Ma Ostravában jártam, cseh nyelvkönyvet venni. Végigjártunk Jir˘ível négy nagy könyvesboltot, köztük egy többemeleteset is, de végül azt vettem meg, amit először láttam. Mivel a nyelvkönyv angol nyelven íródott (tehát cseh nyelv angoloknak), kicsit problémás tanulni, mert először végig kell gondolnom hogy a magyarázat mit jelent magyarul, aztán pedig át kell értelmeznem újra, hogy megérthessem a cseh nyelv sajátosságait. Duplán nehéz, mert a magyar és a cseh nyelvtan még hasonlít is nagyjából, de az angol egész más, ezért mindent kétszer kell körbemagyarázni, mire összeáll a fejemben a kép... Sebaj, egyszer csak megtanulom :) Annyi könnyebbség viszont van, hogy a csehek összesen három igeidőt használnak (múlt, jelen, jövő), nem tizenhatot mint az angolok :) Ostrava egyébként egészen más, mint Opava, igazi nagyváros, bár csak egy pici szegletét láttam. Azt hiszem elég ha annyit mondok, hogy leszálltam a vonatról és az első utca amin végigmentünk, sétálóutca és tele pub-okkal... Na azért nem egy fertő :) De ilyen is volt. A város egyébként hatalmas, azt hiszem a legnagyobb város errefelé. Három színháza van, és egy magyar közösség is kapott itt helyet. Milyen büszke volt a szívem, amikor ezt a táblát megláttam!!
Íme a főtér, az emlékmű helyén egy (ha jól emlékszem Lenint ábrázoló) szobor volt, melyet diákok döntöttek le a forradalom alatt.
Az egyik színház, valamint a hatalmas, három emeletes Librex könyvesbolt,ahol voltunk. Igen, három emeleten lehet vásárolni, hiába több emeletes az épület :)
A kirándulás alkalmával külön jó érzés volt, amikor az Oxford könyvesboltban az eladólány gyönyörű angol kiejtéssel beszélt hozzám. Végre önállóan is tudtam vásárolni, válaszolni, és nem csak álltam a pénztárnál bambán! :) Ah, az egész ösztöndíjamat el tudtam volna költeni ezekben a boltokban... Egy könyvet kinéztem amiért biztosan vissza is megyek.
Fél öt körül értem vissza a kollégiumba, a délután hátralévő részét beszélgetéssel töltöttük. Már este volt, amikor a beszélgetést félbeszakította a vihar: elment az áram. Annyira elment, hogy hajnali egyig vissza sem jött. Mindenki kisereglett a szobákból a folyosóra (ott ugyanis volt ilyen biztonsági világítás valami tartalék generátorról, vagy miről -nem értek hozzá) és csak néztük a vihart, a villámlást (csodaszép rózsaszín fényesség lett az égen időnként) és nevetgéltünk. Volt aki félt egy kicsit, én táncoltam a folyosón :) Persze, nem egyedül. Aztán szépen lassan mindenki visszavonult a szobájába: tudtuk, hogy egyhamar nem lesz áram, így jobbnak látták inkább aludni. Persze ezzel nem mindenki volt így. Maria, Jan és én úgy döntöttünk, hogy inkább énekelünk. Felmentünk Mariához az ötödikre, mert ott alig laknak, és mert neki volt gitárja és angol és német dalokat énekeltünk. Egy-két cseh dal is előkerült, de azokat én nem ismertem. Vicces volt, időnként hamis, vagy teljesen kaotikus, de valahogy az egy szem elemlámpával és a viharral együtt nagyon meghitt. Azt hiszem ez még jobban összekovácsolta a mi kis barátságunkat. Aztán az áram visszatért, mi pedig kidőltünk, és mindenki elvonult aludni, vagy merengeni a zene csodáján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése