Érthető értetlenség 11#

Értetted? Nem. Miért, te igen? Én? Dehogyis!

A mai napot főleg olvasással és -reményeim szerint- gyógyulással töltöttem. Leszámítva egy kis időt, amit majd lentebb mesélek el. Előbb azonban lenne egy kérdésem valakihez. 
Drága Gárdonyi! Hogy tudtál befejezés nélküli regényt írni??? Miért kínzol ilyenekkel??
Khm. Szóval. Az történt, hogy végre elolvastam az Ábel és Esztert. Vártam a nagy végkifejletet, az eksztázist vagy tragikumot, vagy boldogságot, vagy sírást vagy valamit. De nem volt! Egyáltalán, igazi befejezés sem volt! Már megint sikerült kifognom egy -számomra- értelmezhetetlen klasszikust... A könyv vége az, hogy Eszter magára zárja az ajtót. Nem mondok többet, hátha valaki még el akarja olvasni, de ez nem az a befejezés, amire bárki is számíthatott volna. Ez számomra nem volt lezárás, semmi magyarázat, egyszerűen csak nyitva hagy mindent. Zseniális író, szeretem a könyveit, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Szóval, ha valaki, aki érti, vagy ért hozzá és olvassa ezt, akkor nagyon szépen kérem, hogy írjon nekem egy levelet, kommentet, e-mailt, vagy bagolypostát, hogy hogyan is értelmezzem ezt a befejezést. Köszönöm.

A délután folyamán sikerült félig-meddig elfelejtenem a regény általi megrázkódtatást, és mivel már mindkét magyar könyvemet elolvastam, az angolhoz meg nem volt kedvem, kezdtem unatkozni. Jan javasolta, hogy nézzünk meg egy filmet (persze angolul, hogy mindketten értsük), és így kiválasztottuk A király beszéde c. mozit, angol hanggal (mert az eredeti hanggal jó észlelni a király nehézségeit a beszédben), és én azt hittem, hogy angol felirattal, ám végül azt nem sikerült beállítani. A történetet nagyjából tudtam, felvázoltam gyorsan Jannak is, hogy képben legyünk mindketten. Tehát elkezdtük nézni a filmet, eredeti angol hanggal. Gyönyörű brit nyelvezet. Kosztümök, építészet, minden korhű. Már vagy fél órája megy a film, mi síri csendben ülünk, majd Jan megszólal és a következő párbeszéd zajlott le (persze angolul):

J.: Nem értettem. Mit mondott?
R.: Nem értettem én sem, csak pár szót.
J.: Én azt hittem, te érted.
R.: Nem igazán. Az előbb értettem egy szót. De próbálkozom.
J.: Én az előbb értettem hármat. De már vagy negyedórája semmit nem értek. Te tényleg nem érted?
R.: Dehogy értem. Csak próbálok okosan nézni.
J.: Az nagyon jól megy. Én meg itt ülök, és csak figyelek, azt gondolva "te jó ég, mennyire jó angolból, ő ezt érti, én meg nem értek semmit! Csak szavakat. Tíz percenként egyet."
R.: Az jó, mert én is ezt gondoltam. Mondjuk én tíz percenként értek kettőt is.
*nevetés*

Ezután inkább kikapcsoltuk a filmet és könyvekről meg zenéről kezdtünk tárgyalni, mert egymást legalább megértjük. Meg a zenét is. Ha nem is azonnal, de tudunk rajzolni, mutogatni és rendelkezésünkre áll több szótár is. V. György meg majd megvárja, míg megtanulunk rendesen angolul.

Sütiszombat 10#

A süti gyógyít. Ha már többen mondják, akkor elhiszem :)

A mai terv az volt, hogy a többi külföldi diákkal és a "mentorunkkal" főzünk paradicsomos húsgombócot (vagy töltött paprikát), aztán beülünk valahová este egy jó cseh sörre, beszélgetni. Sajnos azonban a vége az lett, hogy csak ketten tudtak ott lenni a találkozón, mert a mentorunk is, és én is igen ramatyul voltam, és inkább itthon maradtunk. Kaptam viszont Mariától (német lány, itt végzi a mesterképzést) egy cseh kezdőknek nyelvkönyvet, ami németeknek készült. Így egyszerre gyakorolhatom a németet és tanulhatom a csehet! Néhány szót már ki is írtam a szótárfüzetembe. Csütörtökön végre be tudom majd szerezni a saját könyvemet, mert Ostravába megyek Jir˘ível, a koordinátorommal egy két emeletes (!) könyvesboltba. Már alig várom :) Csak gyógyuljak meg időben... Mert amíg itt szenvedek, addig nem nagyon történik semmi izgi, én pedig élményekért jöttem!
Azért nem voltam ám egész nap egyedül, mert Jan visszajött a kollégiumba, és hozott egy hatalmas doboz sütit, amit az anyukája sütött, mondván, attól majd meggyógyulok. Valószínűleg igaz lehet, mert  tényleg jobban lettem, vagy a sütitől, vagy a kedvességtől. Vagy az iszonyú mennyiségű teától, amit megittam. Szerencsére még pénteken szereztem be egy csomó citromot, úgyhogy c-vitaminból sincs hiány. Bár, azóta több embertől is hallottam már, hogy egyek sütit, az majd jót tesz ;) De az is lehet, hogy csak szeretnék, ha nem fogynék le, mire hazamegyek. (Mutatnék a sütiről képet, de mire ide jutottam, hogy befejezzem a bejegyzést, addigra mindet megettük :/ Fincsi volt! Olyasmi, mint a magyar kókusz kocka, csak laposabb és Bécsi süteménynek hívják. Legalábbis Jan szerint.) Túl vagyok még egy nagy adag Szívek szállodája (Gilmore Girls) nézésen is, természetesen csak a gyógyulás érdekében ;)
Erről (mármint a betegségről) jut eszembe: nagyon sok egészségügyi intézmény, szanatórium, gyógy-izé, és otthon van errefelé. Sőt, nagyon sok beteg embert látok nap mint nap. De egyikük sem tűnik olyan reményvesztettnek, mint otthon. És még egy kéregető koldussal sem találkoztam (néhány hajléktalannal már igen, de sokkal rendesebben néztek ki, mint a pestiek), pedig ez a vidék az egyik legszegényebb: azt mondják itt van a legkevesebb munkalehetőség. Nem keseregnek, hanem igyekeznek segíteni: az otthonokban többnyire önkéntesek is segítenek, a legtöbb hely akadálymentes ( a pályaudvaron lift is van, hogy az aluljáróba le tudjanak menni) és a jelzőlámpák hangot adnak ki, hogy a vakok is át tudjanak kelni az úttesten. A járda rücskös (így jelölik nekik, hol az átkelőhely), a lámpák pirosnál lassú, zöldnél gyors kattogó hangot adnak ki. A buszokon minden megállónál bemondják a busz számozását (200-221-ig) és a megálló nevét, valamint, hogy mi a végállomása. Először csak bámultam, mennyi mindennel megkönnyítik a rászorulók életét. Ami pedig a legjobb az egészben: az itt élőknek ez mind természetes. Szerintem lenne mit tanulnunk ettől a várostól, vidéktől.

Egy kis segítség

Találtam egy oldalt, ami talán jól jöhet, ha bárki is úgy döntene, hogy Csehországba utazik. Ez egy honlap, ami a turistáknak, idelátogatóknak készült, és úgy gondolom elég sok minden benne van. Színes, átlátható, aktuális. Vannak benne képek, beszámolók, ismeretterjesztő cikkek, fontos tudnivalók, érdekességek is.  Nekem is segített már :) Szóval hajrá, akit érdekel nézze meg, hogy mit is lehet tudni erről az országról ;) 
(Az oldalt több nyelven is lehet olvasni, nekem az angol volt a legmegfelelőbb, de szerencsére szinte bárki megtalálhatja a számára legalkalmasabbat.)

http://www.czech.cz/en

St. Wenceslas' Day 9#

Ünnepelni már pedig kell. Na de mit?

A mai nap nemzeti ünnepnap itt, Csehországban: az ország védőszentjét, patrónáját, St.Wenceslas-t (azt hiszem ő magyarul Vencel, vagy Vince...) ünneplik.
St.Wenceslas Bohémiában született (Csehországnak három nagy része van: Morvaország, Szilézia és Bohémia), I. Vratislav (Bohémia hercege, Premysl ág) és Drahomira (egy pogány nép vezetőjének lánya) gyermekeként, 907 körül. Ebben az időben még sok pogány élt az akkori Cseh földek vidékein, és ekkor alakultak át vallásos néppé. A pogányok természetesen küzdöttek a katolikus vallás ellen, az új hívők ellen, a térítők ellen,így nem volt túl békés hely az ország. Szegény St.Wenceslas pont ennek a harcnak a közepébe született... Az édesapja halála után, a nagymamája, Ludmila kezdte nevelni, keresztény hitben, így a fiú igen erős hívő lett. Az édesanyja, Drahomira természetesen nem nézte ezt jó szemmel, lévén ő pogány volt, nem fogadta el az új hitet. Annyira mérges lett, hogy megölte Ludmilát, és megpróbálta a fiát visszaterelni a pogány hit felé.
St.Wenceslas uralkodó lett, de nem uralkodhatott tovább 14 évnél... Ekkor ugyanis már nagyon elfajultak a harcok a pogányok és a hívők közt, s St.Wenceslas testvére, I. Boleslav 935-ben, szeptember 28-án meggyilkolta. Boleslav pogány volt, ám sikeresen felhasználta Wenceslas hitét a gyilkossághoz. Meghívta egy lakomára, bizonyos szentek ünnepén (igen, igen, angolról ezt sem tudom lefordítani... miért nem lehet normális, nemzetközi neve a szenteknek??), és úgy tartják útban a templom felé (vagy a templom kapujában, több verzió is elterjedt) menet meggyilkolta. 
Ez Stare Boleslav-ban történt, s az ott álló St.Wenceslas Bazilikánál még ma is látható a kör, ahol a gyilkosság történt. Földi maradványait a St.Vitus Katedrálisban helyezték végső nyugalomra, Prágában. Mártírhalála és halála után neki tulajdonított csodák miatt szentté avatták. Halálának és sírjának (kripta) helye zarándokhely lett, s szeptember 28-án őrá emlékeznek. Megtartotta hitét minden nehézségben, s igyekezett azt országának is átadni: ez igazi hőssé teszi őt sok ember számára, élete példaértékű volt. 
Mivel lebetegedtem, nem mentem sehová, de amennyire én tudom, ezen a napon szegény St.Wenceslas csontjait körmenetben körbehordozzák egy "üvegdobozban" (oké, ennek sem tudom a rendes nevét), a kriptától, Prágából Stare Boleslavig, a halála helyéig. Koponyáján még ott a korona... Aztán a templomban szertartást végeznek, majd visszaviszik Prágába, ahol újabb szertartás kezdődik. A legfurcsább az egészben, hogy ebben az országban napjainkban a lakosság kb. 70%-a ateista!! Ha nem többen... De a hagyományt, amelyet csak a kommunista idők alatt nem tartottak meg(mert tiltott volt), még mindig őrzik, és minden évben végigkísérik a csontokat szomorú útjukon. 
Emellett fesztiválokat tartanak az országban több helyen is ilyenkor, mivel St.Wenceslas nem csak Bohémia vagy Csehország védőszentje, hanem minden borászé, borkészítőé is! Így ez az ünnep már nem csak egyházi, hanem kulturális esemény is. Az éttermek külön menüket terveznek ezekre a napokra, s sok helyen folklór előadásokat tartanak, jelmezes-táncos eseményt rendeznek, népi ételekkel, népi ruhákkal, népi zenével. Szóval nagy kavalkád, nagy buli :)) Kár, hogy lebetegedtem és nem tudtam elmenni sehová, akkor képeket is tudnék mutatni. Így azonban csak egy képpel emlékezzünk szegény St.Wenceslas-ra...

St.Wenceslas

Magyarország mégiscsak Európa központja 8#

Mindenki járt már Magyarországon. Vagy beszél pár szót magyarul. Vagy ismer valakit onnan. Vagy nem.

Ma a napnak három fontos pontja volt: az ebéd, a motor és a skype-randi. Az első kettőt elmesélem, a harmadik nem publikus ;)
11 órára "hivatalos" ebédre voltam hivatalos, néhány professzorral és egy lengyel tanárral, aki a doktori disszertációjához gyűjt anyagot. Az ebéd nem volt annyira hivatalos, mint hittem: inkább egy kötetlen beszélgetés volt néhány fontos emberrel. Mindenki nagyon kedves volt, és komolyan érdeklődtek a hazám és az Egyetem iránt. Elmeséltem nekik a változásokat, amik az egyetemet mostanában érintik, és hogy mi az új összetétel (honvédelmi, rendőrtiszti, közigazgatási kar). Az ebéd szépen átalakult csendes beszélgetéssé, eltértünk a szakmai témáktól, történtetek, tapasztalatok mesélésébe kezdtünk. A létszám szépen fogyatkozott, mert a professzoroknak vissza kellett menniük az egyetemre.
Különös, hogy akárkivel beszélek, szinte mindig kiderül, hogy az illetőnek van valami élménye Magyarországgal vagy a magyar nyelvvel kapcsolatosan :) Jó érzés, hogy jó véleménnyel vannak a hazámról.
Ebéd után Jir˘í próbált segíteni és egy cseh nyelvkönyvet keresni nekem, amiből egyedül is tudok tanulni. Kevés sikerrel :( A jövő héten elvileg átmegyek vele Ostravába, és egy többemeletes könyvesboltban talán megtaláljuk amit keresünk :)
A motor... igazából semmi különös, csak annyi, hogy Jan barátomért eljött az apukája, hogy hazavigye hétvégére (vonattal kicsit hosszú lett volna az út a hegyek miatt), és motorral érkezett. Egy gyönyörűségessel... (Honda Pan-european, akit érdekel). Hatalmas vörös-fekete jószág, doromboló hanggal :) Nekem ez is élményszámba ment ;)
Most csak ennyire telik tőlem, az utóbbi napokban úgy tűnik megfáztam: nagyon fáj a torkom, és köhögök is. Iszom egy nagy adag teát, hátha az rendbe hoz :)

A sightseeing tour és az ERASMUS-nyelv 7#

Mi is lehetne jobb annál, mint mikor észrevétlen gondoskodnak rólad, és mégis szabad vagy? Ha mindez Csehországban történik.

Ma végre-valahára sikerült megkapnom az órarendemet!Bemutattak néhány tanáromnak, egyikükkel külön egyeztetnem kellett, hogy milyen tantárgyat választok, mit oktasson nekem. Királynőnek éreztem magam :) Végül mindent megbeszéltünk, és Jir˘í összeállította az órarendemet. két nap tele van, és majd novembertől (!) lesz még két órám pénteken. A cseh külföldieknek kurzust viszont egyenlőre teljes homály fedi, pedig azt várom a legjobban. Én minden esetre szereztem magamnak az internetről nyelvkönyvet (meg a drága párom is szerzett nekem egyet), plusz van egy magántanárom, Jan személyében. Mindenki jól jár: ő tanít engem csehre, én meg tanítom őt magyarra, mert vannak magyar rokonai, de nem beszéli a nyelvet. Annyira mókás nyelv ez a cseh! :) Bár Jan szerint csak akkor mókás, mikor én próbálom kiejteni a szavakat... Minden esetre, sokat lehet nevetni a kiejtésen. 
Délután városnézésre vittek minket: egy PhD-t író lengyel fiút, egy Ma/Msc-s német lányt, engem és még néhány elsőst, akik nem ismerik a várost. A városnézést a történelmi társaság szervezte, és az egyetemi főkönyvtárban kezdték. Az egész programmal egyetlenegy baj volt: mindenki beszélt csehül rajtam kívül. Viszont én voltam az egyetlen, akinek magántolmácsa volt :)Jó volt végre találkozni olyan emberekkel, akik szintén más országból valók, még akkor is, ha ők tudnak csehül. Szerencsére mindketten szeretnék fejleszteni az angoltudásukat, ezért szívesen beszéltek velem angolul. 
Íme néhány kép a városról -hogy ne csak mindig fákat mutogassak ;)

Ez az egyik kedvenc épületem a városban: egy csodaszép és nagyon különleges templom. A sok viszontagságot, amin a város keresztülment, egyes részi túlélték, és sokszor újjáépítették. Éppen ezért több stílus jele is megtalálható rajta, bár amennyire én tudom, a belseje egységesen gótikus. Szerintem különleges, hogy még a két tornya sem egyforma, és kívülről olyan, mintha mindig csak megfoltozták volna. Sajnos belül még nem jártam :(

 

  Ez az épület a színes fotózás feltalálójának egykori otthona, és persze születési helye. Az épület tudomásom szerint jelenleg múzeum.

Az épület kulturális központ, nagyjából olyan, mint nálunk a művelődési ház. Nem nagyon tudtam meg róla semmit, mivel ekkor nem tolmácsoltak, csehül pedig még mindig nem értek. Bár az klassz volt, hogy szavakat értettem, mert sok a magyarhoz vagy angolhoz hasonló szó. Ezért néhány esetben ki tudom következtetni, hogy mit jelentenek, vagy miről van szó.

 Nem a legjobb kép a sétálóutcáról, de azért megteszi. Ez már a park mellett van, és int említettem, mindenfelé szökőkutak vannak- itt is. Ezen az utcán kb minden nap végigsétálok egyszer.

 Végül a park újra, és sikerült lefotóznom közelről egy olyan hatalmas fém madarat. Ijesztő, ahogy mozgatják a fejüket... Este ráadásul még a szemük is világít.

Nos, a városnézés után az elsősök szétszéledtek, de mi külföldiek, és három "koordinátor és mentor" úgy döntöttünk, hogy beülünk valahová egy sörre. Tehát túl vagyok az első cseh sörömön :) Megjegyzem, a cseh sör erősebb, mint az otthoni: már egy korsó sörtől is igencsak elszédültem... :))

Szerencsére ekkor a társalgás már nagyrészt angolul zajlott, bár volt ott minden: német, lengyel, cseh szavak, sőt, néha olasz és francia is. Ezt nevezte az egyik lány ERASMUS-nyelvnek: a keveréke az általunk beszélt nyelveknek :) Sokféle témáról volt szó, és valahogy mindannyiunknak volt élménye a másik hazájával kapcsolatban. Megérte a találkozás a nem-alvást ;)

Értelem és érzelem 6#

Végy egy nagy levegőt, fogadj el mindent, aztán nyisd ki jól a szemed. Csodát fogsz látni.

A mai bejegyzésben nagyrészt képeket terveztem megmutatni, mert olyan szép helyeken mászkáltam az elmúlt napokban. Rengeteget sétáltam/sétáltunk, a városban és a kollégium környékén is. A mai séta alkalmával pedig végre eljutottunk a tóhoz! Kár, hogy mire odaértünk besötétedett, bár így is lélegzetelállító volt a látvány (remélem a képek visszaadnak valamennyit belőle). Nem tudom, hogy van ez, de teljesen beleszerettem ebbe a vidékbe. A lelkem hazavágyik, de az "eszem" itt tart. A város pedig egyre jobban belopja magát a szívembe, szóval nem sokára már nem csak az eszem miatt leszek itt szívesen :)
Nos, kezdjük is a virtuális sétát :) (A képek mind megnőnek, ha rájuk kattintunk.)

Az első kép a város egyik legmagasabb pontján készült, egy domb tetején, ami a városon át húzódó (kifli alakban fekszik) parkban van. A háttérben lehet látni egy hatalmas fém galambot, ez szimbólum, és több is van belőle a parkban, ezért a madarak parkjának is hívják ezt a helyet. A madarak ráadásul forgatják a fejüket időnként. Picit félelmetes. A parkokban általában vannak szökőkutak és rengeteg pad, mindenki le tud ülni, aki akar. Szerencsére gyönyörű napos idő van az elmúlt napokban, úgyhogy nagyon kellemes, ha az ember kiül mondjuk olvasni. A park egy része nem csak ilyen pihenőövezet, hanem arborétum is, táblákkal meg nagyonnagyon öreg fákkal. Sajnos csak csehül vannak kitéve a feliratok, ezért nem lettem sokkal okosabb a tábláktól... 

Délután elsétáltunk végre a tóig, ám mire odaértünk, besötétedett. Az odavezető út viszont olyan volt, mintha egy Jane Austen regényben lennék. Gyönyörű, vadregényes tájon át vezet az út, kis folyó mellett, csodaszép színekbe öltözött fákkal. Egy focipálya is van a közelben, a szélén játszótér (persze meg kellett állnunk, hogy hintázhassak!), és egy gyönyörű nagy fa, aminek a lehullott levelei olyanok voltak, akár egy színes takaró.
Teljesen elvarázsolt, úgyhogy most következzen néhány kép erről a szépségről.

A patak a hídról látszott legjobban, a hatalmas fák ráhajlanak a vízre és a lehulló levelek csónakként úsznak a hullámokkal...
Aztán hosszú hosszú séta után, mire teljesen sötét lett, végre elértünk a tóhoz. Az ezüstös holdsugarak futkároztak a víz felszínén. Valami ragyogás vette körbe a vizet... Sejtelmesek voltak a fények, és csípős hideg a levegő. Mintha már tél lenne. Gyönyörködjetek a képekben! Mindenki álmodozzon egy kicsit :)

A kék lány és a rózsaszín Dolce Vita 5#

Napfürdő, fagyi és konyhabolt: a barátság tökéletes megünneplése (szerintünk).

Én sosem voltam egy rózsaszín lány, ma mégis egy NAGYON rózsaszín helyen reggeliztem. Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy a Dolce Vita nevű kávézó-cukrászda-reggelizőhelyet teljesen rózsaszínre fesse, de nagyon furcsa lett az összhatás. Még a pohár is rózsaszínű volt, az üvegek is a polcokon, és rózsaszín párnán ültem... Mintha vattacukrot néznék belülről. Persze, a túl sok rózsaszín lehet, hogy csak engem zavar. A színeket leszámítva egy nagyon klassz hely, jó a kávéjuk és isteni a reggelijük, a kiszolgálásról nem is beszélve. (Melegszendvicset ettem sajttal és sonkával. Itt most ne a magyar fajtára gondoljon senki, mert ez egész más: ropogós, barna kenyérből van és nem folyik szana-széjjel miközben eszem.) A kávéjuk egészen kiváló volt, a szervírozással egyetemben (még apró habcsókot is kaptam!!), azt le is fotóztam, a reggelimet viszont nem, mert olyan éhes voltam, hogy egyből befaltam :)

Jó, nem a legolcsóbb hely a városban, de érdekes és vidám. Azért senki se higgye, hogy a színek miatt ízléstelen vagy ilyesmi, nagyon barátságos hely, csak épp én nehezen viselem, ha körülöttem minden rózsaszín.
A reggeli után bevettük magunkat a városba (nem sikerült elintéznem semmit a suliban, mert most érkeztek Lengyelországból vendégtanárok, és mindenki körülöttük forgott) és most már végre van tányérom!!! Ráadásul nagyon klassz, vidám boltban vettem. A tányérjaim (mert hogy vettem egy laposat meg egy mélyet is, hátha kell) pont olyan színűek, mint a bögrém belseje és feliratai, és mint az ágytakaróm -bár azt hiszem ez nem a legfontosabb szempont :) Szerintem a kivizöld a legjobb szó rá. Azután könyvesboltok következtek, mert mindjárt végzek a könyvemmel és akarok valamit olvasni angolul. Sikerült is szert tennem egy P.G. Wodehouse könyvre, már régóta szerettem volna valamit olvasni tőle. Újdonsült barátomnak pedig beszereztünk egy Richard Bach példányt, azt is angolul. Szerintem tetszeni fog neki. Találtunk még cseh-angol kétnyelvű olvasmányokat is, meg cseh nyelvkönyvet angoloknak, csak nagyon drága volt. Persze a nyelvkönyvek általában drágák, de azt most nem engedhetem meg magamnak.
Végül, mivel túl sok szabadidőnk volt, a város parkjait jártuk, amik egyszerűen gyönyörűek. Hogy ne csak mindig szóban áradozzak róluk, csináltam néhány képet is, csak az a baj, hogy elfelejtettem, hogy nem tudom őket elforgatni... Holnap ígérem bepótolom a dolgot, és teszek fel képeket is :) Fára mászni is akartunk, csak nem volt rajtam megfelelő cipő. A parkokban ugyanis sok terebélyes fa áll, amik szinte csalogatnak, hogy "gyere, ülj az ágaimra, fentről szebb a kilátás!". A nap megkoronázásaként ettünk egy fincsi fagyit, és a főtéren süttettük az arcunkat a napocskával, ami itt még igen erősen tűz, sokan rövid ujjú felsőben szaladgálnak.
Újdonsült barangolótársam kifejtette, hogy szerinte értelmetlenek a szülinapok, ő sokkal szívesebben ünnepel olyan dolgokat, amik megtörténnek vele, nem tőle függetlenül keletkeznek, például, ha baleset után rendbe jön, akkor az életet, vagy ha érdekes emberekkel találkozik, akkor az ismeretséget. Úgyhogy javaslatára ma ünnepnapot tartottunk és megünnepeltük a barátságunkat a fagyival. Persze estefelé elmentünk futni, mert ennyi süti meg mindenféle finomság után mozogni is kell egy kicsit. Bár szívesebben kiültünk volna a konyhába sütit enni :))) Na ja, a szegény kollégisták rizst esznek meg sütit ;) (Megjegyzem, hatalmas kört futottunk -volna, ha nem sétálom le a felét, de még így is sok volt-, és most csak úgy sajog a vádlim!

A nap legnagyobb híre pedig (ami még a tányérokat is übereli): végre van szobatársam!!!! :)) Nagyon aranyos, kicsit csendes lány, szerintem jól megleszünk. Amint legyőztük a nyelvi korlátokat, ugyanis alig beszél valamennyire idegen nyelven... De van szótár is a világon, úgyhogy majdcsak megoldjuk! :)

Pálinka, tó és kuglóf 4#

Ha körbe-körbe mész, előbb utóbb visszajutsz a kezdethez. Avagy hogyan NE tévedjünk el Opavában.

Ma reggel szerencsére megint jó idővel indult a nap (napsütés, őszi szellő, miegymás), ennek ellenére eszem ágában sem volt kimozdulni a koliból. Inkább sütkéreztem a nyitott ablaknál a napsütésben, és végre olvastam. Megjegyzem, az Ábel és Eszterről kiderült, hogy letehetetlenül jó olvasmány, nagyon tetszik.
Aztán dél körül kimerészkedtem a konyhába, vittem a kis rizsfőzőmet, hogy én majd tíz perc alatt végzek, és nem kell sokáig hallgatnom, hogy nevetgélnek csoportosan. (Egyre többen lesznek a koliban, és valahogy mindenki ismer egy egész bandát, szóval egyre kevesebb esélyem van arra, hogy bárkivel is összebarátkozzak. Hittem én.) A legrosszabb az, amikor irtó gyorsan beszélnek csehül, és levegőnek néznek. Szóval. Kimerészkedtem a konyhába, szépen előkészítettem mindent, hogy megfőzzem a rizst, aztán mikor be akartam tenni az edényt a mikróba, kiderült, hogy az edény túl nagy (vagy a mikró túl kicsi) és nem fér be... Igen, bénáztam egy sort, aztán úgy döntöttem, ha a rizs már úgyis vizes, megfőzöm az icipici lábasomban. A lábas tényleg nagyon-nagyon pici, nem is fért bele az összes rizs, szóval a többit megszárítottam. A következő probléma az volt, hogy nem hoztam magammal tányért. Igen, van tepsim, lábasom, de tányérom nincs. Mindegy, megettem lábasból, végül is az íze ugyanolyan :)

Délutánra kissé begubóztam, nem szívesen bújtam ki a szobámból, az az igazság. Túl sok ember volt már itt. Aztán egyszer csak kopogtak, öt fiú nyitott be, kissé meglepődtek, hogy angolul kell velem társalogniuk, aztán végül elmondták, hogy este buli lesz odalent, ha van kedvem, menjek, szívesen látnak (nem volt túl sok kedvem... sosem voltam egy diszkóőrült). Végre rászántam magam, hogy átkopogjak a szomszédba a lányokhoz, akiket már ismertem tegnapról, hogy megkérdezzem, mennek-e, mert akkor talán én is erőt veszek magamon. Persze mondhatjuk, hogy mi más lenne a legjobb alkalom az ismerkedésre, mint egy buli, de nőiesen bevallom, hogy féltem a sok idegen embertől, akikkel még csak egy nyelvet sem beszélek. 
A lányok nem voltak ott, találkoztam viszont egy fiúval, aki a szembe szomszédom, és vele elég jól elbeszélgettünk. Legalább belejöttem az angolba megint :) Mivel ő sem idevalósi, megbeszéltük, hogy együtt derítjük fel a környéket, úgyhogy bulizás helyett elindultunk sétálni, hogy felfedezzük a nem is olyan közeli tavat. Persze nem találtuk meg, és azt hittük, eltévedtünk, de aztán ismerőssé vált egy házikó és egy templom, és kiderült, hogy egy pont jól kanyarodó utcán sétáltunk, és visszatértünk a kolihoz, ahonnan indultunk. Mivel itt a hegyek és erdők környékén elég hideg van éjjel, alig vártuk, hogy végre visszaérjünk. Az este további része így a koliban zajlott, folytatva a beszélgetést. Persze bűnöztünk, mert majdnem egy egész tábla csokit megettünk amíg beszélgettünk, aztán pedig házi sütit cserélgettünk. Igen, el fogunk hízni, illetve nem, mert elterveztük, hogy elmegyünk a közeli sportcentrumba úszni, amint lesz rá lehetőségünk. Megkóstoltunk egy kis magyar pálinkát is, de mivel eleve kis üvegeset hoztam, természetesen csak egy-egy korty jutott mindkettőnknek. Nagyjából tizenegy körül döntöttünk úgy, hogy most már ideje aludni, így hulla fáradt vagyok. Remélem fel tudok kelni reggel!

Élet a szivárvány alatt 3#

Ha eső van, szivárvány is van, avagy a felhők fölött mindig kék az ég. És persze ragyog a nap.

A mai kalandozást elmosta az eső... Reggel olyan szürke és hideg időre ébredtem, hogy inkább úgy döntöttem, "itthon" maradok. Nem árulom el, mit terveztem eredetileg, mert akkor akarom elmesélni, amikor már élményeim is lesznek róla :)
Szóval a kalandok helyett a koliban maradtam, olvastam, filmeztem, és végre hosszabban beszélgettem egy itt lakó lánnyal. A szomszédommal, aki tegnap átkopogott :) Mivel ő németül én meg angolul tudok jobban, így nagyrészt kevertük a nyelveket, de végeredményben elég jól sikerült a beszélgetés. Végre egy kis kommunikációs sikerélmény! Teáztunk is meg sütiztünk (mmm... anya féle hókifli!) és persze csoki is volt. Igen, el fogunk hízni. Na és? a közelben úgyis van egy sportpálya meg uszoda, majd felderítem. Illetve remélhetőleg felderítjük :) A teázás során sikeresen összekentem mézzel a kezemet, majd véletlenül a frissen mosott hajamat is, aztán pedig magamra löttyintettem a meleg italt... én megúsztam sérülés nélkül, de a szék áldozattá vált. Pár másodperces néma csenddel emlékeztünk a szék szépségére a beszélgetés folytatása előtt. A nyugalom nem tartott túl sokáig, mert öt percen belül új barátnőm leejtette szegény telefonját :) Hát igen, a beszélgetés hevében kicsit szétcsúsztunk.
Jut eszembe: tudtátok, hogy a cseh nyelvben nem is a furcsa írásjelek meg a kiejtés a legnehezebb? Bár a kiejtés nagyon problémás nekem, de ami nagyon nagyon ijesztő az a nyelvtan. Azt is mondhatnám, hogy kínai, de nem, mert ez cseh. A lényeg, hogy csak reménykedni tudok benne, hogy öt hónap után már minimális cseh tudással térhetek haza, és nem győznek le a nagyon bonyolult grammatikai dolgok.
Végül visszaslattyogtam a szobámba sütitül, cuccostul, és olvastam kicsit, majd végre rájöttem, hogy azért van olyan sötét, mert kint zuhog az eső... De ez cseppet sem rossz hír, sőt: a közeli (az utca túloldalán) cukorgyárnak néha érdekes illata van, és ezt most legalább elmosta az eső. Ezen kívül amikor kinéztem az ablakon, csodás dolgot láttam, illetve dolgokat, mert több is volt: szivárvány!! Méghozzá három! Egy nagyon erős, mellette egy halványabb, és az erőshöz egészen közel, mintha folytatnánk a színsort, egy egészen halvány. Le is fotóztam gyorsan, voilá:

 A képek nem lettek tökéletesek (ha rájuk kattintotok, akkor kinagyítja őket a program), és nem tudom még, miért nem forgatja el őket a megfelelő szögbe a google, de remélem így is látjátok, milyen csodás élményben volt részem :) Látjátok a három szivárványt? Ha kinagyítjátok, talán igen. A harmadik a nagyon erős alatt van. Annyira jó kedvre derített ez a szivárvány, és olyan szép volt, hogy csak álltam az ablakban, és néztem, csak néztem, amíg el nem tűnt. Még a hideg sem zavart. Azért ne aggódjon senki, nem fáztam meg :)

Mivel holnap vasárnap és azt hiszem csak a múzeum lesz nyitva, azt hiszem a város történelmét fogom tanulmányozni, és ha szép lesz az idő, kiülök egy parkba olvasni. Ha nem, akkor "itthon" maradok, és próbálom elsajátítani a cseh nyelvet. Apropó, azon még otthon kiakadtam, hogy a számtalan könyvesbolt közül, amelyeket végigjártam, egyedül egyben találtam cseh nyelvkönyvet. Egy félét. Kiábrándító. Pedig engem tényleg érdekel ez a nyelv, olyan mókás! Ezen kívül nem sokan beszélik, szóval még hasznos is lehet a későbbiekben.
Különben jól sejtettem: ez az ország tényleg valahol Kelet- és Nyugat-Európa között van, úgy értem itt találkozik a két külön világ. Úgy tűnik mindkettőből a jót vette át, én legalábbis eddig még semmi negatívumot nem találtam. Kicsit emlékeztet Ausztriára, de tényleg csak nagyon kicsit. Valószínűleg a hosszú német hatás miatt, annak ellenére, hogy az már régen megszűnt.

Vannak magyar vonatkozások is: a tegnapi ebéd során a menün meglepődve fedeztem fel a gulyást. Azóta több embertől is hallottam, mennyire szeretik itt a magyar gulyást, bár Jir˘í elmondta, hogy szerinte ez azért kicsit különbözik a miénktől. Ma pedig egy lány a konyhában rétest sütött! Nagyon meglepődött, mikor mondtam, hogy én is imádom a rétest, és hogy szoktunk otthon sütni. Hát még én hogy meglepődtem, mikor közölte, hogy ez náluk tradicionális étel! Azért megjegyzem ők kicsit másképp készítik, a tésztája valahogy vastagabb volt (bár lehet csak azért, mert a tésztát is ő készítette, nem csak a boltban vett réteslapot, ahogy én szoktam...), és az almatöltelékbe mandulát is tett. Kaptam kóstolót, azért tudom így elemezni :) Mellesleg az almás a kedvencem, úgyhogy duplán jól jártam. Azon gondolkodom, a jövő héten sütnöm vagy főznöm kellene valami hagyományosat... Szerintetek melyik az a tipikus magyar étel, amit aránylag könnyen el tudok készíteni?
Ezzel a körkérdéssel le is zárom a mai bejegyzést, akinek van kedve, adhat ötleteket :)
Jó szivárványnézegetést!

Film és könyv együtt. Mi lehetne ennél jobb?

Mivel a bőröndömből valamilyen oknál fogva kimaradt Jane Austentől az Értelem és érzelem, kénytelen voltam más olvasnivaló után nézni. Sem az Edith Piaf életrajz, sem az Ábel és Eszter nem kötött le, így le kellett mondanom a regényekről. De a gépemen elég sok film van, többek között a Jane Austen könyvklub című mozi is, így amellett döntöttem, hogy inkább filmet nézek. Bevallom, kicsit féltem, mert azt gondoltam, valamilyen csöpögős melodráma lesz, amiben nem leli kedvét, aki nem olvasta az összes Austen-regényt. Szerencsére tévedtem.
A filmben párhuzamba állítják az egyes regények cselekményét és karaktereit a szereplők életével, mindezt  könnyed stílusban. Az, hogy a film könnyed, nem jelenti, hogy mellőzi a komoly tanulságokat, vagy hogy felszínes. Ellenkezőleg. Rendkívül életszerű, olyan cselekményeket ragad ki egy-egy szereplő sorsából, melyek bármelyikünkkel megtörténhetnek. És ami a legjobb: nem tudjuk előre, hogy mi lesz a vége. Én legalábbis nem jöttem rá, melyik szereplő végül hogy dönt, csak a legutolsó pillanatban. Szerintem ez elég jó tulajdonsága egy filmnek :)
Azok se aggódjanak akik hozzám hasonlóan nem olvasták Austen kisasszony összes művét, a beszélgetések így is érthetőek lesznek, sőt, kedvet csinálnak az olvasáshoz. Most én is szívesen elolvasnám egy regényét, akár angolul is, de sajnos hétfőnél előbb nem tudok beszerezni egyet :( Azoknak, akik pedig igazán jól ismerik az említett műveket, talán épp azért lesz izgalmas a film, mert új látásmódot találhatnak benne egy-egy regénnyel kapcsolatban.
Minden romantikus lelkűnek ajánlom, sőt azoknak is, akik nem azok, mert megérthetnek néhány dolgot az emberi lélekkel kapcsolatban.

Ékszerdoboz, avagy a kis-nagy város 2#

Akárhová is mész, a hazádon kívül idegen vagy. Pláne ha nem beszélsz csehül.

Reggel a napsugarak beszöktek az ablakon, és az ősz illata csalogatott ki az ágyból. Azzal a reménnyel indultam el reggel a városba, hogy ez a nap több sikerélményt és kevesebb szomorúságot tartogat majd számomra, mint a tegnapi. Nos, ez igaz is lett.

A reggel már jól indult, mert a koli szuper (még mindig). A város nincs túl messze, és a beutazás is élményszámba megy a szép házak között. Komolyan, olyan, mintha visszarepültem volna az időben. A házak nagy része, sőt, a város nagy része teljesen olyan, mintha most nőtt volna ki a földből, mert mindent felújítanak meg renoválnak, az egyetem is most lett kipofozva a nyáron. Lehet, hogy kicsit sok már, de tényleg nagyon tetszik a város, annyira gyönyörű! És a legjobb az egészben, hogy nem egy betondzsungel, hanem tele van parkokkal, meg zöld területekkel, és a belvárosban például az utcák macskakövesek, nem az a rideg beton minden. A zebrák is kövezve vannak: a fehér csík kisebb fehér kövekből van kirakva. De ez csak a belváros, a kinti részeken azért rendes út van :)
A délelőtt folyamán Jir˘ível elintéztünk pár adminisztrációs feladatot, átadtam az ajándékokat (pálinka, paprika, csoki), és igényeltünk nekem buszbérletet. Ez úgy működik, hogy ki kell tölteni egy papírt, mellékelni kell egy iskolai igazolást meg egy igazolványképet, és néhány munkanapon belül kapsz egy plasztik kártyát, amit bérletként használhatsz. Kérheted havi vagy három havi bérlettel is, az időtől függ az összeg. Ha lejárt az adott idő, akkor újra bemész és "feltöltöd" a kártyádat az újabb hónapokra. A buszon csak oda kell érintened egy masinához, ami leolvassa, és kész.
Az elintézendők után jutott egy kis időnk egy újabb sétára a városban, majd visszamentünk az egyetemre, hogy megvegyük az étkezési jegyeket. A diákok (és a tanárok is) kedvezményesen vehetnek jegyeket, amelyeket fizetőeszközként tudnak használni a város különböző éttermeiben. Olyan, mint Magyarországon a melegétkezési utalvány. 800 koronáért (diákként) kapsz 20x55 korona értékű utalványt. Az 55 korona kicsit kevesebb, mint egy menü ára, de még így is jól jár az ember. Az utalványok kipróbálásaként elmentünk ebédelni, hatalmas Caesar saláta lett az ebédünk. Tényleg hatalmas volt:

És nagyon finom is! A hely pedig igazán jó. A pincérek kedvesek és gyorsak, a menü nem drága, és a hely is barátságosan van kialakítva. Az egész étterem családias hangulatot áraszt. Az asztalok között kis falak vannak, fehér üvegszerű valamiből és fából, így megvan az asztaltársaságok privát szférája is. Nem láttam még ilyen megoldást, de nagyon tetszett.
A desszertünk is megvolt: a városban sétálva (még ebéd előtt) az egyik nagyobb téren (Lower square) kisebb fajta piac volt, zöldség-gyümölcs, fonott áru, sütemények, növények... minden volt, ami csak kell. Mindez idilli fabódékkal és sok-sok napsütéssel. Én persze rögtön elcsábultam egy szilvás-morzsás sütire, és Jir˘í is vett néhány péksütit. A süti olyan volt, mint egy nagy pite, és nagyon emlékeztetett anyu egyik szuper receptjére. A város központjában két nagy tér van: a Lower square és az Upper square. Ne kérdezzétek csehül, fogalmam sincs, hogy hívják. A városháza nevét sem tudom megjegyezni, pedig nem olyan nehéz, mégis csak annyi marad meg, hogy h betűvel kezdődik... még jó, hogy jól tájékozódom, különben nehezen tudnék segítséget kérni, hogy visszataláljak a főtérre. Időnként egyébként nagyon elveszettnek érzem magam, mert nem ismerek fel mindent egyből, vagy átmegyünk egy kis utcán valami másik kis térre, és onnan már nehezebb visszatalálni. Akármerre járok, olyan érzésem van, mintha kisvárosban járnék, pedig ez azért nem igaz, számos külvárosa van, összesen 61 000 lakossal! Na igen... kicsit nagy. De a belváros egészen kiismerhető.
Kedves kísérőm rengeteg érdekes dolgot mesélt az épületekről, a városról, a vidékről. Nem csoda ha sokat tud minderről: történelem tanár :) A német befolyás emlékei még mindig érződnek az épületeken, tereken, és a nyelvet is sokan beszélik. Én nem nagyon, bár este azért hasznát vettem annak a kis némettudásomnak is, ami van. Mivel már hallottam, hogy a szomszéd városokban szép várak és kastélyok vannak, ezen kívül a városi múzeum is érdekesnek tűnt, bementem a helyi Tourinform irodába, hogy a hétvégére eltervezett kiránduláshoz némi segítséget kérjek. Kaptam is, egy térképet és egy füzetecskét. Nagyon furcsa volt, hogy most én voltam a turista, aki segítségre szorul: megszoktam, hogy én segítek másoknak eligazodni a lakhelyemen, vagy más városban :) 
Mindezek után elköszöntem kísérőmtől, és én őrült, egyedül vágtam neki a vásárlásnak. Kellett egy s más, mert ugye nem minden fért be a táskáimba. Útban a dm felé -merthogy itt az is van, meg TESCO is, csak messze- egy utcai árussal találkoztam, aki magvas-fűszeres sütiket árult. Szegény beszélt hozzám csehül, de én egy szót sem értettem, úgyhogy közöltem vele, hogy én csak angolul tudok vele beszélgetni. Kérdezte, hogy miért, honnan jöttem, mondom Magyarországról, erre felderült, és közölte, hogy a fél családja ott él :) Elmesélte, hogy ő nem beszél magyarul, csak érti, angolul is csak kicsit, és hogy milyen szép a mi országunk. Nagy örömködés volt, neki azért, mert vettem tőle egy sütit, és külföldi voltam, nekem meg azért, mert végre valaki értette amit mondok (persze Jir˘ín kívül). Jó érzés volt, hogy valaki beszél hozzám, és mosolyog rám :)
Elköszöntem a lánytól és mentem tovább, a bevásárlás többé-kevésbé sikerült. A boltokban nincs gond, mert csak odapakolod amit kérsz, aztán fizetsz -bár általában kérdeznek tőled valamit a pénztárnál, gondolom, hogy van-e apród, de nem értem...-, kivéve persze a cukrászdát, pékséget, stb. A vizekkel aztán bajban voltam, mert itt nem működik a rózsaszín-mentes víz, kék-bubis víz koncepció. Egy ismerős ásványvíz fajtát sem láttam (bár van mondjuk Lift üdítő, de azért nem rajongok túlzottan), úgyhogy végső kétségbe esésemben vettem egy zöld kupakos vizet. Hát az bubis fajta volt. Az is problémás a vizeknél, hogy itt mindenféle ízesítésűt megtaláltam a boltban, de egyszerű ásványvízből alig volt két fajta. Teljes volt a káosz, mert ugye még mindig nem tudok csehül és így nem értettem a feliratokat sem. Mindegy, legközelebb majd másik vízzel próbálkozom.
Teljesen megpakolva indultam vissza a koliba, sikeresen haza is értem, de csak este jutott eszembe, hogy a legfontosabb dolgot elfelejtettem: tányért venni. az ugyanis már nem fért egyik táskába sem, úgyhogy most van tepsim, meg icipici lábasom, evőeszközöm, de tányérom az nincs. Persze megoldottam, mert szalvétáról vagy műanyag tárolódoboz tetejéről eszem, de nem maradhat ez így. Mókásan nézhetek ki, amikor szenvedek az evéssel :)
Este újabb meglepő dolog történt: bekopogott hozzám egy lány. A szomszédom, és beszél németül, meg kicsit angolul is, szóval keverve a nyelveket, de megértjük egymást. Bemutatkozott, mondta, hogy ha van valami gondom, nyugodtan kérjek tőle segítséget, sőt, a városba is szívesen bejön velem. Gyorsan meg is beszéltük, hogy vasárnap együtt megyünk Hradecbe kastélyt/várat nézni. Végre nem leszek egyedül :)
Ezzel a nagy örömhírrel most le is zárom ezt a napot. Holnap már hétvége és kirándulás vár :)

A kezdet... 1#

Aki Csehországba vágyik, tanuljon meg csehül.

Nos, ma (2012.09.20.) reggel ötkor kezdődött a nagy kaland, azzal, hogy sikerült az első ébresztővel felkelni :) Na jó, azzal kezdődött az egész történet, hogy megpályáztam a CEEPUS ösztöndíjat, egy öt hónapos tanulmányi utat Csehországba. Mert az olyan jó dolognak tűnt és egyébként is benne van a Nagy Tervben, hogy külföldön is tanulunk egy kicsit. Legalábbis én. Tehát megpályáztam az ösztöndíjat, meg is kaptam, csak kicsit későn, ugyanis a lejelentési határidő (hogy tudjanak róla a kintiek, hogy jövök) az június 15 volt... Én meg augusztusban nyertem el az ösztöndíjat. Lehet számolni ;) A lényeg, hogy nagy volt a kapkodás, de szerencsére eljutottunk addig, hogy mindenki egyetértett legalább egy dologban: jövök Csehországba. 

Na MOST kezdődik a kaland. Ma, túlélve a reggeli esőt a két hatalmas bőrönddel és az egy nagy hátizsákkal (tudjátok, az a csővázas fajta, csak cső nélkül) eljutottunk végre a vasútállomásig, természetesen egy órával a vonatindulás előtt,- hogy legyen idő búcsúzkodni is, -és feltornásztuk a bőröndjeimet a poggyásztartóra. Aztán sírás-rívás, búcsúzkodás (folyt a könnyünk, mint a záporeső), és a vonat elindult.
Hat óra utazás, átszállás (izgultam, hogy elérjem a csatlakozást, mert az első vonat késett, meg azért is, mert dögnehezek voltak a cuccaim és sok volt belőle) és idegeskedés után végre megérkeztem Opavába.
 A pályaudvaron már várt rám Jir˘í (nem találom, a különleges betűket, bocsi), aki a kinti koordinátora a programnak. Nagyon kedves, és mivel történelem- és irodalom/nyelvtantanár eredetileg, így rengeteget tud a városról meg az országról mesélni. Nagy nehezen elvonszoltuk a cuccaimat az egyetemre (két utcányira van a vasútállomástól de egy egész örökkévalóságnak tűnt az út), és sikeresen elintéztünk pár formai kötelezettséget. Aztán hatalmas mázlink volt, mert megjelent egy tanárnő autóval, aki elvitt minket a koliba, cuccostul, mindenestül, így nem kellett még a buszozással is szenvednünk.
A kollégiumban két nagyon kedves néni várt ránk a portán, az egyikük megmutatta a szobámat. Egyenlőre nincs szobatársam, bár három ágy is van a szobában, ami olyan nagy, hogy táncolni is lehet, ha ahhoz van kedvem. A koli szuper, tiszta, csendes és tágas, a helyiségek jól felszereltek (a konyhában kis szekrénykéje van mindenkinek, hogy ott tarthassa a tepsijét meg a szárazanyagokat... mint egy kis kamra). A konyhai hűtőhöz (több is van, kb. négy szobára jut egy) van külön kulcs, azt is zárni kell, csakúgy mint a kis szekrénykéket. Minden nagyon jól néz ki, fiatalos, modern. Akkora ruhásszekrényem van, hogy a cuccaim nem töltik ki a polcokon lévő helyet!!
Őszintén szólva irigy vagyok erre a jó "kis" kolira :) Az egyetlen hátránya csak az, hogy a külvárosban van, kilenc megálló (15-20 perc) busszal. Szerencsére ez egy nyugodt város, nem veszélyes ez a kinti rész sem, bár nem fogok éjjel egyedül mászkálni (nem azért, mert veszélyes, hanem mert utálok egyedül lófrálni a sötétben...). A közlekedés gyors és aránylag sűrűn jönnek a buszok, amik nagyon tiszták. A jegyek sem drágák: a felnőtt jegy 13 korona (~160 Ft), nekem egyenlőre az kell, amíg nem kapok bérletet. 
Az egész város rendezett, a házak nagy része most lett felújítva (legalábbis kívülről), mindenhol gyönyörűséges homlokzatokat látni! Kis ékszerdoboz ez a hely ("kicsi" 61 000 lakossal? ). A házak a külvárosban engem Jane Austen világába repítenek: mind olyan, mintha egy-egy nagy család birtoka lenne. Csak kisebb kerttel :) A belváros inkább a németes hatásokat tükrözi: Opava volt a Habsburg uralom alatt Szilézia igazgatási központja, jelentős német populáció élt itt, és sok nyomot hagyott maga után ez a korszak. 
Na de térjünk vissza a mai élményekhez. Miután lepakoltam a koliban, visszabuszoztunk a városba, kaptam térképeket és néhány prospektust, plusz egy körbevezetést a központban, hasznos információkkal. És vettünk kenyeret. Ez nagy szó, mert én nem tudok csehül, az angolt meg nem nagyon akarják érteni. Próbálkoztam én csehül az utiszótáramból bemagolt szavakkal, de nem sok sikerrel, szóval most kaptam segítséget. Aztán magamra maradtam, egyedül tértem vissza a kollégiumba. A buszmegálló a kolitól 10 méterre van, és csak egy busz jár erre (sokkal normálisabban vannak kitalálva a járatok, mint nálunk: van kb. 21 aztán kész, nincs vacakolás mindenféle Y jellel meg gyorsítással meg ilyesmikkel), szóval nehéz eltévedni. A koli majdnem üres még, csak a jövő héten kezdődik a tanítás, és szerintem nekik nincs regisztrációs hét, vagy ha van is, másképp értelmezik, mint mi. Eddig két fiúval találkoztam, meg egy lánnyal. A fiúk éppen sütöttek-főztek, kicsit meglepődtem a látványon. De nagyon aranyosak voltak, és tudnak angolul, mondták, hogy szívesen segítenek, ha kell. Aztán este egy lány bekopogott a szobámba, hogy itt lakik-e egy szlovák lány, de sajna nem itt lakik. Akkor legalább lenne társaságom. 

Borzasztóan nehéz egy olyan helyen élni, ahol nem csak nem ismersz senkit, de még a nyelvüket sem beszéled... Senki nem érti amit mondasz, te meg csak próbálkozol és próbálkozol. Rettentően elfáradtam ma a sok információ befogadásában, meg az utazásban-cipekedésben. Megyek is aludni. Holnap próbálkozhatok újra.