Sokkoló, lélegzetelállító, megindító.
Ezekkel a szavakkal jellemezhetjük a Ruby Sparks c. filmet. Ez a film bebizonyította, hogy a szerelem igazán őrület. Hogy senki sem menekülhet a téboly elől, s hogy mindannyian képesek vagyunk gúsba kötni egymást - és magunkat is - pusztán a gondolatainkkal. Ez a film tele van szerelemmel. Valóságos szerelemmel. Hiszen ez az érzés legtöbbször nem csak a rózsaszín felhőkről és a tiszta romantikáról szól: van benne önzés, féltékenység, harag, és megadás. Gúsba köt minket, és a másikat is. Hol ezért, hol azért. Van ahol hangosan, és van ahol csendben. Hol forrón, hol jéghidegen. Ez az igazi csoda. Együtt megélni az élet sokszínűségét, az érzés minden oldalát, akkor is ha jó, és akkor is ha fáj. Aztán pedig... ki tudja, mi a vége? Talán nem is kell tudnunk. Magyarázat sem kell, mint ahogyan azt Calvin is mondta. Sőt. Tulajdonképpen a magyarázat csak még jobban összekavarná az egyébként is kusza kapcsolatokat, érzéseket és gondolatokat. Hiszen emberek vagyunk az ég szerelmére! Sosem vagyunk biztosak a dolgokban; aki mindig biztos mindenben, az nem mond igazat. Igen, félünk. És talán sosem vagyunk elég érettek a kapcsolatokhoz és a nagy érzelmekhez. De küzdünk. Próbálkozunk. Hiszen mindannyian ugyanarra vágyunk: egy normális életre, ahol minden darabka a helyére kerül, s mégis minden egyes nap izgalmas és új. Ki mondja meg, hogy ezt ki hol találja meg? Én nem tudom, az biztos. Sok ember sokféleképpen gondolkodik erről. Én csak egyet tudok: a titkoknak és a kalandoknak sosincs vége, ettől olyan izgalmas. A véletlen mindig benne van a játékban. És én ezt szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése