Én sosem voltam egy rózsaszín lány, ma mégis egy NAGYON rózsaszín helyen reggeliztem. Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy a Dolce Vita nevű kávézó-cukrászda-reggelizőhelyet teljesen rózsaszínre fesse, de nagyon furcsa lett az összhatás. Még a pohár is rózsaszínű volt, az üvegek is a polcokon, és rózsaszín párnán ültem... Mintha vattacukrot néznék belülről. Persze, a túl sok rózsaszín lehet, hogy csak engem zavar. A színeket leszámítva egy nagyon klassz hely, jó a kávéjuk és isteni a reggelijük, a kiszolgálásról nem is beszélve. (Melegszendvicset ettem sajttal és sonkával. Itt most ne a magyar fajtára gondoljon senki, mert ez egész más: ropogós, barna kenyérből van és nem folyik szana-széjjel miközben eszem.) A kávéjuk egészen kiváló volt, a szervírozással egyetemben (még apró habcsókot is kaptam!!), azt le is fotóztam, a reggelimet viszont nem, mert olyan éhes voltam, hogy egyből befaltam :)
Jó, nem a legolcsóbb hely a városban, de érdekes és vidám. Azért senki se higgye, hogy a színek miatt ízléstelen vagy ilyesmi, nagyon barátságos hely, csak épp én nehezen viselem, ha körülöttem minden rózsaszín.
A reggeli után bevettük magunkat a városba (nem sikerült elintéznem semmit a suliban, mert most érkeztek Lengyelországból vendégtanárok, és mindenki körülöttük forgott) és most már végre van tányérom!!! Ráadásul nagyon klassz, vidám boltban vettem. A tányérjaim (mert hogy vettem egy laposat meg egy mélyet is, hátha kell) pont olyan színűek, mint a bögrém belseje és feliratai, és mint az ágytakaróm -bár azt hiszem ez nem a legfontosabb szempont :) Szerintem a kivizöld a legjobb szó rá. Azután könyvesboltok következtek, mert mindjárt végzek a könyvemmel és akarok valamit olvasni angolul. Sikerült is szert tennem egy P.G. Wodehouse könyvre, már régóta szerettem volna valamit olvasni tőle. Újdonsült barátomnak pedig beszereztünk egy Richard Bach példányt, azt is angolul. Szerintem tetszeni fog neki. Találtunk még cseh-angol kétnyelvű olvasmányokat is, meg cseh nyelvkönyvet angoloknak, csak nagyon drága volt. Persze a nyelvkönyvek általában drágák, de azt most nem engedhetem meg magamnak.
Végül, mivel túl sok szabadidőnk volt, a város parkjait jártuk, amik egyszerűen gyönyörűek. Hogy ne csak mindig szóban áradozzak róluk, csináltam néhány képet is, csak az a baj, hogy elfelejtettem, hogy nem tudom őket elforgatni... Holnap ígérem bepótolom a dolgot, és teszek fel képeket is :) Fára mászni is akartunk, csak nem volt rajtam megfelelő cipő. A parkokban ugyanis sok terebélyes fa áll, amik szinte csalogatnak, hogy "gyere, ülj az ágaimra, fentről szebb a kilátás!". A nap megkoronázásaként ettünk egy fincsi fagyit, és a főtéren süttettük az arcunkat a napocskával, ami itt még igen erősen tűz, sokan rövid ujjú felsőben szaladgálnak.
Újdonsült barangolótársam kifejtette, hogy szerinte értelmetlenek a szülinapok, ő sokkal szívesebben ünnepel olyan dolgokat, amik megtörténnek vele, nem tőle függetlenül keletkeznek, például, ha baleset után rendbe jön, akkor az életet, vagy ha érdekes emberekkel találkozik, akkor az ismeretséget. Úgyhogy javaslatára ma ünnepnapot tartottunk és megünnepeltük a barátságunkat a fagyival. Persze estefelé elmentünk futni, mert ennyi süti meg mindenféle finomság után mozogni is kell egy kicsit. Bár szívesebben kiültünk volna a konyhába sütit enni :))) Na ja, a szegény kollégisták rizst esznek meg sütit ;) (Megjegyzem, hatalmas kört futottunk -volna, ha nem sétálom le a felét, de még így is sok volt-, és most csak úgy sajog a vádlim!
A nap legnagyobb híre pedig (ami még a tányérokat is übereli): végre van szobatársam!!!! :)) Nagyon aranyos, kicsit csendes lány, szerintem jól megleszünk. Amint legyőztük a nyelvi korlátokat, ugyanis alig beszél valamennyire idegen nyelven... De van szótár is a világon, úgyhogy majdcsak megoldjuk! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése