A süti gyógyít. Ha már többen mondják, akkor elhiszem :)
A mai terv az volt, hogy a többi külföldi diákkal és a "mentorunkkal" főzünk paradicsomos húsgombócot (vagy töltött paprikát), aztán beülünk valahová este egy jó cseh sörre, beszélgetni. Sajnos azonban a vége az lett, hogy csak ketten tudtak ott lenni a találkozón, mert a mentorunk is, és én is igen ramatyul voltam, és inkább itthon maradtunk. Kaptam viszont Mariától (német lány, itt végzi a mesterképzést) egy cseh kezdőknek nyelvkönyvet, ami németeknek készült. Így egyszerre gyakorolhatom a németet és tanulhatom a csehet! Néhány szót már ki is írtam a szótárfüzetembe. Csütörtökön végre be tudom majd szerezni a saját könyvemet, mert Ostravába megyek Jir˘ível, a koordinátorommal egy két emeletes (!) könyvesboltba. Már alig várom :) Csak gyógyuljak meg időben... Mert amíg itt szenvedek, addig nem nagyon történik semmi izgi, én pedig élményekért jöttem!
Azért nem voltam ám egész nap egyedül, mert Jan visszajött a kollégiumba, és hozott egy hatalmas doboz sütit, amit az anyukája sütött, mondván, attól majd meggyógyulok. Valószínűleg igaz lehet, mert tényleg jobban lettem, vagy a sütitől, vagy a kedvességtől. Vagy az iszonyú mennyiségű teától, amit megittam. Szerencsére még pénteken szereztem be egy csomó citromot, úgyhogy c-vitaminból sincs hiány. Bár, azóta több embertől is hallottam már, hogy egyek sütit, az majd jót tesz ;) De az is lehet, hogy csak szeretnék, ha nem fogynék le, mire hazamegyek. (Mutatnék a sütiről képet, de mire ide jutottam, hogy befejezzem a bejegyzést, addigra mindet megettük :/ Fincsi volt! Olyasmi, mint a magyar kókusz kocka, csak laposabb és Bécsi süteménynek hívják. Legalábbis Jan szerint.) Túl vagyok még egy nagy adag Szívek szállodája (Gilmore Girls) nézésen is, természetesen csak a gyógyulás érdekében ;)
Erről (mármint a betegségről) jut eszembe: nagyon sok egészségügyi intézmény, szanatórium, gyógy-izé, és otthon van errefelé. Sőt, nagyon sok beteg embert látok nap mint nap. De egyikük sem tűnik olyan reményvesztettnek, mint otthon. És még egy kéregető koldussal sem találkoztam (néhány hajléktalannal már igen, de sokkal rendesebben néztek ki, mint a pestiek), pedig ez a vidék az egyik legszegényebb: azt mondják itt van a legkevesebb munkalehetőség. Nem keseregnek, hanem igyekeznek segíteni: az otthonokban többnyire önkéntesek is segítenek, a legtöbb hely akadálymentes ( a pályaudvaron lift is van, hogy az aluljáróba le tudjanak menni) és a jelzőlámpák hangot adnak ki, hogy a vakok is át tudjanak kelni az úttesten. A járda rücskös (így jelölik nekik, hol az átkelőhely), a lámpák pirosnál lassú, zöldnél gyors kattogó hangot adnak ki. A buszokon minden megállónál bemondják a busz számozását (200-221-ig) és a megálló nevét, valamint, hogy mi a végállomása. Először csak bámultam, mennyi mindennel megkönnyítik a rászorulók életét. Ami pedig a legjobb az egészben: az itt élőknek ez mind természetes. Szerintem lenne mit tanulnunk ettől a várostól, vidéktől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése