Névnapozós 52#

"Ha ma lesz a holnap tegnapja..." Hát ez tényleg az volt.

Nem tudom, ki tudja, de ma van a névnapom. A névnapokat itt nem sokan ünneplik, de drága barátaim vannak, így én igen. Otthon is imádtam az ünnepeket, ez a kiköltözéssel sem változott meg. Jelenleg a nagy ünnepléstől nem érzem a lábam, a hátam pedig sajog. Egy szóval: szuper volt ez a nap!

Reggel jó időre (és jó időben) ébredtem, gyorsan elkészültem és indulás a városba. Mivel hétvégén a buszok hajlamosak csak másfél óránként közlekedni, így a fél utat gyalog tettük meg. Ez nem volt baj, mert egyrészt szép őszi idő volt, másrészt meg így legalább le tudtam fotózni a kedvenc fámat. Mindig gyönyörködöm benne, de csak a buszról szoktam látni, most viszont ti is láthatjátok:

 Tegnap az őszi napsugarakkal még szebb volt, de a lényeg, hogy végre lencsevégre kaptam!

Amikor végre beértünk a városba, és a Dolce Vitában reggeliztünk. Azt akartam enni, amit az első ott elköltött reggelim alkalmával, de nem emlékeztem, hogy mi volt a neve, így "French toast"-ot rendeltem, amiről annyit tudtam, hogy édes. Nem tudtam mire számítsak, de végül kiderült, hogy jól döntöttem: 
kivi, eper és banán, valamint nagyon finom kenyér, ami isteni szósszal készült. fogalmam sincs, mivel, de mennyei volt. Fejedelmi reggeli :)
Természetesen a szokásos Lattéval. Reggeli után az utcát figyeltem, és nagyon szépet láttam: feltámad a szél, és felkavarta a lehullott leveleket, szinte egy kis tornádó keletkezett. Egészen a házak tetejéig emelte a leveleket, és csak kavarogtak, kavarogtak az égben. Mintha táncoltak volna. 

Aztán összeszedtük magunkat és indulás! Végre elmentünk a városi múzeumba! Ez egyben a tájegység/régió múzeuma is, szóval naaagyon fontos hely. Már két hónapja terveztem, hogy végre eljövök, de csak most került rá sor. Eredetileg a "Nők a háborúban" kiállítást szerettem volna látni, de azt már továbbvitték, mivel csak vándorkiállítás. Most úton van Ostravába, habár az prospektus szerint még láthattuk volna... Mindegy, enélkül is érdekes volt :) A múzeum épülete már önmagában magával ragadó, hatalmas és csodaszép. Olyan előkelő... Nekem nagyon tetszik.

Bementünk, tájékozódtunk és udvariasan visszautasítottuk a gépi idegenvezetést (ami amúgy a belépőjegy többszörösébe került volna...), mert jobban szeretek a saját tempómban végigmenni az ilyen helyeken. Kivéve néhány esetet. Szóval saját tempó. Nagyon élveztem! Először a helytörténeti kiállítást néztük meg, ott a térképek nagyon tetszettek, főleg mert értettem a latint (köszönöm Rácz!), aztán mert tudtam a töritanulmányaimból, hogy mi hová tartozott, így ki tudtam bogozni a lényeget :)
Aztán egy másik szint következett,  ahol állatok voltak. Na ott kezdődött a hosszúúúúúúú séta :) Elővettem a jegyzetfüzetemet. Igen, őrült, fanatikus és lökött vagyok. Elkezdtem leírni az állatok nevét csehül, amelyik fontosnak tűnt, amelyeket szeretek. Délután egy részét kiszótáraztam, egy részét már ott tudtam, de volt amiben nem voltam biztos. Azt hiszem az állatismereti tudásom hagy némi kívánnivalót maga után. Ez volt a legjobb rész, és a három és fél órás múzeumlátogatásból (igen, annyi volt. Három és fél óra...) körülbelül másfél óra ezen a szinten telt el. Megjegyzem, ez volt a legkisebb szint. Aztán volt még egy kiállítás, aminek igazából nem tudtam rájönni a lényegére, de lehetett orgonajátékot hallgatni. Mindenhol mókás színes gombok voltak, az állatos részen az állatok hangját, egy másik helyen tájszólásokat, vagy épp orgonajátékot lehetett hallgatni. A tájszólások érdekesek voltak, körülbelül egyfélét értettem, már úgy értem, hogy nem csak halandzsának hallottam. 
A múzeum után olyan fáradtak voltunk (hátfájás és lejártuk a lábunkat, plusz a kezem kezdett fájni a sok írástól, a fejem meg a sok cseh szövegtől és információtól), hogy elindultunk inkább haza. Természetesen visszafelé is gyalog tettük meg a fél utat.  
Este főztem, finom lett, bár annyi lett, hogy holnap is azt eszem. Most viszont hulla vagyok, mert rengeteget gyalogoltunk! Azt hiszem kidőlök... Holnap rengeteg házit kell megcsinálnom.