A kezdet... 1#

Aki Csehországba vágyik, tanuljon meg csehül.

Nos, ma (2012.09.20.) reggel ötkor kezdődött a nagy kaland, azzal, hogy sikerült az első ébresztővel felkelni :) Na jó, azzal kezdődött az egész történet, hogy megpályáztam a CEEPUS ösztöndíjat, egy öt hónapos tanulmányi utat Csehországba. Mert az olyan jó dolognak tűnt és egyébként is benne van a Nagy Tervben, hogy külföldön is tanulunk egy kicsit. Legalábbis én. Tehát megpályáztam az ösztöndíjat, meg is kaptam, csak kicsit későn, ugyanis a lejelentési határidő (hogy tudjanak róla a kintiek, hogy jövök) az június 15 volt... Én meg augusztusban nyertem el az ösztöndíjat. Lehet számolni ;) A lényeg, hogy nagy volt a kapkodás, de szerencsére eljutottunk addig, hogy mindenki egyetértett legalább egy dologban: jövök Csehországba. 

Na MOST kezdődik a kaland. Ma, túlélve a reggeli esőt a két hatalmas bőrönddel és az egy nagy hátizsákkal (tudjátok, az a csővázas fajta, csak cső nélkül) eljutottunk végre a vasútállomásig, természetesen egy órával a vonatindulás előtt,- hogy legyen idő búcsúzkodni is, -és feltornásztuk a bőröndjeimet a poggyásztartóra. Aztán sírás-rívás, búcsúzkodás (folyt a könnyünk, mint a záporeső), és a vonat elindult.
Hat óra utazás, átszállás (izgultam, hogy elérjem a csatlakozást, mert az első vonat késett, meg azért is, mert dögnehezek voltak a cuccaim és sok volt belőle) és idegeskedés után végre megérkeztem Opavába.
 A pályaudvaron már várt rám Jir˘í (nem találom, a különleges betűket, bocsi), aki a kinti koordinátora a programnak. Nagyon kedves, és mivel történelem- és irodalom/nyelvtantanár eredetileg, így rengeteget tud a városról meg az országról mesélni. Nagy nehezen elvonszoltuk a cuccaimat az egyetemre (két utcányira van a vasútállomástól de egy egész örökkévalóságnak tűnt az út), és sikeresen elintéztünk pár formai kötelezettséget. Aztán hatalmas mázlink volt, mert megjelent egy tanárnő autóval, aki elvitt minket a koliba, cuccostul, mindenestül, így nem kellett még a buszozással is szenvednünk.
A kollégiumban két nagyon kedves néni várt ránk a portán, az egyikük megmutatta a szobámat. Egyenlőre nincs szobatársam, bár három ágy is van a szobában, ami olyan nagy, hogy táncolni is lehet, ha ahhoz van kedvem. A koli szuper, tiszta, csendes és tágas, a helyiségek jól felszereltek (a konyhában kis szekrénykéje van mindenkinek, hogy ott tarthassa a tepsijét meg a szárazanyagokat... mint egy kis kamra). A konyhai hűtőhöz (több is van, kb. négy szobára jut egy) van külön kulcs, azt is zárni kell, csakúgy mint a kis szekrénykéket. Minden nagyon jól néz ki, fiatalos, modern. Akkora ruhásszekrényem van, hogy a cuccaim nem töltik ki a polcokon lévő helyet!!
Őszintén szólva irigy vagyok erre a jó "kis" kolira :) Az egyetlen hátránya csak az, hogy a külvárosban van, kilenc megálló (15-20 perc) busszal. Szerencsére ez egy nyugodt város, nem veszélyes ez a kinti rész sem, bár nem fogok éjjel egyedül mászkálni (nem azért, mert veszélyes, hanem mert utálok egyedül lófrálni a sötétben...). A közlekedés gyors és aránylag sűrűn jönnek a buszok, amik nagyon tiszták. A jegyek sem drágák: a felnőtt jegy 13 korona (~160 Ft), nekem egyenlőre az kell, amíg nem kapok bérletet. 
Az egész város rendezett, a házak nagy része most lett felújítva (legalábbis kívülről), mindenhol gyönyörűséges homlokzatokat látni! Kis ékszerdoboz ez a hely ("kicsi" 61 000 lakossal? ). A házak a külvárosban engem Jane Austen világába repítenek: mind olyan, mintha egy-egy nagy család birtoka lenne. Csak kisebb kerttel :) A belváros inkább a németes hatásokat tükrözi: Opava volt a Habsburg uralom alatt Szilézia igazgatási központja, jelentős német populáció élt itt, és sok nyomot hagyott maga után ez a korszak. 
Na de térjünk vissza a mai élményekhez. Miután lepakoltam a koliban, visszabuszoztunk a városba, kaptam térképeket és néhány prospektust, plusz egy körbevezetést a központban, hasznos információkkal. És vettünk kenyeret. Ez nagy szó, mert én nem tudok csehül, az angolt meg nem nagyon akarják érteni. Próbálkoztam én csehül az utiszótáramból bemagolt szavakkal, de nem sok sikerrel, szóval most kaptam segítséget. Aztán magamra maradtam, egyedül tértem vissza a kollégiumba. A buszmegálló a kolitól 10 méterre van, és csak egy busz jár erre (sokkal normálisabban vannak kitalálva a járatok, mint nálunk: van kb. 21 aztán kész, nincs vacakolás mindenféle Y jellel meg gyorsítással meg ilyesmikkel), szóval nehéz eltévedni. A koli majdnem üres még, csak a jövő héten kezdődik a tanítás, és szerintem nekik nincs regisztrációs hét, vagy ha van is, másképp értelmezik, mint mi. Eddig két fiúval találkoztam, meg egy lánnyal. A fiúk éppen sütöttek-főztek, kicsit meglepődtem a látványon. De nagyon aranyosak voltak, és tudnak angolul, mondták, hogy szívesen segítenek, ha kell. Aztán este egy lány bekopogott a szobámba, hogy itt lakik-e egy szlovák lány, de sajna nem itt lakik. Akkor legalább lenne társaságom. 

Borzasztóan nehéz egy olyan helyen élni, ahol nem csak nem ismersz senkit, de még a nyelvüket sem beszéled... Senki nem érti amit mondasz, te meg csak próbálkozol és próbálkozol. Rettentően elfáradtam ma a sok információ befogadásában, meg az utazásban-cipekedésben. Megyek is aludni. Holnap próbálkozhatok újra.