszennyezettség időnként nagyon megemelkedik. A szél pedig ide-oda fújja a szmogfelhőt, most épp ide. Itt egyébként is fura szag van néha az utca túloldalán lévő cukorgyár miatt (itt gyártják többek közt a koronás cukrot is). Nem viccelek, tényleg az utca túl oldalán van... Éppen ezért mindig teherautókat lehet hallani, és ha olyan a szélirány, akkor a gyár szagát is elég erősen érezzük. No mindegy, nem akartam panaszkodni, szeretek itt lenni, a zajt meg már előző évben a tavalyi koliban megszoktam, még jobban is alszom tőle ;)
Jó híreim is vannak ám! Egyrészt ma egészen sokat sikerült haladnom a tanulnivalóimmal, bár nem leszek készen holnapra, ahogy terveztem. Másrészt pedig megvannak a színházjegyek a vasárnap esti balettelőadásra!! Szuper lesz! Elvileg egy cseh darabot adnak elő, tehát még kevesebbet fogok érteni belőle, mintha tipikus darab lenne, de nem számít, mert a két kedvencemet ötvözi: színház és tánc együtt. Már nagyon várom! Azt mondjuk nem tudom még, hogyan fogunk visszakerülni előadás után a koliba, mivel vasárnap nemzeti ünnep lesz (majd írok még róla bővebben), és késő este amúgy sem nagyon van busz. Marad tehát a tipikusan rám jellemző "színház után átöltözünk", vagyis nagy táska, benne vastag harisnya, nadrág, csizma meg miegymás, és vagy taxizunk, vagy gyalogolunk. Az is túlélhető. Teljesen be vagyok zsongva :)) Egyébként is szerettem volna a kultúrát is megismerni, de ez így még jobb, mert nem kell azon aggódnom, hogy nem értem, amit a színpadon mondanak. Hiszen ez tánc lesz! A tánc nyelvét pedig ismerem. Vagy legalábbis azt gondolom, hogy ismerem. Máris repül a lelkem :)
Ma odahaza nemzeti ünnep volt. Ez az első év, hogy nem tapasztalom a saját bőrömön a megemlékezés szomorúságát. Most csak a szívem éreztette velem, hogy ez egy különleges nap. Nem tudtam, miért érzem magam furcsán reggel, aztán rájöttem. Egész nap valahogy idegennek éreztem magam, nem találtam a helyem. Itt senki nem tudta, hogy mi ünneplünk, és főleg senki nem ünnepelt, hiszen nem is lett volna mit ünnepelniük. Azt hiszem nem is értenék, mint ahogyan én sem érthetem igazán az ő ünnepeiket. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyit számít, ha egymást érik a megemlékezések és az ünnepek. Talán csak a megszokás tette, hogy minden évben a csapból is ez folyt, de talán nem. Az is lehet, hogy erre mondják, hogy hazafias érzés. Hirtelen hiányozni kezdtek az újságok, amikről a megemlékezések programjai néznek vissza rám, a sok zászló, az ünnepségek, a himnusz és a szózat. Mindig szerettem, ha megemlékeztünk egy nagy ünnepről, főleg ha az a nemzet szabadságáért vívott harc miatt vált fontossá. Hiányzott, hogy nem hallottam hazafias beszédeket és nem mondták be a villamoson, hogy mik történtek ezekben a napokban. Hiányzott az otthonom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése