Bármit hoz az élet, fogadd el. Hamarabb szabadulsz.
Micsoda egy nyűgös nap... Arra keltem, hogy a három portásnéni tör rám, kapcsolja fel a villanyt (amúgy reggel kilenckor minek villanyt kapcsolni?) és közlik, hogy ja, bocsi, csak leltározunk. Ezzel el is indították szépen a napot.
Úgy döntöttem, ki se kelek az ágyból, ha nem muszáj. Tehát ha Réka nem megy a tananyaghoz, akkor a tananyag megy Rékához. Magyarul: minden tanulós cuccot az ágyba hoztam, és itt igyekeztem összehozni az esszéimet. Persze nem sok sikerrel, de azt hiszem ez nem az ágy, sokkal inkább a hangulatom miatt volt. Kezdem azt hinni, hogy szándékosan gyártom magamnak a káoszt meg a bonyodalmat, hogy nehogy unatkozzak egy percig is. Ami azért annyira nem segíti elő a tanulmányaimat. Tehát első és legfontosabb feladat: rendet tenni a fejemben. Természetesen ez az egyik legnehezebb is. Emellett jegyzeteltem egy csomót, folytattam az esszéket, és összeírtam a vizsgaidőpontokat. Már csak össze kell állítanom, miből mikor akarok vizsgázni.
Azért voltak jó pontjai a napnak: barátokkal beszélgetés, együtt főzés, zenehallgatás, az esszékhez szükséges anyagok megtalálása, falmászás, bevásárlós-hazacipekedős nevetgélés.
igen, ma megint voltam falat mászni, Mariával ketten mentünk el. Minden fal a miénk lehetett, mert összesen négyen voltunk a teremben, illetve egy ideig öten. Ez pedig nem sok, mert azt jelenti, hogy egyszerre maximum hárman másztunk, a tornaterem meg igen nagy. Volt nevetés, szenvedés, repülés, zuhanás, küzdés, minden, ami kell. Azt hiszem, holnap mindkettőnknek izomláza lesz, ami egyébként jó, mert már rég volt ilyen érzésem. Ezen kívül mindketten elkönyvelhettünk magunknak egy-két kis győzelmet a falak felett, én is legyőztem egy újabb magasságot. Mókás dolog tériszonnyal falat mászni ;)
Nagyon elfáradtunk a végére, de várt még ránk egy nagybevásárlás, meg a hazaút. Olajért háromszor mentünk végig az áruházon, majd a végén kiderült, hogy ott volt az orrunk előtt (természetesen). Amennyi kaját vettünk, legalább egy hétig nem kell boltba menni. Maximum csak apróságokért. A hazaút külön jó volt: tele volt a kezünk, a táskánk, meg a busz is, tehát inkább volt túlélés, mint kellemes utazás. De megoldottuk, és azzal a boldog tudattal hajthatjuk álomra a fejünket, hogy a jóllakottságunk miatt nem kell aggódnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése