Ments meg, drága Shakespeare! 39#

Ne várj nagyon semmit, mert ha nem jól sül el, még jobban fog fájni az esés.

Mozgalmas egy nap volt... és én még azon aggódtam, hogy nem lesz miről írnom vasárnap!! Nos, lett.
Ma nemzeti ünnep van, amiről még a csehek egy része sem tud... Szóval én sem sokat. Csak annyit, hogy ezen a napon a Csehszlovák államalapításra emlékeznek, ezen a napon jött létre a demokratikus Csehszlovákia, 1918-ban. Ennyi.
Óraállítás volt ugyebár, tehát amikor tízkor felébredtem, rájöttem, hogy már tizenegy lenne, és boldog voltam, hogy még többet aludhattam. Az éjszakázásnak is megvan a maga büntetése... átalszod utána a fél napot. Nem sokkal később a többiek hívtak, hogy ebédeljünk (valahogy ez a mi kis programunk, mindig együtt eszünk), és ma egy cseh étket ettünk. Gyenge idegzetűek és/vagy gyomrúak ne olvassák el a következő néhány sort! Amikor először hallottam, mit fogunk enni, kis híján felfordult a gyomrom, de amikor megkóstoltam nagyon ízlett! Tehát. Barna kenyérből készült bundáskenyér, mustárral megkenve, hagymával a tetején, hozzá kovászos uborka és kakaó. Igen, tényleg undorítóan hangzik, de higgyétek el, finom! Persze utólag megfájdult a gyomrom a hagyma-kakaó kombinációtól, de ettől eltekintve szuper volt. Olyan jóízűen ettük, hogy ha lett volna még valaki hármunkon kívül a konyhában, biztos, hogy kért volna belőle. Mozdulni sem bírtunk utána, úgy jóllaktunk.
Ennyit a mai ételről (lassan már úgy érzem, gasztroblogot írok, annyi az ételes beszámoló...), a gyenge gyomrúak olvashatnak tovább. A gyenge idegzetűek inkább ne, ha nem tudnak nevetni a problémákon. Eljött az este, amit annyira vártunk: jegyünk volt egy balettelőadásra a színházba. Egy cseh darabot játszottak, teljesen be voltam zsongva, mert ezt legalább érteni fogom, és mégis cseh, meg ugye tánc, és azt imádom. Kiöltöztünk, haj belőve, smink meg minden, elmentünk, nem fagytunk meg, csodásan indult minden.
A színházban átcseréltem a csizmámat magassarkúra, még volt elég időnk megnézni a színházat előadás előtt, aztán megkerestük a páholyt. Itt kezdődtek a gondok. A páholyok U alakban voltak ugyebár, de az az U betű elég szögletes volt, így az oldalsó páholyból szinte semmit nem lehetett látni, hacsak nem ült az ember egészen közel a széléhez, márpedig mi nem ültünk, mert egy házaspár ült oda hamarabb, meg azt hiszem a székek is számozva voltak. Félmegoldás volt, hogy a hátsó két szék bárszék volt, de még ez sem segített. A színpadnak csak a felét láttuk a látószög és az előttünk ülők miatt. Bár lehet, hogy jobb is...
A mellettünk lévő páholyba pedig betelepült egy pár egy egy év körüli kislánnyal, aki szerintem jobban viselkedett, mint a szülei. A darab egyébként az inkvizícióról, a boszorkányüldözésről szólt, ez állítólag egy híres cseh írás. Szóval nem babáknak való. Anyuka megállás nélkül mozgott, dobálta a haját, végi puszilgatták szegény gyerkőcöt, aki így egyre nyűgösebbé vált, bár egy hang nélkül tűrt mindent. Álombaba... Anyu és apu folyamatosan adogatták egymásnak a kislányt, csodálom, hogy ilyen jól viselte.
Na de a darab. Őszintén? Borzalmas volt. A körülbelül 30 táncosból csak kb hét emberre mondanám, hogy igazi balett táncos, a többiek vagy eredetileg nem voltak azok, vagy gyászos mestereik voltak. Mintha egy szedett-vedett színházi tánccsoport úgy döntött volna, hogy balettost játszanak. A fő karakterek megtestesítői jó táncosok voltak, de szegények se kibontakozni, se érvényesülni nem tudtak... A koreográfia hol nagyon lebutított volt, hol pedig nagyon flancolni akartak vele. Persze nem ment.
A zene valami rock alappal indult, amin elektronikus gitár szólt, szinte az egész darab alatt ugyanazok a dallamok váltották egymást. kissé rockopera stílusa volt. Időnként lekeverték, szüneteltették, és az engedelmes nézők ilyenkor tapsoltak, aztán a megtört dallam folytatódott, majd természetes szünet. Volt néhány igen kellemetlen baki ebből adódóan. Tudom, a zenének hangosnak kell lennie, de így a hibák is sokkal jobban érződtek. Az alap még jó lett volna, de a felhangok... Ráadásul a zenének nem sok köze volt sem a koreográfiához, sem magához a darabhoz, a tánchoz. Mintha a táncosokat direkt arra kérték volna, hogy a zene mellett táncoljanak, és véletlenül se legyenek vele összhangban. A tömegjeleneteket pedig simán kihagyhatták volna. Képtelenek voltak egyszerre, összhangban táncolni... 
Először elképedtem, aztán kiakadtam, végül pedig már csak sajnáltam őket. A szólók és a pas-de-deux-k viszont szépek voltak, csak kár, hogy a színpad egy része folyamatosan takarásban volt... Bár így legalább kevesebbet láthattunk a csodás díszletből és a jelmezekből. Nejlonzacskóból díszlet és kosztüm? A korhű ruhák közé belekevertek néhány kortársnak csúfolt valamit, amitől a darab még inkább szétesett. Legalább egy dologban lehettek volna egységesek, de nem. Egyik-másik jelenet olyan volt, mint egy környezetvédelmi kampány újrahasznosító-divatbemutatója. A jelmezek korhű részéből igyekeztünk következtetni arra, ki melyik karaktert alakítja, de folyamatosan belekeveredtünk. A cselekményt is valójában csak azért értettem, mert elmesélték a történetet nagy vonalakban. Segítség nélkül csak annyit értettem volna, hogy boszorkányüldözés a téma. De hogy ki volt a fő inkvizítor? Ki volt a nagy áldozat? Néha még azt sem tudtuk eldönteni, ki a jó, és ki a rossz... Ez már gyászos. Komolyan gondolkodtunk, hogy a szünetben ott hagyjuk és elmegyünk inkább forralt borozni (igen, igen, felállítottak a főtéren téli forralt boros és  kürtős kalácsos bódékat!!), de végül úgy döntöttünk, az egészről akarunk véleményt formálni, és hátha a második részre belejönnek. Nem így volt. Az még most sem értem, miért kellett lila uv fénnyel megvilágítani a színpad elejét, amitől a nézők is igen viccesen festettek. 
Szerencsére a világ megmenekült, tudtommal ez volt az utolsó előadás. A birka tömeg (akiknek páholyban ülő részét figyeltük unalmas perceinkben, és hát... khm... volt jobb dolguk, mint figyelni) állva tapsolt a végén, füttyögött meg miegymás. Visszataps volt. Kétszer. (Megjegyzem a csehek másképp tapsolnak, mint mi, náluk nem változik a taps ritmusa.) Virágok, bonbonok, plüssök kerültek a táncosok kezébe. Boldog sznobok távoztak, és holnap mindenki azt meséli majd, milyen csodálatos estéje volt. Mi meg annyit nevettünk, hogy belefájdult a hasunk. Ha másért nem, ezért megérte.