Nyugi, pihe-puha pihi 44#

Addig nyújtózz, amíg a takaród ér, különben fázni fog a lábad és felébredsz.

Ma kivételesen nem aludtam el! Már hétkor sikerült felébrednem, akkor még a nap is sütött, így a szép hosszú listámról már jó pár dolgot kipipálhattam délelőtt. Olyan izgalmas dolgokat, mint például a pakolás, mosás (egyedül kértem el a mosóhelyiség kulcsát, igen, csehül, amitől igencsak boldog voltam! Persze biztos vagyok benne, hogy a mondat nem volt helyes, de értették és ez a lényeg), vagy a tanulnivaló rendszerezése. A hétfői előadásra gőzerővel készülök, mert angolul, szakmai témáról előadást tartani elég nagy falat lesz... Meg persze a hétfő, mint mindig, most is nyelvi nap lesz, tehát van egy rakás házim és tanulnivalóm.
A sörözés ma is elmarad, de holnap a lengyelekkel megyünk kirándulni, egész napra, így nem bánom, hogy most itthon maradhatok. A holnap kiesik, tehát ma és vasárnap kell mindent megcsinálnom.
Az idő pocsék, szürke, amitől olyan nincsenkedvemsemmitsecsinálni-hangulatom lesz. Aztán délután az eső is rákezdte, amit alapjában véve szeretek, de most csak rontott a helyzeten. Így aztán főztem egy jó nagy adag teát, (amivel az volt az első, hogy leforráztam a nyelvem, amit a nyűgösség miatt még rosszabbul viseltem) magamhoz vettem a zöld takarómat (a zöld takaró: zseníliafonálból készült, nagyonnagyon puha, és mindig "megvéd", jobb kedvre derít; egy karácsonyra kaptam, és természetesen a koliba is hoztam magammal) és olvasással töltöttem a délutánt. A Fahrenheit 451 végül csak "előkerült", így azt olvasom, gépen. Jobb így, mint sehogy.
Öröm és boldogság: az angol, P.G. Wodehouse-regényemből is egyre több mindent értek, de azt itthon nem olvasom, csak ha úton vagyok, vagy várakozok. Mindig magammal viszem. Időnként kicsit furán néznek az emberek, na de majd megszokják! Mi mást csináljon az ember lánya, amíg várakozik? Egy ideig érdekes figyelni az embereket, de aztán úgy érzem magam, mintha kémkednék, és elmegy tőle a kedvem. Így marad az olvasás. Hiszen annyi jó könyv van a világon!! A legjobb persze, ha egy forró kávét/tea/kakaó is van a kezemben, de anélkül is megteszi.
Szóval a délutánt zöld takaróval és olvasással töltöttem, teával a kezemben. Ez azért jó kedvre derített. Megpróbálom kialudni magam, hiszen holnap vár a kirándulás!!!

Sightseeing No 2. 43#

Ha edzeni akarsz, tarts idegenvezetést. A lábad tuti formás lesz.

Ma is elaludtam... ez alapvetően nem lett volna baj, mert ma nincs órám, de lett volna mit csinálnom délelőtt. Komolyan nem értem, miért kell minden nap megküzdenem magammal a felkelésért... Ezt leszámítva klassz nap volt. Meg azt, hogy olyan fáradt vagyok, hogy nincs erőm kivánszorogni a konyháig a vacsimért...

Megérkeztek Lukasz barátai (pontosabban a tesója és egy barátja) Lengyelországból. Ennek következtében egész nap együtt voltunk velük, ketten voltunk lányok, meg a három fiú. Először elmentünk ebédelni, illetve csak akartunk ebédelni, mert a szokásos, kedvenc törzsasztalos éttermünk teljesen tele volt. Egy szabad helyet sem lehetett találni, nemhogy ötöt. Így hát elmentünk oda, ahol a múltkor koktélozni voltunk, mivel ott enni is lehet. A hely szuper volt. Az ételek isteniek (és egyetértettünk abban, hogy én választottam a legjobban), a kiszolgálás gyors, kedves. Hangulatos, baráti környezet volt, és a pincérnő nem borult ki azon, hogy külön-külön szerettünk volna fizetni.
Nagyon jól éreztük magunkat, nevettünk, mókáztunk, beszélgettünk. A fiúk söröztek is ebéd után, és elmerengtünk azon, vajon hogyan lehetne megkedveltetni a mindenszentek ünnepét és a halottak napját a fiatalabb generációval. Ugyanis a korunkbeliek majdhogynem menekülnek előle. Képtelen ötleteink voltak, melyeket most nem osztanék meg a nagyérdeművel, mert gyanítom, hogy csak nekünk volt jó téma. Odakint szürke, nyirkos idő volt, nagyon nagy hideggel, tehát sokáig ücsörögtünk az étteremben beszélgetve. Azután átsétáltunk a Dolce Vitába sütizni meg kávézni, mert ha valahol jó a kávé és finom a süti, akkor az ez a hely. Siker volt :) A beszélgetés tovább folyt, sportokról, városokról, lengyel-magyar-cseh különbségekről. Nagyon élveztem, az meg különösen jó volt, hogy a vendégek nagyon jól beszélnek angolul. Zene volt füleimnek :) Nem tudom, ki hallott már lengyel beszélgetést, de a nyelv olyan lágy, simogató, mint egy altatódal. Legalábbis nekem így tűnt, amikor hallottam őket egymáshoz beszélni.
Kávézás után mindenki eléggé éber lett és feltöltődött kellő cukormennyiséggel (süti), így elindultunk várost nézni. Mivel csak vasárnapig vannak itt, és péntek-szombat más városokba kirándulnak(szombaton én is megyek velük), ezért csak a mai nap maradt Opavára. Körbesétáltuk a belvárost, megmutattunk minden szép vagy érdekes helyet, és nagyon jól szórakoztunk. 
Estére megbeszéltünk egy közös sörözést, hogy élvezzük a cseh sör csodáját, de végül lemondtuk, mert ötkor értünk vissza a koliba és iszonyúan fáradtak vagyunk. Egész nap idegen nyelven beszélni, megállás nélkül, közben gyalogolni a városon át (többször is) igencsak kimerítő. Jelenleg igyekszem telepatikus képességemmel rábeszélni a tejet, hogy jöjjön be a hűtőből a szobába, és ne kelljen kimennem érte a konyháig. Eddig még nem sikerült, tehát azt hiszem, hogy vagy megsértődött, vagy nem működik a telepátia. Persze az is lehet, hogy a tej is csak fáradt. Vagy egyszerűen nincs lába. Megyek és kiengesztelem.

Halloween 42#

Ne egyél gulyást külföldön, ha hiányzik, menj haza, vagy főzz magadnak.

Jelentem, az egyik beadandómat befejeztem, hétfőn tartok belőle előadást. Azt sajnos elfelejtettem, hogy hol és mikor, és a papírt sem találom, amire felírtam, tehát ezt még ki kell derítenem, de legalább elfogadták. A hétvégén így lesz mire készülnöm.
Ma Halloween van, ami a közhiedelemmel ellentétben nem Amerikából származik, hanem egy ősi kelta ünnepnap. Írországból és Skóciából terjedt el. Ma ugyebár az emberek jelmezbe öltöznek, ijesztgetik egymást, sok édességet esznek és horrorfilmet néznek, vagy krimit olvasnak. A mai nap tiszteletére bohócorrban mászkáltunk a városban, eredetileg négyen lettünk volna, de egy lány inkább kiszállt és átment az utca túlsó oldalára. Hát, szerintem vicces volt. Az emberek is mosolyogtak rajtunk, és hát mikor csináljuk ezt, ha nem most? Holnap majd újra komolyak leszünk.
Ebédelni is együtt voltunk, a fiúk "segedínskí gulásˇ-t" ettek (szegedi gulyás), aminek semmi köze nem volt a szegedi gulyáshoz. Megkóstoltam. Magához a gulyáshoz se, nem hogy a szegedihez... Brr... inkább el se mesélem. Én egy olaszos tésztaételt választottam elővigyázatosan, és jól is jártam vele. Fontolgattam, hogy elmeséljem-e nekik, milyen az eredeti, magyar étel, de végül a srácok lebeszéltek róla, mondván ők még holnap is itt szeretnének enni. Hát jó... Nem szóltam semmit, hadd legyenek boldogok, meg ugye inkább én maradjak csöndben egyszer, minthogy azt hallgassam fél napon át, hogy éhen akarnak halni. Aztán még egy hétig, hogy nem ebédelhettek ott. Mert amilyen mázlim van, úgyis valamilyen kedvenc ételük lenne a menün. Szóval pssszt... De a tanulságot azért leszűrtem: hazai hagyományos ételt csak otthon, vagy saját készítésűt szabad enni!
 Hójelentés: elolvadt. Olyan hirtelen, amilyen hirtelen megjelent. Sajnálom, mert oooolyan szép volt! Meg mókás is.
Este én főztem, és nagyon finom lett, úgyhogy örültem :) Aztán úgy tizenegy körül rám törtek, hogy vegyem a cuccomat és menjek le. Lerohantam, pulcsiban, hát itt volt egy süni!!! Szedernek neveztük el :) Állítólag majdnem minden nap itt van, ezt a portás néni mondta. Hozott neki ennivalót (megeszi a kutyatápot!), és én megetettem. Egyáltalán nem félt, mozgatta a kis nóziját és nézett rám a nagy barna szemeivel. Nagyon kis édes volt :) Remélem máskor is találkozom még vele.
Sünis szép álmokat mindenkinek!

Dzsinn a palackban! 41#

Vigyázz, mit kívánsz, mert valóra válik!

Kedves Dzsinn a palackban!
Ha ezt olvasod, kezdj el félni, mert az azt jelenti, megtaláltalak. Én és a haragom igencsak hatékonyak tudunk lenni, ha akarunk. Már pedig most akarunk. Reszkess!!
Üdv:
Én.

Ez egy iszonyúan pocsék nap volt... Pedig este azt kívántam, hogy bárcsak végre végezni tudnék a dolgaimmal normális időben, és rendesen tudnék felkelni, nem kilenckor meg tízkor. Vagy tizenegykor... őszintén szólva iszonyúan szégyellem magam magam előtt, amiért későn kelek a szabad reggeleken. Pedig mindig eltervezem, hogy felkelek legkésőbb nyolckor, hogy tudjam csinálni a dolgaim. De nem megy...
Megint sikerült elaludnom, amivel elment a fél nap, ennek következményeképp nyűgös voltam. A percek csak úgy vánszorogtak... Délután volt órám, addig igyekeztem a holnapi beadandómat befejezni. Bementem a városba, és a tanár úrnak még megbeszélése volt, úgyhogy várnom kellett (addig legalább ittam egy forró csokit). Az óra annyira hosszú volt... vagy csak annak tűnt. Pedig jók voltak a témák. A végén túl sokáig húztuk az órát, így futottam a buszhoz, de még így is az orrom előtt ment el. Negyven percet álltam a megállóban, mert hazasétálni messze lett volna, meg sötét, meg energiaigényes, és az egyáltalán nem volt ma...  úgyhogy álltam, vártam, fáztam. Egyre nyűgösebb lettem, mert óra előtt kellett bevásárolnom, mert úgy volt, hogy utána már nem lesz időm (hát lett volna...) és aggódtam, hogy valami baja lesz a tejnek. Bár ebben a hidegben küzdenie kell a megromlásért. Meg amúgy is tartós, de erre akkor nem jöttem rá. Ma mindennek nekimentem, beütöttem kezem-lábam.
Végre visszaértem a koliba, és ma nem én főztem (szerencsére, mert tuti azt is elrontottam volna). Mivel nem reggeliztem és ebédelni sem sokat, így jól esett a friss főtt ételt enni, ez egy kicsit jobb kedvre derített. Aztán hajnalig dolgoztam a beadandómon, tehát hulla fáradt vagyok. De legalább készen lett.
Annyira jó, hogy vége ennek a napnak...

Újra Hó(fehérke) 40#

Ha adsz, duplán kapod vissza. Tanulság: ne küldj havat, ha nem akarsz abban fürdeni.

A hétfő a nyelvi nap. Dupla cseh óra, aztán angol szaknyelv. Délutánra már gondolkodni is alig tudtam... diktálják ám a tempót rendesen. Viszont boldog vagyok, mert sokat fejlődtem ma, és egyre jobban megy a cseh. Már nagyon várom, hogy beszélgetni is tudjak :)
Ültünk ebéd után a Dolce Vitában, szokásos hétfői kávénkat iszogattuk, bambulok ki az ablakon, amikor észrevettem, hogy szakad a hó. Hatalmas pelyhekben újra elkezdett esni, az emberek menekültek az utcáról. Szerintem fantasztikus volt, ahogy az óriási hópelyhek omlottak alá az égből. Olyan jó volt kávé után kint sétálni a szakadó hóesésben! Reggel egészen szomorú voltam, mert olvadozott a hétvégi hó, de ez visszahozta a jó kedvemet :) Úgy éreztem magam, mint egy újjászületett Hófehérke :)
Délután a havazás miatt az internetcsatlakozás szünetelt, úgyhogy filmnézés meg olvasás volt, és persze cseh tanulás!! Komplett felolvasóestet rendeztünk, én a Kis hercegből olvastam, csehül természetesen. Nagyon élvezem, hogy egy ilyen különleges nyelvet tanulhatok, ami ráadásul számomra teljesen új világ. Annyira más, mint bármi, amit eddig tanultam... Lehet, hogy azért, mert szláv. De az is lehet, hogy nem. Fogalmam sincs. De imádom!!! A beadandómat viszont fogalmam sincs, hogy fejezem be szerdára, még mindig nem találtam meg a szükséges anyagokat... Nagyon remélem, hogy addig csoda történik, vagy hirtelen megkedvel az internet, és megtalálom, amit keresek. Ha nem, akkor meg marad a kínos tény felvázolása, miszerint újra elakadtam. Szerencsére a tanáraim lojálisak, rugalmasak, de nem hinném, hogy ennek örülni fog a tanárnő. November ötödikén prezentálnom kellene az egész anyagot a diákjainak... :( Mindegy, nem panaszkodom, ma akkor is jó napom volt. Csak estére már úgy érzem, mintha átmosták volna az agyam. Mindenféle cseh meg angol szavak kavarognak a fejemben, szabályok, kiejtés, miegymás... Inkább alszok. Hátha álmomban értem, amit mondanak.

Ments meg, drága Shakespeare! 39#

Ne várj nagyon semmit, mert ha nem jól sül el, még jobban fog fájni az esés.

Mozgalmas egy nap volt... és én még azon aggódtam, hogy nem lesz miről írnom vasárnap!! Nos, lett.
Ma nemzeti ünnep van, amiről még a csehek egy része sem tud... Szóval én sem sokat. Csak annyit, hogy ezen a napon a Csehszlovák államalapításra emlékeznek, ezen a napon jött létre a demokratikus Csehszlovákia, 1918-ban. Ennyi.
Óraállítás volt ugyebár, tehát amikor tízkor felébredtem, rájöttem, hogy már tizenegy lenne, és boldog voltam, hogy még többet aludhattam. Az éjszakázásnak is megvan a maga büntetése... átalszod utána a fél napot. Nem sokkal később a többiek hívtak, hogy ebédeljünk (valahogy ez a mi kis programunk, mindig együtt eszünk), és ma egy cseh étket ettünk. Gyenge idegzetűek és/vagy gyomrúak ne olvassák el a következő néhány sort! Amikor először hallottam, mit fogunk enni, kis híján felfordult a gyomrom, de amikor megkóstoltam nagyon ízlett! Tehát. Barna kenyérből készült bundáskenyér, mustárral megkenve, hagymával a tetején, hozzá kovászos uborka és kakaó. Igen, tényleg undorítóan hangzik, de higgyétek el, finom! Persze utólag megfájdult a gyomrom a hagyma-kakaó kombinációtól, de ettől eltekintve szuper volt. Olyan jóízűen ettük, hogy ha lett volna még valaki hármunkon kívül a konyhában, biztos, hogy kért volna belőle. Mozdulni sem bírtunk utána, úgy jóllaktunk.
Ennyit a mai ételről (lassan már úgy érzem, gasztroblogot írok, annyi az ételes beszámoló...), a gyenge gyomrúak olvashatnak tovább. A gyenge idegzetűek inkább ne, ha nem tudnak nevetni a problémákon. Eljött az este, amit annyira vártunk: jegyünk volt egy balettelőadásra a színházba. Egy cseh darabot játszottak, teljesen be voltam zsongva, mert ezt legalább érteni fogom, és mégis cseh, meg ugye tánc, és azt imádom. Kiöltöztünk, haj belőve, smink meg minden, elmentünk, nem fagytunk meg, csodásan indult minden.
A színházban átcseréltem a csizmámat magassarkúra, még volt elég időnk megnézni a színházat előadás előtt, aztán megkerestük a páholyt. Itt kezdődtek a gondok. A páholyok U alakban voltak ugyebár, de az az U betű elég szögletes volt, így az oldalsó páholyból szinte semmit nem lehetett látni, hacsak nem ült az ember egészen közel a széléhez, márpedig mi nem ültünk, mert egy házaspár ült oda hamarabb, meg azt hiszem a székek is számozva voltak. Félmegoldás volt, hogy a hátsó két szék bárszék volt, de még ez sem segített. A színpadnak csak a felét láttuk a látószög és az előttünk ülők miatt. Bár lehet, hogy jobb is...
A mellettünk lévő páholyba pedig betelepült egy pár egy egy év körüli kislánnyal, aki szerintem jobban viselkedett, mint a szülei. A darab egyébként az inkvizícióról, a boszorkányüldözésről szólt, ez állítólag egy híres cseh írás. Szóval nem babáknak való. Anyuka megállás nélkül mozgott, dobálta a haját, végi puszilgatták szegény gyerkőcöt, aki így egyre nyűgösebbé vált, bár egy hang nélkül tűrt mindent. Álombaba... Anyu és apu folyamatosan adogatták egymásnak a kislányt, csodálom, hogy ilyen jól viselte.
Na de a darab. Őszintén? Borzalmas volt. A körülbelül 30 táncosból csak kb hét emberre mondanám, hogy igazi balett táncos, a többiek vagy eredetileg nem voltak azok, vagy gyászos mestereik voltak. Mintha egy szedett-vedett színházi tánccsoport úgy döntött volna, hogy balettost játszanak. A fő karakterek megtestesítői jó táncosok voltak, de szegények se kibontakozni, se érvényesülni nem tudtak... A koreográfia hol nagyon lebutított volt, hol pedig nagyon flancolni akartak vele. Persze nem ment.
A zene valami rock alappal indult, amin elektronikus gitár szólt, szinte az egész darab alatt ugyanazok a dallamok váltották egymást. kissé rockopera stílusa volt. Időnként lekeverték, szüneteltették, és az engedelmes nézők ilyenkor tapsoltak, aztán a megtört dallam folytatódott, majd természetes szünet. Volt néhány igen kellemetlen baki ebből adódóan. Tudom, a zenének hangosnak kell lennie, de így a hibák is sokkal jobban érződtek. Az alap még jó lett volna, de a felhangok... Ráadásul a zenének nem sok köze volt sem a koreográfiához, sem magához a darabhoz, a tánchoz. Mintha a táncosokat direkt arra kérték volna, hogy a zene mellett táncoljanak, és véletlenül se legyenek vele összhangban. A tömegjeleneteket pedig simán kihagyhatták volna. Képtelenek voltak egyszerre, összhangban táncolni... 
Először elképedtem, aztán kiakadtam, végül pedig már csak sajnáltam őket. A szólók és a pas-de-deux-k viszont szépek voltak, csak kár, hogy a színpad egy része folyamatosan takarásban volt... Bár így legalább kevesebbet láthattunk a csodás díszletből és a jelmezekből. Nejlonzacskóból díszlet és kosztüm? A korhű ruhák közé belekevertek néhány kortársnak csúfolt valamit, amitől a darab még inkább szétesett. Legalább egy dologban lehettek volna egységesek, de nem. Egyik-másik jelenet olyan volt, mint egy környezetvédelmi kampány újrahasznosító-divatbemutatója. A jelmezek korhű részéből igyekeztünk következtetni arra, ki melyik karaktert alakítja, de folyamatosan belekeveredtünk. A cselekményt is valójában csak azért értettem, mert elmesélték a történetet nagy vonalakban. Segítség nélkül csak annyit értettem volna, hogy boszorkányüldözés a téma. De hogy ki volt a fő inkvizítor? Ki volt a nagy áldozat? Néha még azt sem tudtuk eldönteni, ki a jó, és ki a rossz... Ez már gyászos. Komolyan gondolkodtunk, hogy a szünetben ott hagyjuk és elmegyünk inkább forralt borozni (igen, igen, felállítottak a főtéren téli forralt boros és  kürtős kalácsos bódékat!!), de végül úgy döntöttünk, az egészről akarunk véleményt formálni, és hátha a második részre belejönnek. Nem így volt. Az még most sem értem, miért kellett lila uv fénnyel megvilágítani a színpad elejét, amitől a nézők is igen viccesen festettek. 
Szerencsére a világ megmenekült, tudtommal ez volt az utolsó előadás. A birka tömeg (akiknek páholyban ülő részét figyeltük unalmas perceinkben, és hát... khm... volt jobb dolguk, mint figyelni) állva tapsolt a végén, füttyögött meg miegymás. Visszataps volt. Kétszer. (Megjegyzem a csehek másképp tapsolnak, mint mi, náluk nem változik a taps ritmusa.) Virágok, bonbonok, plüssök kerültek a táncosok kezébe. Boldog sznobok távoztak, és holnap mindenki azt meséli majd, milyen csodálatos estéje volt. Mi meg annyit nevettünk, hogy belefájdult a hasunk. Ha másért nem, ezért megérte.

Fehér, fehér és fehér 38#

Hóesés --> nincs internet --> sétáljunk a hóban --> komoly felnőtt egyetemisták hócsatáznak

Reggelre természetesen nem maradt meg a hó, de akkor is jó érzés volt tegnap a hóesésben sétálni.
Volt viszont helyette eső. Úgy tűnt egész nap esni fog, úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. A hangulatom viszont jó volt, mert mi is lehetne jobb annál, mikor teát iszogatsz a meleg szobában és az ablakon át nézed, hogyan esik az eső? (Mondjuk az, ha nem kell közben beadandót írni...)
A hangulat teljesen megfertőzött minket Mariával, a konyhában teljesen elemünkben voltunk. Almás rizst csináltunk fahéjas cukorral... mmm... isteni volt. Annyira sokat csináltunk, hogy vacsira is ezt ettük :)
Olyan kettő-három óra körül az eső fokozatosan hóvá alakult (már úgy értem esés közben. Vagy előtte. Értse mindenki jól, na.). Egyre nagyobb pelyhekben kavargott, a pihék szinte táncoltak a levegőben. A klasszikus zene és az egyre fehéredő táj igazi téli hangulatot hozott. Először csak a házak tetején látszott, aztán a fák is kezdtek fehéredni, végül pedig a talaj. Csak ültem és néztem a hóesést. Időnként felpattantam, körbeugráltam a szobát (komolyan és nőiesen persze), vigyorogva és azt kacagva, hogy esik a hóóóó! :) Nem csak én kergültem meg teljesen... az emeleten pár ember úgy döntött, karácsonyi filmet néz, mások karácsonyi zenét hallgattak, és kellemes fűszeres illatok szálltak a konyhából. Igazán idilli lett minden :)
Vacsi után úgy döntöttünk, hogy kimegyünk sétálni, hócsatázni. Mivel az internet úgy döntött, nem működik, így nem is tudtuk volna csinálni a dolgainkat/beadandóinkat, tehát eleve nem volt jobb programunk, mint mozogni egy kicsit :) Titokban persze nagyon hálás vagyok ezért a hónak. Tehát jó alaposan felöltöztünk (helyesbítek: én öltöztem fel alaposan, amiért ki is lettem gúnyolva, hogy mit fogok csinálni egész télen, ha már most fázom, de majd meglátjuk ki lesz beteg a jövő héten!), télikabát, kesztyű, minden és kimentünk a még mindig szállingózó hóesésbe. Gyönyörű volt... elbűvölő, rabul ejtő, csodálatos... Az eddig is gyönyörű táj most békés, nyugodt lett. Én is megnyugodtam a nagy csöndben és a szikrázó hópihék kavargásában.
A többiek hógolyóztak, időnként én is áldozattá váltam, bár nekem leginkább csak a táj kötötte le a figyelmem. Idén valahogy a hó elvarázsol. Eddig is rajongtam érte, de ez most más. Teljesen rabul ejtett ez a csoda... Szeretem a telet. Szeretem a havat.

Hull a hó és hózik 37#

HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ 

Ma esett a hó!!! Igen, tényleg. Havazott! És még mindig havazik.
Az úgy volt, hogy filmet néztem (az ajánlót olvashattátok már), és egyszer csak dörömböltek az ajtón, hogy nézzek ki az ablakon. Kinéztem. Havazik!!! Hull a hó! Október 26-án!! Több se kellett, felkaptam a csizmámat, a sálam, kesztyűm, sapkám (ma beszereztem egyet végre, kb három percig tartott a vásárlás, jól le is döbbentettem mindenkit), télikabátom és már rohantam is kifelé. Sétáltam a hóesésben és nem tudtam abbahagyni a nevetést. Csak kacagtam és kacagtam! Csodálatos volt. Az első hó! Persze amint a földre érnek elolvadnak a pelyhek, de akkor is ez az első hó. Fényes, hatalmas, szállingózó. Csak álltam és néztem, hogyan kavarognak a pelyhek a levegőben, hogyan csillan meg a lámpák fénye az apró hópihéken. Alig tudtam abbahagyni a csodálkozást és a nevetést. Hullámzottak az érzések bennem. Egyik pillanatban a havazás csodáján merengtem, a másik pillanatban pedig már a természet furcsaságain nevettem. Hihetetlen volt!
Még egy kicsit a film hatása alatt is voltam, tehát francia zene csengett a fülemben, így még idillibb volt az élmény. Klassz dolgok történtek ma, de valahogy a hó élménye mindent felülírt.
Azért írok egy összefoglalót:
Reggel megtudtam, hogy Jeseníkben harminc centi hó hullott reggelre. Persze elfogott az irigység, mert biztosan csodálatos látvány, de gyorsan elfojtottam a dolgot, hiszen akkor még úgy gondoltam, hogy az ősz még egy darabig boldogít minket, és ugye az is milyen szép!
Újra a kedven éttermünkben ettünk, lasagnát és valamilyen különleges salátát, ami isteni finom volt. Feleztünk mindkettőből, mert mindkét étel nagyon ízlett. A saláta olyan volt, "mint amikor mezítláb szaladgálsz a harmatos fűben kora reggel". Nem én fogalmaztam így, de tény, hogy nagyon különleges volt az ízvilág és az ízeket sehogyan sem tudtam bekategorizálni. Még sosem ettem ehhez hasonlót! Kecskesajt volt benne, dió, sáfrány, rukkola és egy fűszer, aminek valószínűleg sosem fog eszembe jutni a neve. Igazi ízkavalkád! Igen, isteni volt ;)

Délután vásárolni voltam, és mivel a bevásárlóparkba mentem, nem tudtam megállni, hogy benézzek a kisállat kereskedésbe. Meglátogattam a nyuszit! Már nincs egyedül, mert legalább öt másik nyuszi is volt már ott. Kisebbek-nagyobbak, lógó fülűek és torzomborzak. A szívem majd' megszakadt értük! Legszívesebben mindet elraboltam volna, hogy egy réten szabadon engedjem őket, hadd ugrándozzanak.
Aztán hazajöttem, angol házit írtam, filmeztem és a többit már tudjátok. Nem tudok betelni a hó csodájával :) A havas séta után még egy meglepetés várt rám, úgyhogy most az ablak mellé ülök, és felváltva olvasom az új könyvem, vagy nézem a hóesést :)

A véletlen nem alszik

Sokkoló, lélegzetelállító, megindító.
Ezekkel a szavakkal jellemezhetjük a Ruby Sparks c. filmet. Ez a film bebizonyította, hogy a szerelem igazán őrület. Hogy senki sem menekülhet a téboly elől, s hogy mindannyian képesek vagyunk gúsba kötni egymást - és magunkat is - pusztán a gondolatainkkal. Ez a film tele van szerelemmel. Valóságos szerelemmel. Hiszen ez az érzés legtöbbször nem csak a rózsaszín felhőkről és a tiszta romantikáról szól: van benne önzés, féltékenység, harag, és megadás. Gúsba köt minket, és a másikat is. Hol ezért, hol azért. Van ahol hangosan, és van ahol csendben. Hol forrón, hol jéghidegen. Ez az igazi csoda. Együtt megélni az élet sokszínűségét, az érzés minden oldalát, akkor is ha jó, és akkor is ha fáj. Aztán pedig... ki tudja, mi a vége? Talán nem is kell tudnunk. Magyarázat sem kell, mint ahogyan azt Calvin is mondta. Sőt. Tulajdonképpen a magyarázat csak még jobban összekavarná az egyébként is kusza kapcsolatokat, érzéseket és gondolatokat. Hiszen emberek vagyunk az ég szerelmére! Sosem vagyunk biztosak a dolgokban; aki mindig biztos mindenben, az nem mond igazat. Igen, félünk. És talán sosem vagyunk elég érettek a kapcsolatokhoz és a nagy érzelmekhez. De küzdünk. Próbálkozunk. Hiszen mindannyian ugyanarra vágyunk: egy normális életre, ahol minden darabka a helyére kerül, s mégis minden egyes nap izgalmas és új. Ki mondja meg, hogy ezt ki hol találja meg? Én nem tudom, az biztos. Sok ember sokféleképpen gondolkodik erről. Én csak egyet tudok: a titkoknak és a kalandoknak sosincs vége, ettől olyan izgalmas. A véletlen mindig benne van a játékban. És én ezt szeretem.

Mit is mondhatnék... 36#

Várj, míg felkel majd a nap. Hátha szebb lesz, mint ma.

Ez a nap korántsem volt olyan jó, mint az előzőek... Először is úgy elaludtam, hogy még arra sem ébredtem fel, amikor Petra elindult, vagy amikor Maria keresett és bekopogott. Fél tizenkettőkor sikerült felriadnom egy meglehetősen furcsa álomból. Balerinákat tanítottam valami hegy tetején, és nagyon hideg volt, ennek ellenére mindenki dresszben és tütüben táncolt... Aztán nem emlékszem mi történt, csak a felébredés van meg. No mindegy. Ezzel tehát a fél napról lemondhattam, egyből az ebéddel kezdve a "reggelt". Nagy nehezen összekapartam magam, és elindultam a városba bevásárolni, de abból amire szükségem lett volna alig tudtam valamit megvenni... Enyhén szólva is igen bosszús voltam. A szép idő és a kipakolt piac valamelyest jobb kedvre derített, na meg a sajtos makaróni.
Az egész nap fénypontja a falmászás lehetett volna, de az megint csak nem jött össze... Elmentünk Philippel és Mariával, de az iskolában, ahol a fal van valami rendezvényt tartottak, és nem engedtek be miket. Plusz a kapuban találkoztunk egy igencsak morózus nénivel, aki fehér csipkefüggönybe burkolózva elég élethűen játszotta a szellemet. Olyan élethűen, hogy én meg is ijedtem... Ha mindez nem lett volna még elég, visszafelé lekéstük a buszt, és mivel nem akartunk egy órát várni és megfagyni a megállóban, így hazagyalogoltunk. Nagyon hideg volt, még télikabátban is. Őszintén szólva furcsa, hogy már októberben a téli kabátomat kell este felvennem, otthon ez később szokott előkerülni. Azt hiszem nem rontom tovább a mai napot, hanem fejemre húzom a takarót és megvárom, amíg elmúlik...

Nevess, nevess, és csak nevess! 35#

Komoly felnőtt egyetemisták + papírbolt halloween előtt = bohócorrban sétálás a városban

Igen, igaz. Ezek mi voltunk :) Sikerült jó pár ember arcára mosolyt csalni, és így mi is jókat nevettünk. Eredetileg már nem is tudom, miért mentünk be a papírboltba, de elbűvölt minket az a rengeteg álarc és jelmez, amit most meg lehet ott találni. A legjobb persze a bohócorr volt, amiből azonnal vennünk kellett. Abban sétáltunk a suliig, ami nem kis távolság. Jó ég, mennyit nevettünk :) Mindenkinek ki kellene próbálnia, feldobja a napot, ráadásul másokat is megnevettet. 13 kc-t (cseh korona) megért ;)
A suliban futólag megismerkedtem egy lánnyal, aki a jövő héten utazik Magyarországra, egész pontosan az ÁFre, ösztöndíjjal. Megbeszéltük, hogy keressük egymást, ha segítségre van szüksége valamelyikünknek. Remélem tetszeni fog neki Budapest. Miket beszélek, persze, hogy tetszeni fog neki! Budapest gyönyörű és elbűvölő. Minden nap hiányzik... A fények, a parkok, a terek, az épületek, az emberek, a hangulat... Minden, amit ez a város jelképez számomra, minden, amit jelent. Annyi emlékem fűződik már hozzá! De tavasszal hazatérek, és újra magához ölel a város!! Legalábbis remélem, hogy még visszafogad, az után, hogy elhagytam egy fél évre :) Majd kiengesztelem hosszú sétákkal, amelyek alatt szüntelenül szépségéről és csodáiról áradozok. Azt hiszem sok helyet szerethetünk, de a szívünk mindig hazahúz. Most értettem meg, mi a valódi honvágy, az igazi haza-érzés. Melegség tölti el a szívem, ha rágondolok. Ez persze kicsit még a tegnapi ünnep-hiány utóhatása is, de ettől még sokat gondolok a városra, amelynek minden kis utcája mintha egy régi barát lenne. A nagy folyó is hiányzik :) Alig várom, hogy a tavaszi kivirulását láthassam! sétálni a városligetben, nézni a folyót a hidakról, vagy az egész várost belátni a Citadelláról, körbeszaladni a Margit-szigetet... Mind csodás kis kaland. Annyi kis szépség és titok rejlik ebben a városban...
Talán Budapestet is bejárom majd a bohócorrot viselve ;)

Shakespeare megirigyelné 34#

Színház az egész világ! Vagy nem. De valami bűzlik Dániában. Vagy Opavában. Vagy mindkettő.

Ma iszonyatos ködre ébredtem. A ködről később kiderült, hogy szmog... A környéken nagyon sok az ipari park, a gyár (környék alatt a városokat értem, pl. Ostrava), ezért a légszennyezettség időnként nagyon megemelkedik. A szél pedig ide-oda fújja a szmogfelhőt, most épp ide. Itt egyébként is fura szag van néha az utca túloldalán lévő cukorgyár miatt (itt gyártják többek közt a koronás cukrot is). Nem viccelek, tényleg az utca túl oldalán van... Éppen ezért mindig teherautókat lehet hallani, és ha olyan a szélirány, akkor a gyár szagát is elég erősen érezzük. No mindegy, nem akartam panaszkodni, szeretek itt lenni, a zajt meg már előző évben a tavalyi koliban megszoktam, még jobban is alszom tőle ;)
 Jó híreim is vannak ám! Egyrészt ma egészen sokat sikerült haladnom a tanulnivalóimmal, bár nem leszek készen holnapra, ahogy terveztem. Másrészt pedig megvannak a színházjegyek a vasárnap esti balettelőadásra!! Szuper lesz! Elvileg egy cseh darabot adnak elő, tehát még kevesebbet fogok érteni belőle, mintha tipikus darab lenne, de nem számít, mert a két kedvencemet ötvözi: színház és tánc együtt. Már nagyon várom! Azt mondjuk nem tudom még, hogyan fogunk visszakerülni előadás után a koliba, mivel vasárnap nemzeti ünnep lesz (majd írok még róla bővebben), és késő este amúgy sem nagyon van busz. Marad tehát a tipikusan rám jellemző "színház után átöltözünk", vagyis nagy táska, benne vastag harisnya, nadrág, csizma meg miegymás, és vagy taxizunk, vagy gyalogolunk. Az is túlélhető. Teljesen be vagyok zsongva :)) Egyébként is szerettem volna a kultúrát is megismerni, de ez így még jobb, mert nem kell azon aggódnom, hogy nem értem, amit a színpadon mondanak. Hiszen ez tánc lesz! A tánc nyelvét pedig ismerem. Vagy legalábbis azt gondolom, hogy ismerem. Máris repül a lelkem :)
 Ma odahaza nemzeti ünnep volt. Ez az első év, hogy nem tapasztalom a saját bőrömön a megemlékezés szomorúságát. Most csak a szívem éreztette velem, hogy ez egy különleges nap. Nem tudtam, miért érzem magam furcsán reggel, aztán rájöttem. Egész nap valahogy idegennek éreztem magam, nem találtam a helyem. Itt senki nem tudta, hogy mi ünneplünk, és főleg senki nem ünnepelt, hiszen nem is lett volna mit ünnepelniük. Azt hiszem nem is értenék, mint ahogyan én sem érthetem igazán az ő ünnepeiket. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyit számít, ha egymást érik a megemlékezések és az ünnepek. Talán csak a megszokás tette, hogy minden évben a csapból is ez folyt, de talán nem. Az is lehet, hogy erre mondják, hogy hazafias érzés. Hirtelen hiányozni kezdtek az újságok, amikről a megemlékezések programjai néznek vissza rám, a sok zászló, az ünnepségek, a himnusz és a szózat. Mindig szerettem, ha megemlékeztünk egy nagy ünnepről, főleg ha az a nemzet szabadságáért vívott harc miatt vált fontossá. Hiányzott, hogy nem hallottam hazafias beszédeket és nem mondták be a villamoson, hogy mik történtek ezekben a napokban. Hiányzott az otthonom. 

Az élet csodaszép 33#

Édes az élet a Dolce Vítában. Főleg, ha sütit is eszel.

Ma olyan sikerélményem volt!!!  Reggel elmaradt a cseh órám, mert szegény tanár úr lebetegedett, és így feleslegesen mentem be. Jövő héten dupla órát tartunk, és bepótoljuk, de ma akkor is kimaradt. Lett tehát majdnem két óra szabad időm, persze busz nem volt, amivel visszajöhettem volna arra az időre a koliba, tehát bent kellett maradnom a városban. Kint hideg volt, és egyébként is álmos voltam, úgyhogy úgy döntöttem, beülök valahová egy kávéra. A választott hely a Dolce Víta lett, mert szinte mindig ott kávézunk, és azt legalább ismerem. Bemerészkedtem hát, letelepedtem a második kedvenc asztalomhoz (a legkedvencebb már foglalt volt), és vártam. Jött a pincérlány, én pedig rendeltem egy tejeskávét csehül. Teljesen egyedül. És értette! Megkaptam a kávémat. :) Most valahogy még finomabbnak tűnt, mint máskor. Nagyon büszke voltam magamra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy képes voltam egyedül rendelni. Fantasztikus érzés volt, feldobta a napom. Utána még gyorsan elintéztem a bevásárlást, aztán siettem angolra. Angolon pedig az egyik kedvenc témakörömmel foglalkoztunk, környezetvédelem és környezeti katasztrófák. Persze ez nem jó, de jó sokat lehet róla beszélni, tehát hálás téma. A lényeg, hogy az angolt is élveztem, és jó napom volt :)
Délután a beadandóimon dolgoztam, természetesen egy nagy adag teával. Meg persze némi nasival... Na jó, nem sokkal, mert nem szeretnék hazáig gurulni, falmászásra meg most nem tudtam menni a temérdek tanulnivalóm miatt. Este olivabogyós-sajtos tésztát főztünk, ami nagyon finom volt, de utána valahogy megfájdult a hasam. Talán fokhagymát nem kellett volna hozzá tennünk... azt hiszem a kettő együtt már sok volt. De akkor jó ötletnek tűnt. A lényeg, hogy ízlett, és jól laktunk :)
A napot az az iszonyú köd sem tudta elrontani, ami reggel és este belepte a várost. Napközben nagyon jó idő volt, de reggel olyan szürke és nyirkos időjárás fogadott, hogy legszívesebben ki se dugtam volna az orrom Álomvilágból, nem hogy a takaró alól... Téli kabátban kellett elmennem itthonról. Persze napközben melegem lett, délután meg megint fáztam. Nem értem én az időjárást.
A nap többi része tanulással meg kutatással telt. Máris gyűlölöm a költségvetési törvényt...

Még mindig ősz 32#

Szökj meg gondolatban, mert az nem bánthat senkit.

Mivel az egész hétvégét tanulással és mosással töltöttem, nem sok újdonságot tudok mesélni. Vannak viszont képeim, mert Jan Jeseníkben volt a hétvégén (persze, mert ő haza tud menni...), és ott tombol az ősz. Még gyönyörűbb, mint volt, amikor én ott jártam... A képeket tehát most a nagyérdemű közönség elé tárom, álmodozzon mindenki egy kicsit. A képek természetesen kattintásra megnőnek. Istenem... Ezek a színek!!

 

  
A következő kép a kedvencem, csodálatos ahogy a fény játszik a színekkel.

 Ezek mind a Kolonádán készültek, ahol  a szanatórium betegeinek kell sétálnia. Persze nem csak a betegek, vagy a pihenők körében közkedvelt, hiszen csodálatos a kilátás és a környezet.

 A következő két képet is imádom! Nem tudok betelni a színekkel... Amikor először láttam a fotókat, csak tátogni tudtam, semmi másra nem voltam képes a csodálkozástól. Már akkor is gyönyörű volt az ősz, amikor én ott jártam, nem gondoltam volna, hogy még szebb lehet. De lehet, mindenki láthatja.

Egy hónapja már...31#

Idő... sosem állíthatjuk meg, pedig néha nagyon jó lenne kiszállni egy kicsit, mielőtt végleg elszédülünk.

Hogy repül az idő! Már egy hónapja itt vagyok :) Sok dolog történt: új élményeket szereztem, új embereket ismertem meg. Az egy hónap örömére ma megettem egy üvegnyi nutellát (igen, fájni fog a hasam) ünneplés végett. Persze nem magában, na nem mintha ez számítana a hasfájás esetében. A lényeg: ma van egy hónapja, hogy kiköltöztem. Furcsa, hiszen úgy belevetettem magam ebbe az új kalandba, hogy észre sem vettem, milyen gyorsan telik az idő. Már otthonosan mozgok Opavában, és nem érzem magam olyan idegennek sem. Remélem a következő egy hónap is ugyanilyen vidáman és élménydúsan telik majd!!

Olvasni jó 30#

Multikulturalizmus: olasz étterem, német felirat, magyaros gulyás.

A nap történései: olvasás, olvasás és olvasás. Aztán egy kis írás után olvastam még egy kicsit.  Nagyrészt a tananyagot olvastam, de egy idő után elegem lett belőle és átváltottam regényre. Szerencsére jó pár regény megtalálható a neten eBook formájában, így tudok magyarul is olvasni. Amit leginkább szeretnék most elolvasni, az a Fahrenheit 451, de azt nem lehet megtalálni a neten, mert az író ellenzi az eKönyveket. Kénytelen leszek várni vele, míg hazaérek. Végül is, mindkettőnek vannak előnyei, a könyveknek és az eKönyveknek is. Én imádom a könyvek illatát, lapozgatni őket, mielőtt megveszem, érzésre könyvet vásárolni, bekucorodni velük egy fotelba, vagy csak a tömegközlekedési eszközökön olvasni. Az eBook readerrel például nem biztos, hogy mernék mondjuk buszon olvasni, abba nem tudok belelapozni vásárlás előtt, plusz eKönyvet hogyan adunk ajándékba? Viszont tény, hogy környezetvédelmi szempontból nagyon hasznos találmány: nem igényel papírt, így kevesebb fát kell kivágni. Egyszerűbb is, és praktikus, mert sok könyvet tárolhatunk egy könyvnyi helyen, mert ezek az olvasók nem túl nagyok. Persze műszaki dolog... őszintén? Nem tudom. Azt hiszem a két dolog jól megfér egymás mellett. A kedvenc könyveimet nem olvasnám gépen, az tuti, de tananyagot szívesen, mert később úgyis csak felhalmoznám a papírkötegeket, az meg nem jó senkinek.
 Az ebédet ezúttal nem a szokásos étteremben ettük: egy olasz vendéglőbe mentünk. Nem értem ugyan, hogyan  lehet olasz, amikor a kirakatra ez van írva: Bestes aus Italien, és magyaros ételeket kínálnak, mint a tihanyi palacsinta és a magyaros gulyás... Mindezt ugyebár Csehországban. Ez az igazi multikulturalizmus! Amúgy az ebéd fincsi volt, és nem olaszos, hanem csehes ételt ettem.
Most pedig folytatom az olvasást...

Húsvét és világmegváltás 29#

Bújj, bújj zöld ág...

 Felmerült a kérdés, hogy mi az, amit itt megtapasztaltam, és otthon is jó ötletnek tartanám, ha bevezetnék. Mondtam, hogy sok dolog más, de a legfontosabb a közlekedésben fedezhető fel: csodálom azt, ahogyan itt a rászoruló, sérült emberekről gondoskodnak. Írtam már a kattogó jelzőlámpákról, a "buborékos" járdáról, és a beszélő tömegközlekedési eszközökről (busz, troli, vonat). Mind-mind jó és hasznos újítás. Ha tehetném, otthon is bevezettetném őket.
Ma sokat beszélgettünk az országok és hagyományaik közti különbségekről is, például a húsvétról. itt nem locsolkodnak, maximum a lányok, ha elkésnek a fiúk. Van viszont egy vesszőkből font botocska, de elfelejtettem, hogy hívják, amit friss, zöld ágakból készítenek, és meglegyintik vele a lányok lábát, fenekét. Úgy tartják, ettől a lányok sokáig szépek és fiatalok lesznek, merthogy ez a friss, üde, tavaszi természet erejét hordozza magában. Találtam róla egy képet a neten:

Nos, itt is festenek tojást, és népviseletbe öltöznek időnként (persze nem mindenki), de más hagyományokat nem igazán sikerült megtudnom a húsvéttal kapcsolatban. Itt nem ünneplik a névnapokat, csak a születésnapokat, furcsán néztek rám, mikor mondtam, hogy az én névnapom már közeleg. De az ilyen egyházi ünnepeket megtartják. 
Beszélgettünk még világmegváltásról és alváshiányról. A kettő leginkább egymásból következik. Mindenki másképp mentené meg a világot, de abban egyetértettünk, hogy csak mi tehetünk az ügy érdekében. Minden a mi generációnkon múlik. A suliban is mindig ezt mondták :) Ha viszont mi sem fogunk össze, és mentjük meg a világot, várhatunk a következő generációra, ők a még következőkre, a világ meg szegény megoldhatja a problémáit egyedül... Tehát cselekednünk kell. Együtt és gyorsan.

Mary Poppins, merre jársz? 28#

Fújd el jó szél, fújd el...

Az időjárás nem tudja mit csináljon jó dolgában... a hét elején azon gondolkodtam, hogy ideje lesz felvenni a télikabátot, tegnap már a téli csizmámban mentem be este a városba, erre ma olyan erősen sütött a nap, hogy egy szál pulcsiban mászkáltunk. Ez csak akkor nem volt jó, amikor feltámadt a szél, különben tökéletesen elegendő volt. Mondjuk a csehek se tudják kezelni a dolgot, vagy csak szimplán furcsák: a nagyon hidegben láttam embereket kabát nélkül, mikor rajtam három-négy réteg ruha volt, és azt hittem, itt a tél; most meg, mikor jó őszi idő van, elővették a télikabátot... őrültek. Na mindegy. Az őszi idő tehát visszatért, de akkora széllel, hogy már azt hittem, leszáll közén Mary Poppins. Mellesleg tényleg jöhetne, és igazán rendet vághatna a világban, mert mindenki csak mereven néz maga elé és rohan a dolgára, észre sem véve a nap apró szépségeit: például, hogy milyen jó napsütésre ébredni megint, vagy hogy láthatjuk újra a színeket, amiket a szürke esős idő teljesen meg akart semmisíteni. Nem mondom, azért az esőben is van jó (én szeretem), leginkább a szivárvány, de a napsugarakat jobban preferálom ;)
Ennek örömére a délutánt (persze csak az órák után) a napsugarakban való gyönyörködéssel és "napozással" töltöttük. Az óráim egyébként jók voltak, főleg mivel csak az egyik volt megtartva. Jir˘í szegény ugyanis teljesen lebetegedett és lemondta a mai órát. Az angolom viszont jó volt, végre egy osztállyal voltam, nem egyedül. Üdítő változatosság a magány után. Kicsit középiskolás hangulat volt, de élveztem :)
Az este folyamán igyekeztem tanulni, nem sokat haladtam, hulla fáradt vagyok. Ráadásul a szemem sem rajong a folyamatos gépen olvasásért, merthogy mindent a gépen csinálok: anyagot gyűjtök, olvasok, szótárazok, írok/jegyzetelek, zenét hallgatok, filmet nézek. Munka is meg kikapcsolódás is, de igyekszem a gépezést korlátok közé szorítani. Csak hát ilyen messziről nem tudom beszerezni a szükséges könyveket és anyagokat máshogy.
A szobatársammal egyre jobban kijövünk, ma az anyukájával is találkoztam, kedves volt ő is. Este meg (hajnali egykor :) igen, lököttek vagyunk...) rájöttünk, hogy nagyon nagyon éhesek vagyunk, ezért kivonultunk a konyhába némi kaja után nézni. Nem ez volt az első eset... tegnap este tizenegykor jött rám a főzhetnék, úgyhogy csináltam, na mit? Tésztát. Természetesen :) Vettünk a múltkor carbonara szószt az Albertben, és most próbáltam ki: bevált. Legközelebb is veszek, mert így kevesebbet kell ott állni a konyhában. És egyébként is finom. Most viszont már inkább kidőlök... holnap is lesz nap ;)

Csak színesen! 27#

Ha az ég szürke, vigyél bele egy kis színeset.

Hát ma reggel rendesen elaludtam... Talán a tegnapi "angolmennyiség" miatt. Ráadásul az idő is úgy döntött, hogy kedd-ellenes lesz: egész nap zuhogott, szinte megállás nélkül. Minden szürke, hideg és nyirkos volt. Semmi kedvem nem volt kimenni a koliból. A szobából se, nemhogy az épületből. Végül azért csak elmentem az órámra, ami nagyon klassz volt. Szerencsére a tanárom nagyon rugalmas, így kaptam még egy kis időt a legutóbb kapott két tanulmány feldolgozására. Átrágtam már magam rajta, de nehezen tudtam felfogni. Lehet, hogy csak a fáradtság miatt, de akkor is. Most lesz rá még egy hetem.
Estére az volt a terv, hogy egy németes összejövetelre megyünk, de nem volt meg hozzá a hangulat... Így inkább beültünk egy hangulatos helyre, ahol Adele-estét tartottak... Magyarán betették Adele egyik albumát. Utána viszont valamilyen country-zenét kezdtek játszani... Nem tudtam róla eldönteni, hogy francia vagy török. Merthogy csak félig lehetett hallani. Na mindegy. Egy alkoholmentes koktélt ittam, Lambadát:

Szerencsére nem valami édes izé volt, hanem kicsit savanykás. Nem szeretem, ha tömény és édes az ital. Na mindegy. A lényeg, hogy jót beszélgettünk a barátokkal, és normális időben hazaértem :) Tanulni ma már nincs kedvem, úgyhogy most kialszom magam :)

Le a falakkal! 26#

Hétfő és mégis szuper. Tényleg összezavarja a világot, ha mosolygunk!

Túl vagyok az első cseh órámon: nagyon-nagyon nehéz ez a nyelv. Legalábbis nekem. A kiejtéssel sokat szenvedtem. Viszont a tanárom nagyon jó: mindent tisztán, világosan magyaráz, példákkal, és klassz feladatokat kapok. Például a kiejtés gyakorlásához napilapot kell olvasnom hangosan. Mókás volt úgy olvasni, hogy fogalmam sem volt, miről van szó :) Házi feladatnak is ezt kaptam.
A másik órám ma angol volt (ez lett a nyelvi nap), szakmai nyelv. A tanárnőmet még mindig imádom, az óráknak jó a hangulata, és sokat fejlődik az angol tudásom. Minden héten alig várom :) Most a mindenféle segítő szervekről tanultunk (mentők, tűzoltók, rendőrség), a következő órán pedig a katasztrófák és a környezetvédelem lesz, ami az egyik kedvenc témám :) Legalábbis nyelvtanulás alkalmával.
Az ebéd érdekes volt...  Javasolták, hogy kivételesen levest is egyek, mert egy nagyon-nagyon régi cseh specialitás volt ma az étteremben. Megkóstoltam, de nem lesz a kedvencem. Az állaga a gulyáslevesre hasonlít, csak furább az illata, és nem olyan finom. Legalábbis nekem. Ráadásul még jó, hogy csak a kóstolás után árulták el, miből van, másképp biztosan nem ettem volna belőle... A marha/tehén gyomor nekem kicsit durva... A húst amúgy sem ettem ki belőle, nem volt túl étvágygerjesztő. Minden esetre. most már legalább ettem cseh specialitást is. Nem lehet senkinek egy szava se. Inkább maradok a tésztás és rakott dolgoknál... meg a főzeléknél, de azzal itt még nem találkoztam, kezdem azt hinni, hogy ők nem is esznek olyat. Mindegy, jobb nekem ;)
A délután folyamán annyira belebújtam a szakmai szövegbe, amit olvastam (kiborító, hogy majdnem minden szót ismerek, és mégsem értem, hogy miről van szó a tanulmányban...így hogy fogjuk holnap megvitatni??), hogy nem vettem észre, hogy eleredt az eső. Maria szólt, hogy láttam-e a szivárványt. Gyorsan kinyitottam az ablakot, és így éppen nem maradtam le róla. Szép, dupla szivárvány volt, a szürke égen pedig még csodálatosabban hatott.
A nap csúcspontja azonban mégsem ezen pillanatok egyike volt, hanem az este.
Ma sikerült! Megmásztam a nehezebbik falat, egészen a tetejéig!!! Nem féltem, nem bizonytalankodtam, csak elszántan haladtam felfelé. Csodálatos érzés volt, hogy meg tudtam csinálni! Mintha minden fal ledőlt volna előttem: bármire képesnek éreztem magam! Ráadásul ez nem ilyen szerencse-dolog volt, mert többször is meg tudtam csinálni. Mondjuk arról ne beszéljünk, mennyire elfáradtam benne :) A karom és az ujjaim még nem elég erősek, de küzdeni fogok, edzeni meg minden. Ezen kívül kiderült, hogy még valaki jár falat mászni a koliból, szóval már öten vagyunk, gyűlik a nemzetközi csapat. Ha így folytatjuk, saját klubot is alapíthatnánk. Klassz, hogy ez is összehoz pár emberrel, így még több falat törhetünk át. Holnap estére meg is hívtak minket egy kulturális programra. Ígérem, be fogok számolni róla! Most pedig a felfrissülés (=sport) után kezdődjön a tanulás! :)